• Tisztelt Szerkesztôség! - Révffy László
    Wass Albert irodalmi est Budapesten - Gál Margit
    Kápolnaavatás 1956 emlékére
    ÉLET A MEOTISZBAN  II. - Kôvári László
    A Himnusz költôje és a zsidókérdés - Dr. Krüger Aladár
    KRITIKrax - Terebessy Emôke

     
    Tisztelt Szerkesztôség! - Révffy László
     
    Szeretném felhívni dr. Habsburg Ottó figyelmét az általa írt cikk egyes kitételeire (Magyarország választása, 2002. május 4.) hogy:
    1.             ,,A magyar választások eredményei kapcsán egyébként ismételten azt hang-súlyozzák nyugaton, hogy a magyar szociáldemokrata (?) párt állítólag a kommunisták utódpártja. Azonban ez nem így van.”
                    Elôszôr is az átalakult és átkeresztelt volt kommunista párt, MSzMP ma  MSZP néven szalad. Magyar Szocia-lista Párt és nem ,,szociáldemokrata,” ahogy ezt  Ottó írja. Ez nagy különbség, mert éppen ôk ölték meg a történelmi szociáldemokrata párt újjászületését az 1990-es évek élén.
    2.             Ottó azt írja: – ,,Arról sokan sem tudnak, hogy épp a Magyar Szocialista  Párt, listavezetôjének egy olyan embert tettek meg, aki nem tagja (?) a pártnak,  de aki Közép-Európa egyik legjobb pénzügyi szakértôje.”
                    Aki ezeket a sorokat leírta, legjobb, ha kórházi beutalást kér, és megvizsgáltatja az elaggott beteg agyát. Csupán pár szóval ismertetem Ottónak, ki ez a  Medgyessy Péter. (Elsôkézbôl tudom, mert a VASAS SC vezetôségében volt és róla az akkori VASAS elnök, néhai Meszéna Miklós mesélt el mindent. Nem a legjobbakat, stb.)
                    Megyessy Kádár egyik legbizalmasabb köréhez tartozott, ô volt az, aki aláírta a Bôs–Nagymarosi vízlépcsô megállapodását. Felelôtlenül az 1998-as  választás után törvénytelenül aláírja a 4-es metró megépítéséhez a kezes-ségvállalást, melyet késôbb a Legfel-sôbb Bíróság törvénytelennek minôsít. Jelenleg az  ügyészség nyomoz cége (és ellene is, feleségével együtt), mert a Gresham palota eladása folytán meg-vesztegetés vádja forog fenn. ,,Pártonkívülisége” csak az elhülyített magyar nép szembekôtôsdiségét szolgálja. Medgyessy az – ma is, ami volt  évekkel ezelôtt – megrögzött, hazaáruló kommunista. Pénzügyi szakértôsége abban  merült ki, hogy a felvett milliárdok szôrén-szálán elúsztak és még 50 év múlva  is a magyar nép fogja ezeket a kölcsönöket fizetni.
                    Az már csak hab a tortán, hogy azért kapott Chiractól francia ,,becsületrendet‘, mert kormányzási idején, a Horn kormányban, nem mint ,,pártonkívüli”,  kiárusította az ország értékeit a franciáknak.
                    Az idei reklámkampányát egy izraeli céggel karöltve csinálta meg, ami kb.  4–5 milliárd frt-ba került, és ez a pénz kiment Izraelbe. (A cég neve: WERBER  PUBLIC AFFAIRS)
                    Különben Medgyessynek szándéká-ban van Angliába látogatni, ha meg lesz az állítólagos kormányalakítás. Viszont mire ideér, az angol miniszterelnököt már várni fogja egy részletes beszámoló ennek a fickónak az elkötelezett múltjáról, amit én küldök el Tony Blairnek.
                    Mindenesetre, amikor Medgyes-syrôl és pártjáról ilyen kicsavart elmélkedést olvasok Ottó tollából, talán nem volna szabad csodálkoznom, hiszen ô volt az,  aki az 1994-es választások után azt mondta, hogy HORN Gyula egy ,,jó magyar ember”. Ugye ép ésszel ilyet nem illik mondani?
    Majd megláthatja Ottó, milyen kormány lesz az, ahol a régi kommunisták, zöme, java fogja irányítani az ország sorsát az elkövetkezendô négy évben.
                    Mindent összegezve: megismétlô-dött Magyarországon az 1947-es választás modern formában és így kö-vetkezett be az, hogy amíg a magyar vidék nagyrészben  a Fidesz-re szavazott, addig csak Budapesten a 32 szavazókörzetben, 28-ban a kommunis-ta jelölt gyôzött, és csak négyet nyert a Fidesz. Pedig két héttel elôtte másfél millió ember vonult fel a kormány mellett.
    1Talán Horthy Miklós szavai-val fejezhetném be, hiszen a választások Budapesten dôltek el a komcsik részére, amikor 1919. november 16-án a Szent Gellért téren ezeket mondta:
    – ,,Ez a város megtagadta ezeréves történelmét, ez a város porba rántotta a Szent Koronát meg a nemzet színeit, és vörös rongyokba öltözött”.
                    Csupán ezeket kívántam leírni. Gondolataim és a leírtak nem titkosak.  További jó munkát erôben, egészségben!
                    Szívélyes üdvözlettel:
     
    Révffy László

  • Wass Albert irodalmi est Budapesten - Gál Margit
     
    A XX. század ma-gyar irodalmának kiemelkedô alakja volt gróf Czegei Wass Albert. Az  erdélyi születésű író, már fiatalon el-nyerte a Baumgart-ner díjat. Tamási Áronnal, Dsida Jenôvel és több ak-kor induló fiatal íróval, költôvel, mint a jövô reménységei-vel meghatározó alakja lett a kibontakozó nemzeti irodalomnak.
                    A II. világháború egy idôre háttérbe szorította írói tevékenységét, mert fegy-verrel a kézben  próbálta megállítani az országot fenyegetô bolsevik és azzal szövetkezô román elôretörést.  Sajnos a túlerô gyôzött, és Wass Albert harcolva, az utolsók között 1945 áprilisában mene-kült  nyugatra.
                    A háború után Németországban, a Bajor erdôben folytatta írói munkásságát. Itt születtek elsô,  nemzetközileg is megismert művei, azonban igazi nagysága csak Ame-rikába költözése után, az emigrációban bontakozott ki. Itt írta leghíresebb, legismertebb regényeit, verseit, amelyek  világ-szerte tartották a lelket az emigrációban élô, és hazájukhoz mindhalálig hűséges többszázezer magyarban.
                    A Hagyaték, az Erdôk könyve, a Farkasverem, A Funtineli Boszorkány és a többi Wass Albert regény százezreknek volt kedvenc olvasmánya. Az Üzenet haza, a Magyar  cirkusz, a Láthatatlan lobogó című versei adtak lelki erôt az emigráció ,,hontalanjainak” a hontalanság és a honvágy keserves éveinek elviseléséhez.
                    Wass Albert regényei és versei világító fáklyaként tartották életben a nemzeti gondolatot akkor, amikor Magyarországon négy évtizeden keresztül a legsötétebb lélekmérgezés és történelemhamisítás pró-bálta kiölni a lelkekbôl a nemzeti érzésnek, a nemzeti öntudatnak, a nemzeti büszke-ségnek még a csíráját is.
                    Nem véletlen, hogy 1945 után a magyar irodalmi életbôl Wass Albertet kitörölték, mintha  nem is élne.
                    Míg harmadrendű bértollnokok, nyög-venyelôs fűzfapoéták nyakra-fôre kapták a Lenin, Sztálin, Kossuth és József Attila díjakat, addig a legolvasottabb és legnép-szerűbb emigrációban  élô írókat, költôket meg sem volt szabad említeni.
                    Jellemzô, hogy Wass Albert még az ún. rendszerváltás után sem kaphatta meg a  hazatelepüléshez szükséges magyar állampolgárságot. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a  lánglelkű magyar idô elôtt távozzon az élôk sorából.
                    Wass Albert Magyarországon történô megismertetéséhez nagy mértékben járult hozzá v. Bánkuty Géza, aki mint a Czegei Wass Albert alapítvány kuratóriumi elnöke és fô támogatója  megkezdte annak a Wass Albertet ismertetô és népszerűsítését elô-segítô elôadássorozatnak a szervezését, melynek kiemelkedô epizódja volt a buda-pesti Honvéd Művelôdési Központban  tartott Wass Albert irodalmi est. Ez mérföldkövet jelenthet a hallhatatlan író-költô méltó elismeréséhez a magyar irodalmi életben.
                    Az irodalmi estet megtisztelte jelenlétével Dalma asszony, a Magyar Köztár-sasági Elnök  felesége, (Mádl Ferenc elfog-laltsága miatt nem tudott eljönni.) Boross Péter volt miniszterelnök, több aktív és volt országgyűlési képviselô, nemzetközi hírű akadémikusok, művészek, építészek, Hegedűs Lóránt református püspök, olimpikon sportolók, az 56-os  forradalom kiemelkedô alakjai, több külföldrôl érkezett közéleti személy és hazalátogató  magyar.
                    Az estét Lányi Zsolt országgyűlési képviselô, a rendezvény fôvédnöke nyitotta meg. Ezután  v. Bánkuty Géza köszöntötte a résztvevôket és adta át a Petôfi Sándor Irodalmi Múzeum  részére Wass Albert írógépét, melyen évtizedeken keresztül írta regényeit, verseit.
                    Ezt követôen Sziki Károly rendezésével és közreműködésével, neves színészek, színvonalas  műsorban mutatták be Wass Albert életútjának fontosabb állomásait és adták elô művészi  feldolgozásban legismertebb műveit.
                    Az elôadás befejezéseként megdöbbentô hatást keltett ifj. Szalay Róbert videófilmje, mely az utolsó riport volt Wass Albert életében. A filmben a költôóriás ,,testközelben” mondta el  nemzetmentô gondolatait.
                    Ezt az utolsó riportot CD lemezen az irodalmi est minden résztvevôje megkapta.
    Búcsúzáskor a résztvevôk lelkében ott érzôdött Wass Albert gondolata:
                    ,,Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk,  és leszünk egy Cél és Egy Akarat.”
    Gál Margit

    Kápolnaavatás 1956 emlékére
     
                    46 év telt el a dicsôséges magyar forradalom és szabadságharc óta, mely alapjaiban rendítette meg a bolsevista ,,béke-tábort” és annak vezetô erejét a Szovjet-uniót.
                    1956 októberében, novemberében Bu-dapest utcáin olyan sebet kapott a kommunista elmélet és gyakorlat, ami soha többé nem gyógyult be, és egyre üszkösödve elvezetett 1990-ben a  kommunizmus végsô összeomlásához.
                    Ez hozta meg Magyarországon is az un. ,,rendszerváltást.” Az elmúlt 12 évben azonban egyetlen kormánynak sem jutott eszébe, hogy a forradalom jelentôségéhez méltó emlékművet emeljen.
                    Az ,,56-os Magyarok Világszövetsége” Los Angeles-i szervezete vezetôje, Lassan György (aki 1956-ban a Práter utcai iskola parancsnoka volt), több éves megfeszített szervezô és gyűjtômunkájának volt eredménye, hogy minden gáncsoskodást elhárítva felállítsák a Tabánban az elsô valóban méltó emlékművet.
                    A Corvin-köz 56-os fôparancsnoka, Pongrátz Gergely hazatérése után megpróbálta ,,befejezni a forradalmat.” Naív elképzelése rövidesen hamvába hullt. A kommunisták és  liberálisok burkolt és nyílt támadásai mellett az irigység, az áskálódás, a széthúzás is gyengítette az 56-osok sorait. Így pongrátz Gergely vagyonát feláldozva, USA-ban élô  családja és az 56-os MVSZ tagjainak anyagi támogatásával Kiskún-majsán megvett egy használaton kívüli kis iskolát, és ott létrehozta az ország elsô és egyetlen 56-os múzeumát.
                    Az 1956 történetét meghamisító több tucat könyv ellensúlyozására, v. Bánkuty Géza (aki a  forradalom után a megtorlás elôl menekült az USA-ba, ahol sikeres üzletember lett) kiadta az ,,1956 – A forradalom igaz története” c. tanulmányt, mely torzításmentesen, dokumentumokkal  alátámasztva mutatja be azt, ami az eddigi 56-a1 foglalkozó könyvekbôl kimaradt.
                    Tehát, ha lassan is, egy évtizedes késéssel, alulról és külföldrôl jövô erôfeszítéssel egyre többen ismerik meg az országban 1956 igaz, a Pesti Srácok hôsiességének, áldozatának és a reformkommunisták áru-lásának történelmét.
                    Ennek az áldozatos, odaadó ismeret-terjesztô munkának volt jelentôs állomása annak az 56-os emlékkápolnának a felavatása és felszentelése, ami szintén a már négy szívinfarktuson átesett  Pongrátz Gergely fáradhatatlan munkályának eredménye.
                    Az 56-os múzeummal szemben áll a kápolna, melynek létrejötte elsôsorban Csete György neves építész érdeme, aki nem csak a terveket készítette el, hanem az építés minden fázisában személyesen irányította a munkálatokat.
                    Ünnepi beszédében Pongrátz Gergely megemlítette azokat az adományozókat, akik  jelentôsebb összeggel járultak hozzá a kápolna felépítéséhez. A Pongrátz testvérek 7500  dollárral, v.Bánkuty Géza 1,5 millió Ft-tal, Hidvégi János 3500 dollárral, a kápolnát építô iparosok, (kôműves, villanyszerelô, vízvezetékszerelô, kútfúró, fuvaros) önkéntes és ingyenes munkával járult hozzá az építéshez.
                    Június 29-én, – az utolsó szovjet megszálló távozásának 11. évfordulóján – gyülekeztek az  ünneplôk Kiskunmajsán. Többszáz gépkocsi és autóbuszok hozták az emlékezôket az ország  egész területérôl. A közel 3000 ünneplô között sok neves országosan ismert személy is megjelent. Volt miniszterek, országgyűlési képviselôk, politikusok, olimpikonok, a forradalom kiemelkedô harcosai tisztelegtek az 56-os hôsi halottak és a kivégzett mártírok emlékére emelt kápolna elôtt. Az egyik résztvevô meg is jegyezte: ,,Az itt jelenlévôk közül, akár egy kormány is kiállítható lenne, különb, mint a jelenlegi Medgyessy kormány.”
                    A kápolna felavatása és beszentelése után az emberek azzal a jó érzéssel távoztak, hogy 1956 eszméi és szelleme, – a kommunisták és liberálisak minden erôlködése ellenére, – egyre  jobban utat tör az emberek tudatában, és erôt ad az a remény, hogy 2006-ban a forradalom 50.  évfordulóján, egy új nemzeti kormány, a még élô 56-osokkal együtt Budapesten avat egy  monumentális emlékművet, hírdetve 1956 világtörténelmi jelentôségét!
     
    Tudósító

    ÉLET A MEOTISZBAN  II. - Kôvári László
     
                    Sarkhelnek már a neve is furcsa. Az arab torzítás ellenére felismerhetô ben-ne a magyar Sárhely, vagyis  Fehérvár. Hiszen a sár régen nem a vizes ho-mokot, hanem a fehéret jelentette (lásd: sárarany = fehérarany, vagyis szína-rany). Tehát egy nem magyarfajú nép miért ad magyar nevet a településeinek? Hiszen a kazár fôváros Itil  (Etil) szintén ismerôs.
                    A bizánci kútfôbôl tudjuk, hogy a magyarok köztes szálláshelye Etelkuzu (nem Etelköz) azt jelenti a magyarok nyelvén, hogy ,,folyók köze”. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem a magya-rok éltek kazár függés alatt, hanem a kazároknak kellett elviselniük a folya-matos magyar háborgatást.
                    A kazárok a térségben betöltött szerepét túl nagyra tartják, de ez érthetô is, hiszen nem szabad a magyarokat elôtérbe helyezni. Folyamatosan úgy vonultatják végig a sztyeppén a magyar törzseket, hogy mindig valakinek az igája alatt nyög.  Teszik ezt azért, mert a magyarokat a vérszerzôdés elôtt egyetlen kútfô sem említi. Tehát tudjuk, hogy ott voltak, de mégsem találjuk sehol. Ezért jött elôbb a szabir iga, majd a kazár  elnyomás, és végül a besenyôk elôli menekülés.
                    Pedig a válasz sokkal egyszerűbb, és még csak nem is kell a sorok közt olvasni.
                    A megoldás kulcsa a vérszerzôdés. Kik kötnek vérszerzôdést? Kik keverik össze vérüket, hogy utána azonos legyen a vérük, mint a testvéreknek? Hát nem az egy nemzetségbôl valók, hiszen azoknak azonos a  vérük, azok ,,testvérek”! Világosan látszik, hogy a magyar törzsszövetség két vagy több nemzet egyesítése a  vérszerzôdés által. Innentôl kezdve nem lehet kérdés, hogy miért nem említi külön a magyarokat egyetlen kútfô  sem.
                    Vizsgálataim alapján három népet sikerült analizálnom a térségben, akik fajilag rokon népek, így nem csoda, hogy egymásra találtak a szláv tengerben. A Don és a Dnyeper közén elterülô sztyeppe népei el voltak szigetelve a többi türk néptôl, hiszen hozzájuk legközelebb csak a Kaukázusban éltek türkök (alánok, abházok,  grúzok). Ez a három meotiszi türk nép pedig a szabir, az onogur és a kök-türk. Helyszűke miatt nem vezetném le azt, hogyan jutottam el a végkövetkeztetésig, de utána lehet járni. A feltételezett magyar népvándorlási útvonalon közlekedô szabirok tehát nem az elnyomóink, hanem mi magunk vagyunk. A törzs-szövetség legerôsebb népe, és minden-kori fôkirályt (a kagánt) adó nép a legjelentôsebb része a magyar nemzetnek. A  vérszerzôdés 8 (!) törzsébôl négyet a szabirok adtak. A Megyer, a Tarján, a Gyarmat és a Jenô a szabir  törzsek.
                    Konstantinos meg is jegyzi, hogy a magyarok azt mondják magukról, hogy ôket korábban nem így  hívták, de ezzel senki sem törôdik. Igaz a Bíborban született császár sok fejtörést is okozott a történészeknek, és szavait igyekeznek kitekerni. A törzsek számával sincs minden rendben, hiszen Konstantinos azt mondja, hogy 8  törzse volt a ma-gyaroknak, meg volt 3 kabar törzs, és név szerint felsorol hetet. Ez sokakat megadásra  kényszerített, hiszen akkor most mennyi van? 7, 8, 10, 11? Anonimus még hozzá rakott egy pár kun törzset, úgyhogy lehet, hogy még több! Pedig nem olyan komplikált. Mert ha megnézzük Konstantinos törzsneveit, akkor  kiderül, hogy van egy összevont törzs, a Kürt-Gyarmat, amely a vérszerzôdés idején még külön-külön  tevékenykedett, így a 8. törzs nem a három kabar törzs, amely késôbb csatlakozott. A 3 kabar, vagy lázadó törzs  bármily furcsa, a törzsszövetségen belül volt, és azt a három törzset jelölte, amely folyamatosan háborúskodott a  kazárokkal. Ez a Keszi, a Kéri és a Nyék. Ezek az onogur törzsek, akik Kovrat kagán felbomlott birodalmának  romjain tovább éltek.
                    A harmadik nép a kök-türk, amely egyetlen törzzsel képviselteti magát, ez pedig a Kürt. Amint már szó  volt róla ez egyesült a gyarmat törzzsel, de csak a vérszerzôdés után. Az etelkuzui tar-tózkodás idején még külön volt a két törzs, hiszen Bölcs Leó Árpádtól, és alkirályától, Kurszántól kér segítséget a bolgárok elleni háborúhoz. Kurszán pedig nem más, mint a Gyarmat törzs vezére. Igaz, hogy a Kurszán nem személynév, és ráadásul kusán,  de azért tudjuk kirôl van szó. Ez különben azért érdekes, mert a Kiirt-Gyarmat törzs vezére már a kundu (vagy  kende), aki a kürt törzset vezette korábban, és a törzsszövetségben mint alkirály tevé-kenykedik, ami korábban ugyebár a kusán posztja volt, de ô a szavard-ma-gyarok élén a kaukázust választotta a Kárpát-medence helyett.
                    Végül elemezgessük egy kicsit a Meotiszt a Kárpát-medencére felcserélô 7 törzsfô névsorát. Kik voltak  ôk? Álmos, Elôd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm? És hol van Árpád és Kurszán? És miért egy halott vezeti a  sort? Álmos 893-ban eltávozott az élôk sorából, hogy vezethette a magyarokat? Kond ráadásul nem is személynév, hanem Elôd titulusa, ô volt ugyanis a már korábban említett kundu. Tehát Álmos helyett Árpád,  Kond helyett Kurszán? Nem, hiszen pár sorral fentebb már szó volt róla, hogy a kusán ekkor már a Kaukázus felé tart. A válasz Levente? Árpád elsôszülött fia, aki a Nyék törzs vezére volt. De ô sem élte meg a honfoglalást, hiszen elesett a bolgárok elleni háborúban. A tényleges honfoglaló vezér Vérbulcsú, Levente fia, aki a fiatal  horkától megörökölte a vezérséget.
                    A névsor tehát a következô: a Megyer törzs vezére Árpád kagán (fôkirály), a Kürt-Gyarmat törzs vezére  Elôd kundu (alkirály), a Tarján törzs vezére Ond tárkány (kovácskirály), a Jenô törzs vezére Tas kádár (döntôbíró), a Keszi törzs vezére Tétény (nem Töhötöm), Gyula (onogur-király), a Nyék törzs vezére Vérbulcsú horka (hadvezér) és a Kéri törzs vezére Huba tudun.
                    Bizonyára sokakat meglepek felté-telezéseimmel, de szerintem közelebb állok az igazsághoz, mint egykét finn-ugrista ,,kolléga”.
                    Igérem azon leszek, hogy mindent részletesen kidolgozzak, és meggyôz-zem a kétkedôket. Remélem egyre kevesebben vannak.
     
    Kôvári László

    A Himnusz költôje és a zsidókérdés - Dr. Krüger Aladár
     
                    Nemes Szatmár vármegyének az  1830-ik évben Nagykároly városában  tartott közgyűlésén felszólalt tekintetes Kölcsey Fe-renc vármegyei aljegyzô úr. A már akkor 40 éves vármegyei aljegyzôt nemcsak megyé-jében, hanem annak határain túl is sokan ismerték irodalmi működésérôl: versei  és kritikai dolgozatai jelentek meg az  akkori szépirodalmi lapokban és tudományos szemlékben, személyes barátság fűzte Kisfaludy Károlyhoz és Kazinczy Fe-renchez. Mindez fokozta tekintélyét vár-megyéjében is, és ezért a szólásra emelkedő aljegyzô beszédje elé olyan várakozással tekintett a közgyűlés, mint aminô legfeljebb a méltóságos fôispán úr vagy a tekintetes  alispán úr felszólalásait szokta megelôzni.
                    Kölcsey Ferenc vármegyei aljegyzô  úr nem valami közjogi sérelmet tett  szóvá, bár abban az idôben közjogi kérdések körül hullámzottak a kedélyek. A szónok a jobbágyokról, Szatmár vármegye adózó népének állapotáról beszélt. Alaposan kidolgozott,  számszerű adatokkal alátámasztott  beszé-dében hívta fel a nemes vármegye figyel-mét arra a súlyos helyzetre, melyben akkor a jobbágyság, a misera plebs contribuens sínylôdött. Nem kerülte el figyelmét az uzsorások garázdálkodása sem. A közgyűlés tagjai fokozódó figyelemmel hallgatták Kölcseyt, aki az akkor divatos szó-noki pátosz csillogtatásával tette egyre  érdekfeszítôbbé a hangyaszorgalommal felhalmozott statisztikai adatokat. Meggyôzô erôvel mutatott rá az adóztatás körüli igaz-ságtalanságokra, majd csattanóul a követ-kezôkkel fejezte be  beszédjét:
                    ,,Rettegek a Tck. Vármegyének figyel-mét elfárasztani s meg lévén úgyis  gyô-zôdve, hogy sokan ülnek itt tudománnyal és tapasztalással tiszteletreméltó férjfiak, kik ezeket jobban értik, s ezeknél jobbakat s hasznosabbakat tudnak, mint én: félbeszakasztom jegyzéseimet. Egy van csak, amit még figyelembe hozni bátor vagyok. Azt t.i.,  hogy az ,,adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint  a zsidók szemlátomást való szaporodása”. Az 1804-iki populáris öszveírás 2290 zsidó férj-fiat számlál, az 1826-dikban pedig 2872 találtatott ezen nemes megye kebelében; következôleg a zsidó  népesség 582 férjfival, s ha az asszonyokat is ide számláljuk, legalább is 1164 lélekkel szaporodott, még pedig azon idôben, mely alatt, ha ugyan az említett összeírásokban valami tetemes hiba nem történt, a ke-resztény adózó nép száma több mint 16 ezerrel kevesedett meg. Senki sincs a Tek. Vármegye itt ülô tagjai közül, akinek, a zsidók ezen szaporodására, a szomszéd Galiciának sorsa eszébe ne jusson. Távol  vagyok attól, hogy azon rémítésekre  menjek vissza, amelyeket Eisenmengernek s a hasonlóknak tudósításai terjesztettek el. De bátran említem ezt az  iszonyító rajzolatot, melyet Pr. Schulze Galiciának, az Izrael fiai által történt  Iesüllyedésérôl, az egész auszt-riai birodalom láttára, elôállított. Méltán  mondja ô, hogy amely országban a  zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll. S maga az a nevezettlen ugyan; de köztiszteletben álló politikus, aki a zsidókat Franciaországba visszahivatni tanácslá, világosan megintette a hozzánk hasonlókat, mondván nem kicsiny és szegény státusba való a zsidó, hanem nagyba és  gazdagba. Ítt segíti az industriát, ott  megöli!”
                    Mikor Kölcsey ezt a beszédet 1830-ban elmondotta, már akkor hetedik esztendeje volt annak, hogy 1823-ban megírta Him-nuszát, mely – Erkel Ferenc által 1845-ben történt ihletett megzenésítése óta – nemzeti imádságunk lett. A Himnuszban a balsors-tépte nemzet költôje lstentôl kér áldást és védô kart népe számára, a nagykárolyi beszédben  pedig a politikus, a közéleti férfiú gyakorlati érzékkel mutat rá arra, ho-gyan  segítsünk magunkon, hogy Isten is  megsegíthessen minket.
                    Nincs magyar, aki Kölcsey Himnuszát ne ismerné, sôt ismerik külföldön is. 1929. szeptemberében a magyar képviselôház számos tagja tanulmányi  kirándulást rendezett Svájcba, boldogult Puky Endre vezetésével. Szeptember 6-án este Zürich város az elôkelô Gotthardt-szálloda dísztermében társasvacsorát rendezett tisztele-tükre.  Vacsora közben feltárultak a föld-szinti étteremnek az utcára nézô ablakai, és kivülrôl felhangzott Svájc legjobb dalár-dájának, a Harmóniának 250 tagja ajkáról kifogástalan magyar szövegkiejtéssel az ,,Isten áldd  meg a magyart!” Feledhetetlen pillanat volt. Nekem jutott a szerencse,  hogy a zürichiek páratlan figyelmét  kép-viselôtársaim nevében rögtönzött, német beszédben megköszönjem. Meghatottan adtam kifejezést mélységes hálánknak azért, hogy Svájc földjén egy szabad nem-zet férfiainak ajkáról magyarul csendült meg a mi nemzeti imánk, de egyben fájó keserűséggel utaltam arra, hogy annak a magyar  költônek a szobrát, aki a Himnuszt
    írta, a trianoni békeparanccsal ránk sza-badított oláhok Szatmárt elpusztították, mintegy annak jelképezéséül,  hogy a ma-gyar földnek idegen járom alá került részén el kell némulnia a magyar imádságnak is. Kértem beszédemben az igazságos Istent, hallgassa meg a szabad Svájc férfiainak gyönyörű magyar fohászát és virrassza fel  ránk azt a napot, amikor a tôlünk gonoszul elrabolt területeken éppen olyan büszkén és szabadan csendülhet meg ismét Kölcsey Himnusza, mint 1929. szeptember 6-án Zürich városában.
                    A trianoni osztozkodóknak nem sike-rült elfeledtetni a Himnuszt, újra zeng az eddig már felszabadult terüleken és hisszük, hogy fel fog harsanni ott is, ahol ma még csak titokban lehet énekelni Kölcsey fohászát. Kölcsey szobra is újból ott áll Szatmár fôterén, hirdetve azt, hogy nem halt meg az a nemzet, és él az a költô, aki nemzetének imádságot írt.
                    De amikor nem feledjük Kölcseynek,  a költônek fohászát, emlékezetünkben kell tartanunk Kölcseynek, a politikusnak gya-korlati irányjelzéseit is. Kölcsey Ferenc azt az 1830-iki beszédjét, melybôl fentebb idéztem, a liberális  korszak szerette volna a feledés porával elborítani. Az iskolákban olvastatták velünk Kölcsey Parainesisét, ,,Védelem P. J. számára” című és egyéb be-szédeit, szavaltatták velünk költeményeit, de a nagykárolyi 1830-iki beszédrôl nem volt szabad tudnunk semmit. Most kell rádöbbennünk arra, hogy a Himnusz költôje, a balsorstépte nép prófétája pontosan 88 évvel  az 1918-iki szörnyű összeomlás elôtt  már figyelmeztette a nemzetet, hogy ,,az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a  zsidók szemlátomást való szaporodása...  és ...amely országban a zsidók megszaporodnak; az vagyoni végromlás szélén áll”. Ô még csak a zsidók vagyoni  térfoglalását látta, és attól borzadott meg. Mennyivel keserűbb, mennyivel  megrázóbb lett volna a nagykárolyi  beszéd záró akkordja, ha el tudta volna  képzelni Kölcsey azt a rombolást,  mely a vagyoni térfoglalás nyomán szellemi, irodalmi, művészeti, erkölcsi  téren is bekö-vetkezett azóta!
                    ,,Megbűnhôdte már e nép a múltat s  jövendôt” – énekeljük a Himnuszban.  Megbűnhôdtük azt is, hogy elfelejtettük, helyesebben elfeledtették velünk a Him-nusz költôjének nagykárolyi 1830-iki beszédét. Söpörjük le errôl a beszédrôl a százesztendôs port, s mikor  Kölcseyvel, a költôvel együtt imádkozunk, ugyanakkor dolgozzunk is nemzetünk megmentéséért Kölcseynek, a politikusnak igéi szerint.

    KRITIKrax - Terebessy Emôke
     
                    A német parlament falain Berlinben még mindig ott díszelegnek 1945-tôl a Vörös Hadsereg által oda mázolt ,,Jelszavak”. A kormány képviselôit nem zavarják a feliratok, mert szerintük  ez ,,TÖRTÉNELMI BIZONYÍTÉK”.
                    Akik normálisan gondolkodnak, nem kívánják a szovjet emlékiratait látni se, de bizonyos körök úgy véle-kednek, jó, ha a  németeknek állandóan eszükbe juttatják, hogy legyôzték ôket!
                    A parlament kantinjának falán olvasható: ,,Harci üdvözlet a  gyôztes vörös hadseregtôl a gyôzelem napján!” Másik gyôztes ruszki felírta: ,,Megte-kintettem Berlint, a romokkal meg vagyok elégedve!” Vagy: ,,Leningrá-dért megfizettünk!”
                    Olyan feliratok is vannak, melyek inkább WC-k falain olvashatók. Mindez a felszabadítók ,,kulturáját” dícséri! Vannak még olyan mondatok is, melyek nem bírják el a nyomdafes-téket. Ezeket  is ,,történelmi kultúremlékként” ôrzik a német parlamentben! mert  úgy mondta egyik politikusunk: E feliratok emlékeztetnek a ,,nemzeti szocializmusra”. Szegény Németország....
     
                    Valamikor híres írónk: Zilahy Lajos ,,babaarcú” szovjet katonákról írt...  Neki azok voltak... Nekünk más a véleményünk! A szovjet katonák  rémtetteirôl, kultúrájukról ma már keveset írnak, elôtérbe kerültek a ,,mea culpáztatók” sérelmei, azok napirenden maradtak.
                    Hogy milyen volt Hazánkban a ,,felszabadulás”, mi tudjuk. Csodálatos, hogy még ma is egyes csoportok megünneplik ezt, s azt,  (így mondják) mikor e német iga alól felszabadultak. Kezemben  tartok egy 1945-ben megjelent ,,ÚJ SZÓ” c. régi magyar újságot,  melyben a kulturált szovjet hadsereg bevonulásáról miképp emlékezett meg ez a kommunista újság. Azaz, miképp találkozott a magyar  nép ezzel a ,,félelmetes hírű” szovjet katonával.
     
    Sátoraljaújhely: (Zempléni Népújság)
                    ,,...hajnali háromkor hatalmas dö-römbölés hangzott a pince ajtaján,  szívünket torkunkban éreztük. Oroszok voltak... Idegen hangok szűrôdtek a mélybe. Némely ember remegô félel-mében majdnem összeesett. A  géppisztolycsövek ránkmeredtek. A következô pillanatban síri csönd  lett. Fáradt, csapzott hajú katonák megoldották prémes sapkájukat és mosolyogva álltak körül bennünket. Az egyik katona egy alvó gyer mek fölé hajolt... Az emberek felszabadultan szívták tele tüdejüket  a beáramló friss levegôvel. Mindenki érezte, hogy akik messzirôl, véresen jöttek: emberek, tiszta Ielkű, egyszerű szovjetoroszok. Keletrôl felkelt a Nap, és megszínesítette sápadt arcaikat.
     
    Pécs. (Idézetek az ,,Új Dunántúl” jubiláris számából) 
                    ,,....4 órakor nagy dörrenés. Akna hullott valahol. Aztán nem sokkal  késôbb sorozatos tompa dübörgés. – Megjöttek! A tankok! – A dübörgés  elhalt. Aztán lópaták záporoztak. A kozákok. A gyertyák a gyér világában sápadoztak. Az emberi arcok kivirultak. Volt, aki félt, volt  aki örült. – Átestünk rajta! – Reggel hatkor derengett. Kimentem az  utcára, már csendes volt minden. A ház elôtt egy szôke, fiatal,  gyermekarcú orosz katona állt. Nagyon világoskék szemei voltak. Felémfordult és mosoygott. Megkínáltam cigarettával, s az orosz nyelvet  törve beszélgetni kezdtem vele. Mondta, hogy a németek már messze eltakarodtak. Egyik kapu a másik után nyílt ki, az emberek körénk sereglettek, s csak nézték a szôke katonát. És föllélegeztek. Most már  nyugat felé dörögtek az ágyuk...
     
                    Egy másik cikkbôl idézet:
                    ...,,fél hét felé járhatott, amikor utcánkban felbukkantak a  hatalmas T 34-esek, nyomukban az elsô szovjet katonák. Gyorsan szét széledtek, kinyitották az árvaház kapuját. Midenki dermedt csendben fogadta ôket. A gyermekek riadt arccal buktak a nôvérek köré és reszketve várták, mi lesz. Az egyik szláv származású árva volt a  tolmács. Mikor a katonák megtudták, árvaházba léptek, erre a szóra, erre a varázsszóra a kemény arcok nyomban megenyhültek. Akadt köztük nem is egy, aki magához ölelt egy-egy árvát és megsimogatta a szôke gyermekfejet. Bizonyára pufókarcú gyermekeire gondolt közben, akik hazavárják ôket ,,valahol Oroszországban”...
     
                    És még egy-két apróság, hogy MI SEM FELEJTÜNK!
                    ,,...különös ellentétként a háborús képeknek, a tankok tövében egy szép szál orosz legény féltô gonddal kis piros triciklit húzgált a járdán, benne a boldogan kacagó 3–4 éves kis magyar kölyökkel. A gyermek kezében dió volt, meg cukor. Mindenki mosolygott. Azt  hiszem, mindnyájunk agyában akkor ködlött fel elôszôr a gondolat,  mégse lehet igaz, amit a szovjet katonákról terjesztettek...
     
                    A falunk felszabadult. Egy kozák kucsmás altiszt és egy géppisztolyos orosz katona állított be hozzánk. – ,,DOKUMENT!” – követelték, én két kézzel mutattam könyvtáramra. ,,UCSENYIK?” (diák) kérdezték,  aztán az egyik katona a könyvespolc-hoz lépett. – Oh! Anyegin? – mondta  furcsán megenyhült arccal. Határozot-tan sikerem volt Ehrenburg, Gorkij,  Lenin könyveivel.
    – Haraso!, haraso... – mondták és elmentek.
     
    S ezekkel a kultúrnépekkel íme most megalakult az ,,Amerika-Német-Szov-jet TENGELY” – a terror leküzdésére. Változnak  az idôk...
                    Hogy legyen min mosolyognunk, befejezésül a tegnapi tv-ben  láttam a német Joska Fischer (zöldek elnöke) a zsidóktól DOKTOR-i címet kapott, elismerésül kiváló politikai közvetí-téséért. Így lesz az egykor utcán köveket dobáló ,,harcosból” nagy politikus és még tiszteletbeli doktor is. –                                            Van még más nevetséges dolog is  a német parlamentben, eredetileg vicc-lapot szerettem volna indítani a benn-ülôkrôl, de most megkímélem az olvasókat ettôl.  Majd máskor...
     
    Terebessy Emôke