A hun lovastemetkezések – magyar vonatkozásokkal

Érdy Miklós könyvét ismerteti Dr. Erdélyi István (Budapest).

 

Dr. Érdy Miklós, amerikai magyar orientalista 2001 második felében szép könyvvel lepte meg olvasóit, melyben az utóbbi évtized szívós kutatómunkájának eredményeit tárja elénk. Az izgalmas probléma lényege: van-e közük az ázsiai hunoknak – az ókori kínai írásos források xiongnu-inak (ejtsd: sungnu-inak) – az Európában a 4. század utolsó harmadában megjelent hunokhoz, vagy sem? A neves szerző régészeti források alapján keresi erre a választ, és – úgy látszik– sikerrel

Visszautalva korábbi eredményeire, először a Magyarországon is megtalált, igen jellegzetes, bronzból öntött hun áldozati üstök nyomán követte vándorlásaikat Belső-Ázsiától nyugat felé. Ezeket az eredményeket angolul publikálta. 

A most megjelent könyvében sajátos temetkezési szokások tanúbizonyságát sorakoztatja fel a történelmi folytonosság további igazolására kelettől nyugatig. Ez az igen sajátos temetkezési szokás a részleges lovastemetkezés. Ilyenkor a halotti toron elfogyasztott lónak a bőrében hagyva csupán a koponyáját és a négy alsó lábszárát helyezték a sírba gazdája holtteste mellé. Hitük szerint a fejben lakozó "iz", vagy "árnyéklélek" képes volt a lovat a túlvilágon megeleveníteni. A részleges lovastemetkezés legkorábbi előfordulását Észak-Kínában, a hunok előtt Kr.e. a 8. században ott élt nomádok, a shanrongok (ejtsd: sanrung-ok) sírjaiban találta meg, amikor személyesen is felkereste az ottani régészeti lelőhelyeket és a feltárásokat. A shanrongokat az írott, ősi kínai források a hunok elődeinek írják le.

Ezután rámutatott a részleges lovastemetkezés meglétére honfoglaló őseinknél is, ami a legendák mellett most már régészetileg vezeti a hunok felé rokonságunk szálait. Az első alkotóeleme a párhuzamoknak maga a részleges lovastemetkezés. A második vonás, illetve ősi alkotóelem az hogy a hun de ugyanakkor magyar temetőkben is három azonos alapvető sírszerkezetet talált: az aknasíros, a padkás és a padmalyos temetkezést. Mindkét nép temetőiben a sírokban lehet részleges lovastemetkezés, jelképes lovastemetkezés csak lószerszámmal, és láthatunk sírokat a lókultusz jelenléte nélkül is.

A harmadik régészeti párhuzam az emberi holttestek fejéhez közel elhelyezett – egykor a túlvilágra szánt ételt vagy italt tartalmazó – kicsi ( gyakran 1O cm átmérőjű), kerekfenekű, szélesszájú agyagedények jelenléte, rovátkolt peremmel. Mindhárom párhuzam egyformán lényeges és mintegy hidat képez őseink és a hunok temetkezései között rituális tekintetben és egyuttal a közös szellemi háttér bizonyítéka. Ezeket a tárgyi jellegű kapcsolatokat korábban nem ismerték fel és nem kutatták a hun-magyar kapcsolatok szemszögéből. Érdy Miklós végigkövette a hunok útját a Sárga Folyótól és a Bajkál-tótól, a Hétfolyó-közén és Közép-Ázsia pusztáin át az Ural hegység átjáróiig majd tovább, Dél-Oroszországon át egészen a Kárpát-Medencéig.

A hatalmas tér- és időbeli távolság ellenére határozottan úgy látszik, hogy az ázsiai hunok utódai sok mindent megőriztek ősi kultúrájukból az idő alatt amíg Európa közepébe értek. Olyan felfogás, hogy a hunok keleten és a hunok Európában nem ugyanaz a nép, tudományosan tarthatatlanná vált.  A hun fejedelemasszonyok és előkelő nők viseletében is megtalált egy jellegzetes ékszert-státusszimbólumot, az aranydiadémet, amely a sírleletek tanusága szerint ott ékeskedett a vezetők asszonyai homlokán a Sárga Folyó terétől (Xigoupan)  a Duna völgyéig (Csorna).

A transzszibériai expresszvonat segitségével a szerzőnek sikerült végigutaznia – az üst leletekkel szinte azonos útvonalon – az ősi nomádok pusztába vesző útját. Erről is izgalmas leírást és érdekes, ritka fényképeket látunk a kötetben. Nyolcvan színes kép követi azt az utat a jelenben, ahol a régészeti leletek nyomjelzése szerint a hunoknak élnie és vonulnia kellett.

A hun arany, ezüst és bronz övcsatokon és más díszeken megjelenő táltosló ábrázolások most először történő elemzése és az Ordos-pusztai nagy hun aranykincs és aranykorona színes képeken történő bemutatása képezi a középső fejezeteket. Végül egy legendát vizsgál meg a szerző. Ez a hír a Huang He (Sárga folyó) nagy, északi kanyarula-tában, a Kínai Fal fölötti térségben,  Ordos-pusztán, állítólag még a 2O. század első évtizedeiben is élt ősmagyar utódokra vonatkozott. A tévedést sikerült megvilágítania, sűrű ködöt eloszlatnia helyi kutatásai nyomán.

A helyszínre vivő expedíció bár magyar töredéket Ordosban nem talált, kiinduló pontjává vált a szerző hun régészeti kutatásainak. Eredményeit számos nemzetközi kongresszuson és angol nyelvű dolgozataiban tárgyalta. Ezek között kínai, török és olasz nyelvre fordított és közzétett dogozatai is vannak.  Érdy nyolc ázsiai terepjárása fontos, ismeretlen tudományos anyaggal gazdagította a hunokra és a magyarokra is vonatkozó ismereteinket.

A könyv megrendelhető póstán, cím: Bencze Nóra, 1O82 Budapest, Leonardo da Vinci u. 43/a/2  (Telefon:  36-1-314-5449).  Ugyancsak beszerezhető  budapesti könyvesboltokban (Szkítia, Fehérlófia, Gondos, Püski, Kustos, Turán). A 29O oldalas könyv kréta papíron 8O színes képet, továbbá térképeket és rajzokat bőven tartalmaz. Fényes keménykötésben és számozott műbőrkötésben jelent meg a Magyarországért Édes Hazánkért Kiadó gondozásában

 

                                                Erdélyi István

                                                a történettudományok doktora

 

                                                *          *

 

Nemzetközi konferencia:

Az ázsiai és európai hunok története és kultúrája

Esztergom, 2OO1 augusztus 13-17. Szervezte a Magyarországért Édes Hazánkért Kiadó, a Magyar Őstörténeti Munkaközösség és a Szépen Magyarul, Szépen Emberül Alapítvány a magyar milléniumi év zárásának tiszteletére. A konferencia központi témája Érdy Miklós ez alkalomból megjelent könyvében tárgyaltak és ahhoz kapcsolódó további elemzések. A könyv címe: A hun lovastemetkezések – magyar vonatkozásokkal.

                                       

Záróértékelés.

Erdélyi István, a történettudományok doktora.

 

            Három és félnapos tudományos konferenciánk derekas munkát végzett. Meghallgattunk húsz előadást. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy ünnepeltünk. Ünnep volt számunkra Érdy Miklós könyvének bemutatása, ünnep Nagyboldogasszony napján és újabb ünnepre készülünk Szent István királyunk napjára, szívünkben lelkünkben az elhangzottak  kincseivel. Sokat tanulhattunk egymástól kérdezve, néha vitatkozva bővíthettük – helyesbíthettük eddigi ismereteinket.

Magát a konferenciót indikáló kötetet ugyan a távollévő Bárdi László mutatta be írásában, de a továbbiakban maga a szerző tartott még egy előadást is ami az ázsiai-európai hunok régészeti kapcsolatainak és további fontos ismereteinek egész tárháza volt. A konferencia legtöbb előadásának tengelyét a hunok és xiongnuk kapcsolatának a feszegetése képezte. Már magában Érdy Miklós könyvében jelentős előrelépés történt ezen a téren a részleges lovastemetkezések legkorábbi emlékeinek felismerése és azoknak térben és időben az ősnyomokhoz történő továbbvezetése tekintetében. Szorosan kapcsolódtak ehhez a témakörhöz a nyelvi, vagy kultúrális tekintetben rokon népekről (volgai bolgárokról stb.) szóló előadások.

            Konferenciánknak célzatosan sajátos jelleget adott az, hogy professzionális szakemberek és magas képzettségű amatőrök egyaránt tartottak előadásokat, bár a szakemberek voltak többségben 13 előadással, köztük heten a Magyar Őstörténeti Munkaközösség tagjaiként.

            Visszatekintve az elhangzottakra és az elöadásokra és a helyes időtartamban, kellő hosszúsággal elhangzott hozzászólásokra és kérdésekre, úgy látjuk hogy ez a struktúra helyes volt. Minden lényeges kérdést meg lehetett beszélni. A kérdések és hozzászólások mély érdeklődésről és tájákozottságról tettek tanuságot. Konferenciánk tudományos konferencia volt. Nemzetközi jellegét elsősorban Érdy Miklós jelenléte és aktív szereplése biztosította.

            Megállapítottuk, hogy Érdy Miklós jelentős művet alkotott, újat hozott a tudomány számára. Kötete lökést, lendületet kell hogy adjon az európai és ázsiai hunok további kutatásához, ami idehaza eléggé elhanyagolt. Előadóink a legkülönfélébb irányokból és módszerekkel kisérelték meg témáik megragadását és kibontását, mindig érdekesen, figyelemre méltó módon.

            A konferencia előkészítése és lebonyolítása Érdy Miklós kötetének gyors megjelentetése komoly összefogott erőfeszítést igényelt, ami nem volt könnyű feladat. Kisebb zökkenőktől eltekintve mindkettő sikerült. Akik nem tudtak a konferencián résztvenni rajtuk kívülálló okok miatt, vagy akik nem akartak résztvenni, egyaránt sajnálhatják ezt. Számunkra szép emlék marad írásban és képben,  amit a tudomány hasznára és népszerűsítésére a kiadó szeretne tanulmánykötetben megjelentetni. Kérek mindenkit adjon ehhez tőle telhetően segítséget. Küldje meg címemre az előadása szövegét és ugyanezt kérem ismételten a hozzászólóktól is , írják le röviden, még frissen visszaemlékezve a mondanivalójukat. Ez igen fontos. Egyuttal megköszönöm mindnyájunk szíves közreműködését, segítségét. Köszönöm a konferencia és annak alapjául szolgált kötet létrehozását Érdy Miklósnak és Sárvári Varga Mártának! Isten tartsa meg őket egészségben a tudomány, a kutatás hasznára.

2OO1 augusztus 17.