Szittyakürt - Oktober 15, 2001


Major Tibor - 1944. OKTÓBER 15.
Szalay Róbert - Forradalmár hôsök, vagy kommunista mártírok?
Péterffy Gyöngyi - Tovább vittük Európát!
XXXX. évfolyam 5. szám – 2001. Szeptember–október Ára: 2,25 US dollar

Major Tibor 1944. OKTÓBER 15.

Ötvenhét éve immáron, hogy 1944. október 15-én a Hungarista Mozgalom zászlói a Fegyveres Nemzet harci lobogóivá váltak. A politikai taktikázás évtizedei cafatokra téphe-tik a hungarizmust, de az mégis életideálja marad a magyarnak, mert az bajban is, jólétben is magyar, szükségeli és a Hungarizmus az egyetlen, átfogó magyar életideál. Nincs más, amire a nemzeti öntudat a nemzeti sorsfeladat építô munkáját alapozhatja. A kornak teme-tôkbe öregedô szemtanúin, és még élô utolsó mohikánjain a terhelô, de szent kötelesség, hogy a hamisítás világában felnôtt nemzedékek tiszta látása elôl leüssék a szemellenzôt. Mert nem mindegy tettekkel írni történelmet, s tévedéseken elbukva késôn okulni, vagy tisztán látni, helyesen ítélni és idôkben cselekedni!
1944. október l5-hez a politikai fordulatnak jó vagy rossz emléke ragadt. Tartalma azonban messze felül áll minden politikai ítéletben. l944. október 15. rég várt folyamatot robbantott ki, és ez a folyamat nem zárult le se a vértanú Szálasi Ferenc akasztófáján, se a szovjet invázióval, a zsidó-kommunista diktatúrával, sem pedig az idô múlásával. Minden cifra vagy tüskés kulissza alatt él, mozog, lüktet, bontakozik a Magyar Sors. A mai nemzedékek is, a következôk is csak kettôt tehetnek hozzá: javíthatják, vagy ronthatják. Tisztánlátás, becsület és felelôsség kérdése. 1944. október 15-nek történelmi gyökerekig való elemzése segítheti az embert mind háromhoz. A nagy világégésben és országdúlásban, az erôk kegyetlen próbáján egyedül a Hungarista Mozgalom állt szikraszilárdan. A Horthy-rend-szer összeroppant, a ,,kiugrási kisérletben” a partizán szellemű baloldali erôk, a megalkuvást, a meghódolást suttogták az emberek fülébe, amikor a vörös horda, gyilkolva, pusztítva, nôket gyalázva és betegségeket terjesztve nyomult elôre. A nemzet a döntô pillanatban felismerte a végveszélyt és szembe akart szállni vele. Ez október 15-ének története. Minden más csak önmentegetôzés, politikai szócsavarás és hitványságok takargatása.
1944. október 15-én az ôsi föld került veszélybe. Mert errôl volt szó e napon és semmi többrôl. Nem egy hatalomra törô párt puccsa, nem idegen hatalmak érdekeinek szolgálata ez a nap, hanem a végveszély tudatára ébredt nemzet élniakarásának utolsó fellobbanása...“
,,A történelmi tragédia és a végsô pusztulás legkegyetlenebb viharának szele érintette meg október 15-e örökre felejthetetlen vasárnapján a magyar nemzetet. Szelíden virradt fel a nap, s a gondokkal terhelt lelkű magyarok, akik hetek óta a haza földjéért folytatott harc híreit várták szomjas lélekkel, aggódva a csaták kavargásában ott küzdô szeretteikért, vagy a magyar légtérben folyó harc jelentéseit akarták hallani, egyszerre szíven ütve tántorogtak el, mert a rádióból, amelynek a. halálig menô ellenállás, s a magyarság szabad és független életéért semmi áldozattól vissza, nem riadó magatartás igéit kellett volna harsognia, a gyáva és biztos pusztulást jelentô fegyverszünet bejelentését hallották...
Mindenki elôtt felrémlett a legközelebbi órák és napok iszonyú víziója: az országot elözönlô vörös bolsevista csôcselék gyújtogató, rabló és kegyetlenkedô garázdálkodása, s e komor kép felett az elháríthatatlan nemzethalál fekete bizonyosságai. Megbénult néhány percre a magyarság szívverése, hogy aztán annál elemibb erôvel törjön fel az életösztön védekezô, ellenálló, a gyáva megadást visszautasító akarata. Az úri klikk, a maguk hatalmát átmenteni akaró érdekszövetség, amely az ellenség és a zsidóság szellemi, anyagi zsoldjában hátba akarta döfni a halálos elszántsággal verekedô honvédseregeket, s szolgaságba taszítani a dolgozó milliókat, rosszul számított...
Az árulás, az önmagunk és szövetségeseink elleni árulás parancsát megvetéssel utasította vissza a magyar honvédség, csendôrség, rendôrség és egy emberként állott a nemzeti társadalom is, a nacionalista tömegek, a nemzetiszocializmus fegyelmezett ereje, a vörös rém tetteit, két szemével látó tegnapi frontharcos légiós: a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége, s egy vértelen forradalom lángoló óráiban magához ragadta a hatalmat, s a nemzet jövendôjének irányítását. Déltôl estig tartott csak a bizonytalanság, s október 15-én éjszaka már úgy borult a megpróbált országra, hogy minden magyar bizonyos volt felôle: nem lesz szabad és könnyű prédája a bolsevizmusnak ez a tatártól, töröktôl, megtapodott, kegyetlenül sokat szenvedett föld!” – írta 1944. október 15-ének felejthetetlen napjáról a magyarság kesôbbi vértanúja Rajniss Ferenc, a Magyar Futár egykori fôszerkesztôje.
Mindezt nem csak azért kell elmondanunk, mert 1944. október 15-ének az ötvenhetedik évfordulója van, hanem mert az összeroppant Horthy-rendszer és a megbukott kommunista diktatúra egykori vezetôi éppúgy, mint a zsidó-bolsevizmus kiebrudalt támogatói a vörös hadsereg szálláscsinálói, még mindig az ötvenhét éves hazugságaik ösvényeit járják. Ma is azzal kérkednek, hogy hány zsidót mentettek meg, de arról hallgatnak, hogy hány magyar pusztult el miattuk. Ôk még mindig a krematoriumokban elégetett zsidó hullák felett sírnak, de elfelejtették a foszforos bombák pokoli tüzében elevenen megégett asszonyokat és gyermekeket. Kegyetlenségnek és náci barbarizmusnak tartják a partizánok kivégzését, de hôsi ellenállónak az árulókat, szabotálókat, a katonaszökevényeket, és a partizánok orgyilkos-ságait.
Budapest lakosságának és a védô seregnek csodálatos hôsiessége új Nándorfehérvárt jelent történelmünkben. Budapest hôsiességét, az ôsi föld védelmét nem az október 15, fegyverleltételi parancs szülte, hanem az új, nemzeti forradalmi rendszerben való bizalom. ,,Akik hangoztatták éveken keresztül, nagy mellet feszítve, dörgô szóval, hôsi pózban, hogy vállalják a felelôsséget, a nemzet és a történelem elôtt, egyformán – a vértanu Rajniss Ferenc szavaival élve – egyszerre eltüntek, levegôvé változtak, s maradtak a tragédia készülô viharának villámlobogásoktól megvilágított sötétjében egyedül az erôs férfiak, akik csak-ugyan tudták, hogy mit akarnak, s akik szívükben melengették üldöztetés közben is, reménytelen napokban és évek alatt is a milliók álmát, igazi vágyát, becsületes akaratát.”
Szálasi Ferenc, mint államférfiú is hű maradt azokhoz az elvekhez, melyeket a Horthy-rendszer üldöztetése idején is mindig vallott. Még Horthy Miklós árulása után is
ragaszkodott ahhoz, hogy lemondásával egyidejűleg a lelépô miniszterelnök ellenjegyzése mellett nevezze ki, az államfôi teendôk ellátásával megbízott miniszterelnök. Egyetlen államférfi sem szállt olyan nyíltan szembe Hitlerrel, mint éppen a magyar mártír Szálasi Ferenc, aki az 1945. januar 27-én a 64235/5.sz.a. kelt, Honvédfôparancsnoki okmány tanu-sága szerint Hitlert figyelmeztette arra, hogy nem engedi a magyar tiszti sarjadékok elger-mánizálását.
Horthy Miklós 1954. november 3-án Estorilból Adenauer Konrád akkori német kancellárhoz intézett levelében, egyebek között ezeket írja: ,,Azok a bizonyos oldalról terjesztett hírek, melyek szerint Magyarország 1944-ben a fegyverszünettel kapcsolatban hajlandó lett volna Németországot hátbatámadni, merô kitalálások... Az ekkori fegyverszünet tárgyalásokon Szovjetoroszország követelte volt, hogy az eddigi szövetsegesek, tehát Magyarország is, fegyverrel támadjanak Németország ellen. Én magam és velem együtt politikai és kato-nai tanácsadóim mindíg megtagadtuk – mivel Németország és Magyarország mindenkor fegyvertársak voltak – ennek a szovjet követelésnek teljesítését, noha emiatt a tárgyalások meghiúsulással fenyegettek, és ezért csupán egy elôzetes fegyverszünet volt megköthetô. Magyarországon soha senki sem gondolt arra, hogy orosz parancsra, szovjet utasításra Németországnak háborút üzenjen. Ez egyszerűen elkepzelhetetlen volt: Magyarország ezeréves történelmének egyetlen pillanatában sem követett el árulást, vagy szegte meg adott szavát.”
Horthy Miklós levelében foglaltak nem egyeznek a történtekkel. A moszkvai tárgyalásról szóló eredeti feljegyzések és a Horthyval való táviratváltások túlnyomó része arra vonatkozott, hogy miként lehetne a németekkel meglepetésszerűen és sikeresen a szovjet hadseregekkel együttmükôdve, szembe fordulni. (gr. Teleky Géza: ,,A moszkvai fegyverszüneti tárgyalások” Hírünk a világban c. lap. Washington, 1953. jan-ápr. szám.) azzal pedig, hogy senki sem gondolt arra, hogy a németeknek hadat üzenjen, szemben áll Lakatos vallomása, hogy október 14-én az ô határozott kivánságára törölték a proklamációból a hadüzenetet tartalmazó mondatot. Mikor államfôkrôl, politikai vezérekrôl ír a történelem, rendszerint felsorolja a rossz tanácsadókat. Horty Miklós mindent megtett volna népért, ha a szegedi fôvezér és a nép közé nem áll oda egy feudális, zsidó országhódítókból álló klikk, amely Bethlen István és a titkos kabinet nagybirtokot, zsidó kapitalizmust védô álböl-cseségeivel, angolszász külpolitikai ábrándjaival szinte napról–napra húzta lefelé a kormányzót a maga erkölcsiségéig, materializmusáig és hataloméhségéig. A trianoni aléltságából magához tért nemzeten az újjáébredés, az újjászületés és az élniakarás tudata vett erôt. Ha különbözô pártokba is verôdve, de kialakult egy meg nem alkuvó jobboldali front, amely az olasz fasizmus és a német nemzeti szocializmus eszméjének csapásait követve, társadalmi és szociális reformköveteléseinek hovatovább erôteljesebb hangot adott. Az államhatalom azonban, teljes egyetértésben az államfôvel, mereven szembehelyezkedett e reformkövetelésekkel. 1940. ôszén Horthy Miklós már azt írja Teleky Pál miniszterelnöknek: ,,Nem látok más kiutat, minthogy a nyilas vezetôket meg kell fenyegetni, hogy ha felfordítják a helyzetet, a pártot betiltjuk, a vezetôket falnak állítjuk.” Ez volt az elsô jele a nagy lelkihasadásnak...
A Horthy-korszak bel- és külpolitikája kihatott Washingtonnak az amerikai magyarsággal szembeni magatartására. Az OSS idegen nemzetiségek ügyeivel foglakozó részlege a Foreign Nationalities Branch 1943. július 8-án kelt memorándumból kiderül, hogy: ,,A ma-gyar-amerikaiak tömegei a háború kezdeti szakaszában Hitler gyôzelmétôl remélték az elszakított területek visszaszerzését, ezért általában nem ellenezték Magyarországnak a (német-olasz) tengelyhez való igazodását.” Amikor Magyarország hadat üzent az Egyesült Államoknak a magyarság “lojálisnak” bizonyultak Amerika iránt Horthy és kormányának magatartásával kapcsolatban úgy módosult az amerikai magyarság többségének álláspontja, hogy azok csak a ,,német nyomás” miatt adták be a derekukat.
A memorandumból az is kiderül, hogy a liberálisok szerint a Horthy-rendszer alapjában mindig a ,,fasizmus és a reakció erôivel szövetkezett”. Horthyéknak az a törekvése, hogy a tizenegyedik órában ,,átálljanak a németellenes koalíció oldalára”, a liberálisok szerint ,,szükségessé tette, hogy az ellenforradalmi rendszer eredendô bűnét továbbra is hangsúlyozzák.” Prof. Vámbéry Rusztem az Új Demokratikus Magyarországért nevű mozgalom elnöke szerint Horthy a valóságban Hitler nyomdokaiban jár, és ugyanazt a büntetést érdemli, amit majd a náci vezérre szabnak ki.
1958-ban jelent meg Amerikában Himler Márton ,,Így néztek ki a magyar nemzet sírásói” című könyve, amelynek feliratán az író úgy szerepel, mint az ,,Office of Strategic Services” magyar osztályának vezetôje. Ha volt kommunista szennyirat, amely a magyar múltat akarja örökidôkre sárbarántani, ha volt ószövetségi bosszú, aljas és diktálni, kiírtani akaró anti-magyarizmus, akkor ebbe az ocsmány himleri műbe bele van tömörítve minden. Vitéz Nagybányai Horthy Miklóstól, Szálasi Ferenctôl, vitéz Imrédy Bélától egész Omelka Ferencig, vagy vitéz Endre Lászlóig tolvajjá, kalandorrá, gyilkossá és rablóvá bélyegez mindenkit, még egy Bárdossy Lászlót is.
Jobb koroknak és tisztábban látó nemzedékeknek csak fel kell lapozniok Himler Márton könyvét, hogy azt mondhassák, hogy a Nemzet lefejezését a huszadik század közepén, nem az amerikaiak csinálták, kezdetben még csak nem is az oroszok, hanem kizárólag és tisztán ezek a megvadult, gyűlöletet lihegô világhódítók. Egyszôrű, egyfajú zsidók voltak a kopók, a fejvadászok, a himlerek, a garnville-grószok, pétergáborok, az ÁVH vezetôi és a kivégzéseknél tomboló csôcselék tagjai.
Ahogy 1944. október 15-rôl 1956-ra szaporodtak hátunk mögött az évek, úgy a nagy fordulatra is elkövetkezett a magyar októberek 23-ája: az új ébredés! Ez a vetés már aratás is volt. A független, semleges Magyarország születése! Az új nemzedék vérével írta a történelembe a pusztíthatatlan magyar akarást, bele magába az életbe! A Magyar Sors egy szalagján, mindez, egy nép küzdelme, akaratának kirobbanása, a zsarnokság szorítás alól!

RENDSZERVÁLTÁST 1956 szellemében!

Közelednek a 2002. évi országgyűlési képviselôválasztások. Ez már a negyedik lesz az un. rendszerváltozás óta, de az igazi rendszerváltás még várat magára. Minden igazi rendszerváltás alapvetô eleme, a régi rendszer vezetô apparátusának lecserélése, a bűnösök felelôsségrevonása, a volt üldözöttek, mellôzöttek felemelése. Az elmúlt három kormányzati ciklusban ezekbôl nagyon kevés valósult meg, sôt, tanui lehettünk annak a szomorú ténynek, hogy dicsôséges 1956-os forradalmunknak nem csak az igazi hôseit felej-tették el, hanem magának a forradalomnak a világtörténelmi jelentôségét is elbagatellizálták, a forradalom történetét meghamisították. A reformkommunista történelem-hamisítók elszánt következetességgel, a liberális médiák és Soros György pénzének segítségével azt a hamis tételt sulykolják az emberek tudatába, hogy a forradalomnak a refomkommunisták voltak az elôkészítôi, hôsei és mártírjai; ezért ôk a jogos örökösei. Ez ellen a hamis nézet ellen eddig egyetlen kormány illetékesei sem léptek fel, pedig nemzeti elkötelezettségű politikusok, volt 56-osok, újságírók következetesen igyekeztek erre rámutatni. Mert ne felejtsük el, hogy nemzetünk jövôjét és boldog életét csak igaz, ôszinte alapokra lehet építeni, ami történelmünk igaz bemutatásával kezdôdhet. „A történelem az élet tanítómestere” mondja az ókori latin mondás, és ha ez igaz, akkor törté-ne-lemhamisításra nem lehet egy nemzet jövôjét, az emberek és fôleg az ifjúság nemzettudatát alapozni.
Munkatársunk 1992-ben írt gondolatébresztô cikke ma éppen olyan idôszerű, mint egyévtizeddel ezelôtt. Ezért ajánljuk figyelmébe a magukat nemzetinek érzô plitikusoknak és a választópolgároknak, hogy azok a magyar nemzet igaz képviselôi, akik a történelmi igazság mellett állnak ki, szemben azokkal, akik Moszkva engedelmes bábjaként évtizedekig az MSZMP, az Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének tagjaként; napjainkban pedig az MSZP, az SZDSZ és az un. 56-os Intézet keretében nyíltan, vagy cinkos hallgatással a történelemhamisítást támogatják.
Szerk.


Forradalmár hôsök, vagy kommunista mártírok?

Három éve, 1989. június 16-án az egész világ a budapesti Hôsök terérôl közvetített temetést láthatta a képernyôrôl, errôl a temetésrôl számolt be szinte valamennyi rádió és vezetô napilap.
Nagy Imre és négy társának újratemetése az egész országot megrázta, mert mindenki úgy érezte hogy ezzel a temetéssel kezdôdik meg 195ó rehabilitálása. Mindenki úgy gondol-ta, ez az elsô lépés a rendszerváltás felé; a mártírok temetése után sor kerül a gyilkosok felelôsségrevonására, az országot tönkretevô kommunista vezetôgárda lecserélésére.
Azonban három évvel a nagy temetés után egyre jobban világosodik meg az emberek elôtt, hogy ez a temetés volt az elsô lépés a kommunista hatalom és vagyonátmentés máig tartó eredményes útján.
Napjainkban az elmúlt 35 év leghírhedtebb politikusai, volt ÁVH-vezetôk, munkásôrparancsnokok, a volt gyilkosok és tömeggyilkosok és az ezeket 35 éven át fedezô bűnpártolók, ma érdemeik elismerése mellett kiemelt nyugdíjakkal, luxuslakásokban és villákban, sokan 40–45 évesen pihenik ki fáradalmaikat, és hétvégeken a vadászházak meghitt magányában gyűlnek össze a volt elvtársak, hogy visszasírják a régi szép idôket, amikor a hatalom csúcsain szinte élet–halál urai voltak.
Hogyan lehetséges ez? Milyen összefüggés van Nagy Imréék temetése és a kommunista hatalomátmentés között?
Itt kell rámutatni arra a mesteri manipulációra, ahogy a (reform)kommunisták megpróbálták, és napjainkig sikeresen folytatják 1956 kisajátítását. Ennek alapvetô tétele, hogy voltak, vannak jó kommunisták is, a reformkommunisták, mint Nagy Imre és társai, akik a forradalom vezetôi voltak és az életüket áldozták a magyar nép szabadságáért. Ezek után természetes, hogy minden olyan kommunista, akit 1956 után bármilyen sérelem, elmarasz-
– folytatás az elsô oldalról –
talás, börtönbüntetés sújtott – automatikusan Nagy Imréékkel hasonlatos jó kommunistává, (reform)kommunistává vált. Rövidesen mint forradalmárt és szabadságharcost kezdték ôket emlegetni, majd népszerűsíteni, késôbb pozícióba helyezni.
Ezek a „forradalmárok és szabadságharcosok“ elsôsorban az úgynevezett Történelmi Igazságtétel Bizottság reformkommunista vezetôi körül gyülekeztek, ahol Vásárhelyi Miklós, Hegedűs B. András Litván György, Kovács István és Váradi Gyula védôszárnyai alatt, – természetesen az SZDSZ és a sajtómaffia támogatásával – egyre jobb és egyre hitelesebb forradalmárrá váltak, miközben az igazi forradalmárokat a hallgatás sűrű fátylával borították be.
Így történhetett meg, hogy a TIB tagjai közül sok képviselô, és vezetô politikus, közte a köztársasági elnök került a közéletbe, míg igazi forradalmárnak alig egy–két képviselô mondhatja magát.
Az elmúlt két évben széleskörű, minden részletre kiterjedô kutatómunkát folytattam az 1956-os forradalom hiteles történetének feldolgozása, megismerése céljából. Ennek során több ezer korabeli újságcikket, rendeletet, katonai parancsot és jelentést olvastam el és jegyzeteltem ki. Számtalan 56 utáni per anyagát tanulmányoztam; vádiratokat és vallomásokat, vád- és védbeszédeket, ítéleteket. Nem utolsósorban több száz rabtársam szóbeli visszaemlékezése alapján gyűjtöttem anyagot, akik nagy részével még a börtönben ismerkedtem meg, vagy az utóbbi három évben, mint a Politikai Foglyok Szövetsége, vagy az 56-os Szövetség tagjaként beszélgettem el.
A fentiek alapján szilárd meggyôzôdéssel, tiszta lelkiismerettel hiteles dokumentumok pontos megjelölésével állítom, hogy az 1989. június 16-án újratemetett kommunisták legméltóbb nyughelye a Munkásmozgalmi Pantheon lenne. Ugyanis 1956. október 23 és 28. kôzött, mialatt a forradalmárok százai haltak hôsi halált a túlerôvel szemben vívott harcban, a kommunisták (a reformerek is Nagy Imrével és Maléterrel az élen) az „ellenforradal-márok” elleni harcot szorgalmazták, statáriumot hirdettek meg, behívták az oroszokat; lôtték vagy lövették a felkelôket.
Ezek a (reform)kommunisták sodródtak az árral, a forradalmárok sikerei kényszerítették ôket a változások elfogadására, és a forradalom gyôzelme után megpróbálták a vetést megkaparintani.
A kádári megtorlás éveinek reformkommunisták elleni perei, leginkább a Rákosi idôk koncepciós pereire emlékeztetnek, amikor az elvtársak egymást ítélték el és végezték ki a hatalomért folytatott harcban. Mártírok ôk, a kommunisták egymás közötti vetélkedésének mártírjai, de senkinek nem jut eszébe, hogy forradalmárnak vagy ellenállóknak tekintsék ôket.
Az 56 utáni elítélt és kivégzett (reform)kommunisták is mártírok, mert a forradalom gyôzelméig jóformán semmit nem tettek annak érdekében, ártatlanul lettek elítélve, és aki forradalmárrá és szabadságharcossá akarta és akarja ôket kozmetikázni, az történelmet hamisít, hogy a még élô elvtársaik e „hôsökre” hivatkozva, magukat is „jó kommunistává”, hôssé, forradalmárrá, szabadságharcossá kiálthassák ki.
A reformkommunistákkal szemben voltak a forradalmárok, akik az elsô ÁVH-s sortűz után az ellenségtôl szert tett fegyverekkel elszántan küzdöttek.
A statárium ellenére sem tették le a fegyvert, és október 28-ra gyôzelemre vitték a forradalmat. Ugyanezek a forradalmárok, elsôsorban a pesti srácok vették fel a reménytelen küzdelmet november 4-én, amikor szinte az egész hadsere ellenállás nélkül letette a fegyvert.
Ezek voltak a forradalmárok, akik nem a kommunizmus megreformálásáért, hanem az idegen megszállók és a kollaboráns magyarok ellen harcoltak. A harcok alatt elesettek a forradalom hôsi halottai és forradalmárok azok is, akiket a 301-es parcellába a forradalomba való részvétel, a szovjetek és a kommunisták elleni harc miatt végeztek ki.
Nem becsületes dolog a forradalmár hôsöket és a kommunista mártírokat összemosni. Különösen nem becsületes akkor, ha a kommunista mártírokat a még élô elvtársaik javaslatára szinte túllihegve rehabilitálják és dicsôítik, az igazi forradalmárokról pedig a holtakról és az élôkrôl egyaránt alig esik szó.
Tisztelt TV-Rádió és Sajtó! Vegyék végre tudomásul, hogy az 56-os forradalmat nem a Vásárhelyi Miklósok és Hegedűs B. Andrások vitték gyôzelemre. A szabadságharcot nem a Kovács István és Váradi Gyula féle tábornokok vívták. Ne ezket szólaltassák meg, ne ezekrôl készüljenek többoldalas szerecsenmosdató riportok. A forradalom résztvevôi közül szólaltassák meg és népszerűsítsék a Rácz Sándorokat, a Dénes Jánosokat, a Corvin-köz, a Széna tér, Újpest, Royal Szálló és a többi budapesti színhely eddig ismeretlen hôseit. Ôk képviselik a forradalmat, és nem a reformkommunisták. Az 56-os Szövetségbe gyülekeznek az igazi forradalmárok és nem a Történelmi Igazságtétel Bizottságba.
Forradalmár hôsök vagy kommunista mártírok? Nagy különbség! Azonban, ha a történelmi igazságot megerôszakolva mégis egyenlôségjelet tesznek közéjük, akkor nem csak méltatlan, de minden becsületes, jóérzésű ember elôtt érthetetlen az a megkülönböztetés, hogy még a TIB-nek 3,5 millió Ft állami támogatást terjesztett be költségvetés, addig az 56-os Szövetségnek megalázóan mindössze 100 000 Ft-ot javasoltak. És a Parlamentben, ahol kormánykoalíció és ellenzék két éve folyamatosan 56-ra hivatkozik, egyetlen képviselô sem emelte fel a szavát ez ellen az égbekiáltó igazságtalanság ellen!
Tisztelet és szánalom a reformer mártíroknak! Tisztelet és dicsôség a forradalmár hôsök-nek! Az emberek pedig gondolkoznak és nem felejtenek!

Szalay Róbert

Tovább vittük Európát!
Péterffy Gyöngyi
I.

Gonosz kommunisták ellen –
fegyvert fogott a nemzet,
56 október – a kezdet
a gyilkos rendszer ellen!

Közép-Kelet Európát
Sztálin kezére jutatták!! –

irtani – ami ôsi és igaz,
irtani – ami nemzet, alkotás,
irtani – ami kultúra és nem
hamis más, másolás –
blôffparádé, szecska!

Jaj lett neked Európa,
széjjel szabdalt Európa,
Vasfüggönyös Európa!

Csak a magyar ragadt fegyvert –
gyilkos kommunizmus ellen!

56 október a kezdet –
A magyar, az ifjú magyar
véres arcúvá lett magyar,
– Ó, Tl HÍRES ,,PESTI SRÁCOK”
ALIG VOLTATOK DIÁKOK!!! –
,,molotov koktéllal”
a tankhadak ellen,
orosz invázió ellen,
,,pufajkások” ellen,

merte felvenni a harcot,
,,szent szabadságért” a harcot,
és
biztatott a Nyugat,
ígérte a Nyugat
Szabad Európa – –
és
elmaradt a Nyugat,
sajnálta a Nyugat,
és hagyta a Nyugat
vérezzen a magyar,
a nemzet,
nélkülük teremthet rendet,
modernül – rabszolgaságot,
rabszolganép Európát,
a világtôke hatalmát!

II.

Vasfüggönyt lerántó HÔSÖK!
Mártírhalálban vált HÔSÖK!
TI 56-os HÔSÖK!
Hozzátok száll kegyeletünk!!

Kádár terror, keserűség,
üldöztetés, menekülés,
a Nyugat kegyes sodrában!

Becsapottan, meggyalázva,
javainkat szétherdálva,
véreinket megtagadva,
milleneumi századdal,
késett emlékműveinkkel,
állunk - hôstettetek elôtt!

Gyolcsingetek véres foltja
koravén Nyugatnak kiált:
– ,,Mit vétettünk szabad nemzetek,
landolt urak?!
Nekünk is szabadság kellett,
nemzetközi jogok mellett,
demokráciánkkal,
nem kommunistákkal!

Emelt fôvel álltuk a halált,
a kommunista halált:
a halálosztag halált,
a verôlegény halált,
a körúti tankhalált,
a Corvin-közi halált,
a sortüzes halált,
Mosonmagyaróvárt,
a ,,pufajkás” halált!”

Azóta is farkasszemmel,
az
újabb rémuralom ellen,
modern rabszolgaság ellen,
demokrata terror ellen,
de
nem halt meg a nemzet!
– 56-szelleme!!

Ismerjük a gonoszt, a hidrát,
behálózza Európát!
MI
tovább vittük Európát!
ÉS
tovább visszük Európát!

Bethlehem, Pa., 1996. augusztus 30.