Judeo keresztenység v.s. Jézus-követésA lényeges külünbségek:1. Az Isten nöi aspektusa(Istar, _Inana_, Babba Maria ill. a Nagyboldogasszony)A Teremtés nélkülözhetetlen Isten Anyja csak a zsidóknál és a mohamedánoknál nincs; (ölik is egymást rendesen, hiszena megbocsájtás lelki képessége pontosan eme engesztelő nöi vonás abszentiája miatt hiányzik mindkét népből)de megvolt az ősmagyaroknál, sőt a görögökön és a rómaiakon túl a pogányoknak titulált Druidáknál is.(A legujabb kutatások szerint Mária Magdolna sem egy egyszerű prostituált volt, hanem komoly szerepet vitt a hitéletbenJézus életében és halála után, mig a zsidóknál a nök be se mehettek oda ahol a férfiak imádkoztak, ez igy van a mai napig.)2. Az áldozat:A judeo kereszténység alaptétele, hogy akkora volt már a bűn, hogy állat helyett embert(Isten fiát!) kellett áldozni, hogy vérével elmossa a bűnt.Az eredeti kereszténységben nem Jézus halálán, hanem a tanitásain volt a hangsúly. Vagyis eljővetelénekfő célja az volt, hogy tanuságot tegyen arról, aki őt elküldte. Az hogy megfeszitették, nyilván elkerühetetlen volt,hiszen a megfeszitők is ezzel tettek tanuságot önmagukról: hogy melyik urat szolgálják.3. IstenalakA zsidó isten egy bosszuálló isten, aki csak egy népet szeret.Az Ó-szővetségben mesterien van keverve a zsidó Jahve és a Mindenható Atya Isten.Ezért van az, hogy a Bibliával be lehet bizonyitani bármit, de annak ellenkezőjét is.A Mindenható Atya, Jézus atyja " felhozza az ő napját jókra és gonoszokra egyaránt..",és nem az ember az, akit ki nem állhat, hanem a BŰNT. Lényeges különbség!("Lehetetlen, hogy az Isten az a vén, kaporszakállas bosszuálló zsidó legyen, mint aminek öt az ószövetség leirja..."- Gárdonyi)Szörényi Leventének igaza van: a szentistvános magyar még mindig csak félmagyar.Miért?Mert István római hite nem vette le Jézust a keresztről, hanem még a magyar népet is mellé szegezte.Aki szentistvánozik, az egyszerűen tudathasadásban szenved, hiszen valójában azt ünnepli,hogy mint közösségnek és egyénnek megölték az igazi énjét és azóta probálja összerakni magat,de nem lehet, és nem tudja, miért, - s ez igy lesz mindaddig, mig a dolgok gyökeréhez el nem hatol, s nevén nem nevezi a bajt.A tanitás István óta nem változott; az a tanitás, amely 32 különbözö (apokrif) evangéliumot nem kanonizált,mivel az Egyháznak ez nem állt érdekében. ("Ne tudjon többet az istenadta paraszt mint amennyit mi mondunk neki..")Ez megmagyarazza, miért miséztek latinul több mint egy évezreden át.Mai napig hiányosak az ismereteink Jézusról, pedig az egész róla vanelnevezve (Christ, Chistianity). Egyszerüen kisajátitották, mint ahogy az gyönyörüen le van irvaDosztojevszkij Karamazov testvérek c. könyvének hires betet-elbeszélésében, "A nagy Inkvizitor"- ban.A római tanitás a Jézusi örökséget a népek elnyomásának eszközévé tette, az uralkodóosztállyal karöltve és azt kiszolgálva. László Gyula leirja, hogy a házasságtörés a magyarok közt ismeretlen voltmindaddig, mig a "kereszteny" papok ágyasokat nem sajátitottak ki maguknak a leigázott, gunynevekkel illetettmost már rabszolga magyarok feleségei közül!Róma befolyása teljes gözzel müködött még a XX. sz. elején is.Mindez viszont nem jelenti, hogy az Egyháznak nem volt kultura hordozó szerepe, vagy nem voltakés vannak köztük igazi istenes férfiak, nök és mártirok.(Kalkuttai Teréz Anya, Apor Vilmos, Márton Aron, Mindszenty, a sor végtelen..)De ideje továbblépni.Főleg, nekünk magyaroknak, akiknek az ősei még ismerték és imádtákaz igazi Isten Fiát -(még a nagyszentmiklosi aranykincsre is rávésték szkita eleink)
Áldást ésBoldog Gurusunyt, (Sumer Napéjegyenlőség)Katona Pali: