Holokausztállítás, holokauszttagadás
2001 Havi MF.  Szeptember
Budapest, 2001. február 16. (MTI) - Szocialista képviselõk határozati javaslatban kezdeményezték, hogy az Országgyûlés kérje fel a kormányt: tekintse át a holokauszt tagadásának büntetõjogi szabályozási lehetõségét, készítsen törvényjavaslatot a Btk. módosítására, és azt szeptember 1-jéig terjessze a Ház elé.
Milliók halálát nem feledtethetik az újra terjedõ ordas eszmék - olvasható a szocialista párt beadványában. Kósáné Kovács Magda, Szabó Zoltán és Suchman Tamás MSZP-s képviselõk indítványuk indoklásában úgy fogalmaznak: napjaink jelensége a holokauszt létezésének tagadása.
Márpedig a büntetõjog Európa több államában is szankcionálja a holokauszt tagadását, és példaértékû bírósági ítéletek is születtek már ebben a tárgyban.


Írásunk nem tudományos munka igényével készült. Általában (a legfontosabb helyeket kivéve) nem jelöljük meg a szakirodalmi hivatkozásokat, bár ezek minden egyes állításunkkal kapcsolatban rendelkezésre állnak. A hivatkozásoknál igyekeztünk olyan forrásmunkákat kiválasztani, amelyek a hivatalos történetírás talaján állnak, valamint közismert zsidó szervezetek és személyiségek munkáinak eredményeit tükrözik. (Ez alól kivételt képez a Rudolf-jelentés, amelyet ugyan hivatalos oldalról igen sokan támadtak, ezek a támadások azonban inkább emocionális, rágalmazó jellegûek voltak, komoly szakmai ellenérveket ez idáig nem tudtak ellene felhozni.) Ezeket az irodalmi helyeket mindenki megtalálhatja, akit a téma érdekel és a vonatkozó irodalmat beszerzi. A téma nem teljes körû tárgyalásának az oka az idõ rövidsége. Szándékunk a magyar parlamenti képviselõk és a közvélemény tájékoztatása azért, hogyha a törvényjavaslat, amely ezt az írást kiváltotta, szavazásra kerül, akkor senki se mondhassa, nem tudta, mirõl és mire szavaz.
A félreértések elkerülése végett: semmiképp sem szeretnénk kisebbíteni a nácik és különösen az SS felelõsségét a zsidók II. világháború alatti sorsában, nem szeretnénk továbbá ennek a népnek tengernyi szenvedését bagatellizálni.
Tervezzük egy részletesebb összefoglaló munka megírását a témáról, amely megpróbál az ilyen jellegû tudományos munkákkal szemben támasztott követelményeknek is eleget tenni.

A magyar parlament három, szocialista színekben szereplõ, zsidó nemzetiségû képviselõje határozati javaslatban kezdeményezte, hogy a parlament kérje fel a kormányt, készítsen törvényjavaslatot a holokauszt tagadásának büntetésérõl. Az MTI jelentése nem erõsíti meg ugyan, de a zsidó szóhasználatot ismerve feltehetõ, hogy a három személy csak a zsidó holokauszt tagadását akarja törvény erejével büntetni. Ugyancsak feltételezhetõ, hogy nem kívánja a zsidó törvényjavaslat a holokauszt túlzását büntetni.
Ez a három személy: a parlamentben ,,k. anyázó" Szabó Zoltán, aki mellesleg, mint kerületi polgármester, a menórát be akarja tenni a kerület címerébe, a magyar energiaszektor elkótyavetyélésében fõszerepet játszó Suchman Tamás és Kósáné Kovács Magda, aki nem szereti a rend szót, mert errõl a barna ingek jutnak eszébe (azaz, hagyjatok csak bennünket a zavarosban halászni, mert különben fasiszták vagytok!).
Feltehetõ tehát, hogyha ezen három személy és a magyarországi zsidóság egyes hangadói szerint mennének a dolgok, akkor tilos volna a zsidó holokausztot tagadni, míg az örmény népirtás, a tatárjárás, Trianon, a hucuk és tuszik kölcsönös emberirtása, a sztalini genocídiumok (krími tatárok, csecsenek, balti népek, kárpátaljai magyarok), a palesztinok zsidók általi irtása büntetés kockázata nélkül tagadhatók volnának. De hát épeszû embernek ugyan miért is jutna eszébe tagadni közismert történelmi tényeket? És ugyan miféle holokauszt az, aminek megtörténtét a törvény erejével kell védeni? Talán nem elég meggyõzõek az érvek? Hiszen, legalábbis Pesten az elsõ ösztönös reakció ilyenkor az, hogy akkor az biztos nem is úgy volt. És, ha van olyan õrült, aki közismert történelmi tényeket tagad, akkor miért nem hagyjuk rá szegény elmebetegre? Hiszen vannak olyan emberek, akik tagadják, hogy gömbölyû a Föld, mégsem büntetjük õket, legföljebb vállat vonunk, rájuk hagyjuk és továbbmegyünk. De a téma sokkal fontosabb annál, hogy ilyen komolytalan irányba menjünk el vele. Nem fogadhatjuk el továbbá a törvényjavaslatot benyújtó személyek azon vélekedését, hogy az újraterjedõ ordas eszmék miatt kell a holokauszt tagadását a törvény erejével büntetni.
Elõször is, a holokauszt tagadói között sok olyan személy van, aki semmiféle közösséget nem vállalt, nem vállal a nemzeti szocializmussal, példa erre a francia Paul Rassinier professzor, aki maga is Buchenwaldban volt fogoly, valamint a német szociáldemokrata vezetõ és pártteoretikus, dr. Benedikt Kautski, a legnagyobb osztrák bank (Cre-
ditanstalt Bankverein) vezérigazgatója, aki négy évet ült Auschwitz-Birkenauban. Õ egyértelmûen és nyíltan kijelentette: ,,Sohasem láttam semmi elgázosításra alkalmas berendezést, és ismereteim sem voltak gázkamrákról." (Ördög és Átkozottak, Svájc, 1945.) A könyv II. kiadásában Kautski így módosítja idevonatkozó állítását: ,,Itt közlöm a gázkamrák leírását, melyeket én magam nem láttam, de olyan sok oldalról tanúsították hihetõen, hogy nincsenek aggályaim a beszámoló közlését illetõen. (264. old.)"
Másodszor, ugyanilyen indoklással a holokauszt állítását is be kellene tiltani, hiszen a palesztinok kisemmizésének, létük ellehetetlenítésének és legyilkolásuknak hívei (ordas eszme!) általában holokausztállítók. (A továbbiakban holokauszt-megjelölés alatt a zsidók nácik általi irtását értjük mi is, bár ez így etimológiailag helytelen.)
Helyesnek tartanánk tehát, hogy a történelemtudomány, csakúgy, mint bármely más tudomány, ne legyen a napi politika kézivezérlésének kitéve. Túlságosan közel van még hozzánk idõben a 45 év kommunista diktatúra, hogy jóváhagyjunk bármely ilyen jellegû kísérletet. Érveket cáfoljanak meg ellenérvek és viszont, ne a büntetõjoggal való fenyegetõzés legyen az utolsó érv, ha a valódi érvek elfogytak.
Nézzük meg ezek után, mi az, hogy holokauszt-tagadás. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy mi az, hogy holokauszt. Idézzük itt egy igazán illetékes, a cionista B'nai B'rith szervezet Emberi Jogok Ligája képviselõjének, a kanadai David Matasnak megállapítását: ,,A holokauszt 6 millió zsidó, köztük 2 millió gyermek meggyilkolása. A holokauszt tagadása ugyanennek a 6 milliónak másodszori meggyilkolása. Elõször életüket semmisítették meg, utána halálukat. Az, aki tagadja a holokausztot, a holokauszt bûntényének részesévé válik".
Mit nevezhetünk ezek után a holokauszt tagadásának? És itt jön az elsõ nehézség. A világnak semmiféle történelmi eseményérõl nem rendelkezünk annyira ellentmondásos adatokkal, mint a holokausztról.
Vizsgáljunk meg ezek közül néhányat:

1. Az áldozatok száma

Holokauszttagadónak minõsül-e, aki vitatja a 6 milliós számot? Ezt a számot állapította meg
a Nürnbergi IMT (Nemzetközi Katonai törvényszék) 1945-46-ban. Nézzünk most néhány hivatalos megállapítást az egyszerûség kedvéért csak Auschwitzról, a népirtás központjáról:

a francia kormány hivatalos dokumentuma a nemzeti szocialista bûntettekrõl: ,,A kiemelkedõ jelentõségû auschwitzi táborban az áldozatok száma elérte a 8 milliót". CAMPS DE CONCENTRATION (Crimes contre la personne humaine) DOCUMENTS POUR SERVIR A L'HISTORIE DE LA GUERRE OFFICE FRANÇAIS D'ÉDITION 1945 (7. old., 196. old.).

Menachem Joskowich lengyelországi fõrabbi: Mivel 6 millió zsidót gyilkoltak meg ebben a táborban, a lengyel kormánynak ezt a darabka földet az áldozatoknak kell átadnia. (Süd-deutsche Zeitung, 1998. 8. 19, 6. old.)

,,Auschwitzban kereken 4 millió ember halt meg a II. világháború alatt." Majorowski német fõállamügyész vádiratában a wuppertali bíróságon 1989-ben (12 Js 1037/89. periratszám).

,,Auschwitzban több mint 4 millió ember halt meg, a legtöbbjük rögtön megérkezésük után gáz által." (A fõ háborús bûnösök pere a nürnbergi IMT elõtt, 1945. 11. 14.-1946. 10. 01., Delphin kiadó, München 1989, XXXIX kötet, 241. oldal.)

,,Nem regisztrált, a gázkamrákban meghalt zsidók száma: 470 000-500 000. Ha a kényszermunka, járványok, hiányos táplálkozás, rossz bánásmód vagy gáz (asszonyok, gyerekek, öregek) által meghalt személyek számát 630 000-710 000 fõre becsüljük, ez túl alacsonynak tûnhet az emocionális 4 millióhoz képeset, de közelebb jár az igazsághoz."
Jean Claude Pressac a zsidó Beate Klarsfeld-alapítvány megbízásából készített tanulmányában: Az auschwitzi krematóriumok - A tömeggyilkosság technikája, Piper kiadó, München-Zürich 1994, 202. oldal.

,,A 46 db Auschwitzi halottaskönyv bejegyzéseinek alapján a halottak száma: 66 206." Nemzetközi vöröskereszt, KZ-áldozatok felkutatásának részlege, Arolsen, 1994. 8. 17, ügyiratszám: 10824.

Írásunkban nem térünk ki rá, de épp ilyen ellentmondásosak a többi megsemmisítõ táborra vonatkozó adatok, épp ilyen a nagy számok szórása. Kapcsolódva az áldozatok számának problematikájához, feltesszük a kérdést: Holokauszt-tagadásnak minõsül-e, ha valaki azt állítja, hogy a legtöbb auschwitzi halott betegség és nem gázkamrában történõ megölés következtében halt meg? A politikailag korrekt válasz nyilván igen volna. De vigyázat! A zsidó történész, Arnol J. Mayer, a princetoni egyetem professzora, 1988-as tanulmányában ,,Miért nem sötétedett el az ég? A ,végsõ megoldás' a történelemben a következõket írja: ,,1942-tõl 1945-ig Auschwitzban, de máshol is több zsidó halt meg úgynevezett természetes okok következtében, mint gyilkosság által."

2. Zsidóból szappant

Holokauszttagadásnak minõsül-e az, aki szerint a nácik nem készítettek a zsidók zsírjából szappant?
A bizonyítékok (USSR-196, USSR-197 und USSR-393. sz. dokumentumok) mérlegelése alapján, a nürnbergi IMT ítéletében kijelentette, hogy több alkalommal kísérleteket folytattak szappan elõállítására az áldozatok holttesteibõl. 1990-ben azonban az izraeli Yad Vashem Holokausztügynökség kijelentette, hogy a szappantörténet nem igaz. Ezt követõen már a nemzetközi sajtó is bátrabban meri ezt leírni.

3. Megsemmisítési politika

Holokauszttagadó-e az, aki azt mondja, Hitlernek nem volt az európai zsidóság megsemmisítésére vonatkozó parancsa? Egy idõben csak igennel lehetett erre a kérdésre válaszolni. Raul Hilberg (a holokauszt-pápa) 1961-ben megjelent tanulmányában - Az európai zsidók megsemmisítésében írja: Hitlernek két parancsa volt a zsidók megsemmisítésére: az elsõ 1941 tavaszára datálódik, a második nem sokkal késõbbre. De Hilberg minden ilyen utalást eltávolított könyvének 3 kötetes, 1985-ös kiadásából.
A megsemmisítési parancs hiánya a holokauszt-történészeket két csoportra osztja: a szándékosságban hívõkre és a funkcionalistákra. Az elõbbiek szerint létezett egy kiirtási politika Hitler részérõl, az utóbbiak szerint a körülményekbõl, alacsonyabb beosztású személyek helyi döntésébõl adódott a végsõ megoldás.
A döntõ azonban ez: A háború után - szó szerint - több mint 400 tonna dokumentum, vezetõ nácik személyes följegyzései, titkos naplók stb. átvizsgálása után sem találtak egyetlen olyan írást sem, amely a kiirtási tervre, parancsra vagy programra vonatkozott volna. Ezt Hilberg professzor is beismerte az 1985-ös Zündel-perben Torontóban.

4. Gázkamrák

Holokauszttagadó-e az, aki az emberek kiirtására szolgáló gázkamrák létét vitatja? Bár Mayer professzor hisz a gázkamrák létében, a következõ meglepõ megállapítást teszi fent idézett könyvében (362. old.): ,,A gázkamrákra vonatkozó források ritkák és megbízhatatlanok."
Itt szeretnénk utalni a Rudolf-tanulmányra. Ennek szerzõje, G. Rudolf, a stuttgarti Max-Planck-Intézet vegyésze védõügyvédi felkérésre tanulmányt készített a ,,Cianidvegyületek képzõdése és kimutathatósága az auschwitzi ,gázkamrákban' címmel (Castle Hill Publisher, Hastings, 1991-1998).
A tanulmány, bár nem mondja ki kifejezetten, hogy a "gázkamrákban" nem történt cianidgázzal (Zyklon B-vel) történõ emberirtás, úgy fogalmaz nagyon óvatosan, hogy a mérési eredmények erre utalnak. [A cianidgáz a falazatban nyomokban jelen lévõ vassal ferri-ferro-cianid vas(III)-vas(II)-cianid], úgynevezett berlini kék vízoldhatatlan komplexet képez. A tanulmány az összes auschwitzi épület falazatának berlini kék koncentrációját vizsgálta. A vizsgálat eredménye az volt, hogy a gázkamrák falazata ugyanolyan nagyságrendû berlini kék koncentrációt (kb. 1 mg/kg) mutatott, mint az összes auschwitzi épület a ruhafertõtlenítõ kamrák falazatának kivételével, amelynek berlini kék koncentrációja 900-1000 mg/kg volt.]
Ugyancsak ez a tanulmány tárgyalja részletesen a bedobónyílások (ahol a nácik bedobták a Zyklon B-t) problémáját. Ezek a tanúk és tettesek által állított bedobónyílások részben az amerikai légifelvételek szerint 1944-ben még nem voltak meg.
Taglalja a tanulmány továbbá a Zyklon B ciángáz-leadási összefüggéseit, melybõl arra a következtetésre jut, hogy vagy a tanúk által vallott intervellumok (halál bekövetkezte 15 percen belül) nem igazak, vagy az nem, hogy a különleges kommandó ezután gázmaszk nélkül lépett be a kamrákba. Vagy egyik sem, tehetné hozzá egy logikai megközelítésû olvasó.
Érdekes momentuma a gázkamra témakörnek a Vöröskereszt 1944. nov. 22-i jelentése az USA külügyminisztériuma felé auschwitzi látogatásáról: ,,Nem találtuk nyomait civilek kiirtására alkalmas berendezésnek. Ez megegyezik egyéb forrásból származó információnkkal." USA-Today, 1997. máj. 2. 14A old.

5. Höss-vallomás

A tettesek beismeréseként szokták emlegetni Höss, a volt auschwitzi táborparancsnok vallomását. A nürnbergi IMT részletesen idézett ítéleténél a vallomásból.
Idõközben bebizonyosodott, hogy úgy Höss tanúvallomása, mint emlékiratai, nemcsak lehetetlen dolgokat tartalmaznak, hanem Höss megkínzása és félholtra verése után születtek. Ugyancsak kilátásba helyezték, hogy feleségét és gyermekeit Szibériába deportálják. Ezek után nyilván gondolkodás nélkül vallotta, amit akartak tõle. A Höss által vallott számokat - parancsnoksága alatt 1941 és 1943 között - 2,5 millió meggyilkolt és 1,5 millió betegségben meghalt személy - ma egyetlen történész se veszi komolyan. Itt utalunk arra, hogy Hösst általában ,,az auschwitzi lágerparancsnoknak" szokták nevezni. Ez így nem igaz. Höss 1940-tõl 1943 novemberéig volt parancsnok, õt követte Richard Baer. Róla tudni kell, hogy 1960-ig háborítatlanul élt Németországban. A nagy Auschwitz-perben õt is perbe fogták, de a vizsgálati fogság alatt kitartott állítása mellett, hogy parancsnoksága alatt nem volt elgázosítás. Szilárdan bízott fölmentésében. De még a vizsgálati fogság alatt, 1963-ban igen gyanús körülmények közt szívelégtelenségben meghalt, noha teljesen egészséges volt. Holttestét azonnal elhamvasztották. A halál tényét a német lapok kommentár nélkül közölték, egyes francia sajtóelemzések szerint azért kellett meghalnia, mert vallomása homlokegyenest ellenkezett a váddal. Ugyancsak gyanúra adott okot, hogy vizsgálati fogsága alatt a tárgyalás kezdetét többször érthetetlenül elhalasztották. Baer halála után aztán igen gyorsan, ezúttal a kijelölt idõpont elõtt megtartották a tárgyalást. A holokauszttagadók ezt úgy magyarázták, hogy amíg Baer kihallgatásai alatt csökönyösen ragaszkodott állításához, addig a Bauer nevû, zsidó származású ügyész nem merte a tárgyalást megindítani. Amint a többi vádlott látta, hogy mi történt Baerrel, ijedtében mindent bevallott, amit csak akart az ügyészség.

6. Auschwitz I. gázkamrája

A hivatalos történetírás szerint Auschwitz I., a központi tábor is rendelkezett gázkamrával. Ez az, amit a turisták ma megtekinthetnek.
Nézzük meg, mit mond errõl Linda Grant Shoa-szakértõ: ,,Most belépünk a gázkamrába és a krematóriumba, mondja az idegenvezetõ. Csak késõbb szerzek róla tudomást van Pelt és Dwork könyvébõl, hogy a helyiség, ahova megtagadtam a belépést, csak a birkenaui gázkamra és krematórium rekonstrukciója. Auschwitznak nem volt gázkamrája." (The Guardian, 1997. 4. 5.)
Ugyanerrõl Pelt zsidó holokauszttörténész: ,,A látogatók nem szereznek róla tudomást, hogy a nekik gázkamraként és krematóriumként bemutatott épület a háború után épült." (Auschwitz: 1270-tõl napjainkig, Yale University Press, New Haven and London 1996, 363. oldaltól.)
Szenteljünk most néhány gondolatot annak, mi a nemzetközi holokausztlobbi célja a törvényjavaslattal. Hiszen nem elszigetelt magyar jelenségrõl van szó, az MTI-jelentésnek igaza van, amikor azt írja, a büntetõjog Európa több államában is szankcionálja a holokauszt tagadását, és példaértékû bírósági ítéletek is születtek már ebben a tárgyban.
A célok, okok véleményünk szerint a következõk lehetnek:

A. Pénzügyi jóvátétel

Minden jóvátétel alapja az áldozatok száma. Amennyiben hitelt érdemlõen bebizonyosodik, hogy az áldozatok száma az eddig elfogadottnak csak töredéke, netán azok sem úgy haltak meg, ahogy ma hisszük, minden további anyagi jóvátétel összeomlik. A nemzetközi holokausztipar leleplezését éppen a zsidó Norman Finkelstein írta meg a közelmúltban A holokausztipar (The Holocaust Industry) c. könyvében. A könyv mondanivalója: ,,A zsidó vezetõk szándékosan terjesztenek hazugságokat náci rémtettekrõl, és hogy a holokausztipar egy közönséges csaló és zsarolási vállalkozás." Evening Standard, 2000. 7. 11. Talán felesleges megemlíteni, hogy a könyv német kiadása zsidó tulajdonú kiadónál (Piper) jelent meg. Ha egy nem zsidó ember ilyeneket leírna, négy évre börtönbe zárnák Németországban, és az ilyen könyveket terjesztõ nem zsidó kiadónak is meggyûlne a baja a törvénnyel, gazdasági ellehetetlenülése mellett.

B. Erkölcsi jóvátétel

Ugyanezt lehet mondani az erkölcsi jóvátételrõl is. Európa népei ma egy kollektív összeurópai bûntudattal vannak megterhelve. Az egyik oldalon állnak a németek és volt szövetségeseik. A másik oldalon a Németországgal szembenálló államok, amelyek nem akarták a Hitler által kiutált zsidókat befogadni, sõt az angolok tiltották a zsidók beutazását Palesztinába a háború alatt. Ez alól a bûntudat alól senki, még az egyházak sem tudják magukat kivonni. Ennek a bûntudatnak a következménye, hogy a zsidóknak ma mindent szabad, nekik mindent elnéznek. Ha Ausztriában egy ministráns kisfiú fenyegetési potenciálú Haider kerül a hatalom közelébe, akinek volt néhány szerencsétlen kiszólása, amelyektõl késõbb elhatárolódott, olyan kirekesztõ kampányt szerveznek az USA és Izrael vezetésével, amire addig nem volt példa. Evvel szemben, amikor Izraelben megválasztják a palesztinok hóhérját, Sharont miniszterelnöknek, a világ bágyadtan csak annyit tesz, hogy üzeni, hogy reméli a békefolyamat folytatását. Magyarországon az izraeli nagykövetnek ugyanakkor van bátorsága az ország népét kioktatni, hogy tanuljon a holokausztból, tudja meg, hogy hova vezet a rasszizmus. A nemzetközi zsidó maffia lenyúlhatja Oroszországban a világbanki pénzeket, Amerikában Clinton megkegyelmezhet a zsidó gengsztereknek, amire a zsidó szervezetek nem is bizalmasan, hanem a szervezet fejléces levelében kérik Clintont - ez mind a világméretû kollektív bûntudat következménye. Nagyon is érthetõ, hogy a holokausztmaffia (Finkelstein kifejezése) mindent elkövet a mítosz fenntartásáért.
Még egy bejegyzés az összeurópai bûntudathoz: Egész Európában baj van a népszaporulattal. Érvényes ez mind a szegény, mind a gazdag népekre. Kivételt képeznek ez alól azok a népek, amelyek nincsenek a kollektív bûntudat állapotában (albán, szerb, cigány). Ma nem lehet egyértelmûen bizonyítani, de évszázadok távlatából erre is vissza lehet tekinteni, van-e, volt-e összefüggés a kollektív bûntudat és a népesség csökkenése között. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az ENSZ zsidó hivatalnokai mit javasolnak a probléma megoldására: Magyarországra évi ötvenezer, Németországra évi ötszázezer bevándorlót róttak ki. Németország esetében egyértelmûsítették, hogy ez az évi 500 000 fõ nem európai lesz, ha a terv megvalósul. Az ehhez fûzött érvelés annyira szemforgató és átlátszó, hogy még csak cáfolatra sem tartjuk érdemesnek.

C. Globalizáció

Holokausztmítosszal sokkal könnyebben szerelhetõ le bármilyen nemzeti jellegû ellenállás a globalizációval szemben a világ bármely országában. Ennek leegyszerûsített sémája: Nemzeti politikát akarsz? Védeni akarod saját néped érdekeit? Oda jutsz, mint Hitler, gázkamrák, Auschwitz, holokauszt. Hiszen az is nemzetiszocializmus volt! Tûrd csak szépen az idegenek betelepítését, elnyomorodásodat, országod kihúzását talpad alól, hogy lassan idegennek érezd magad saját hazádban, az ipar, a kereskedelem, a mezõgazdaság, a pénzügy, egyszóval mindennek idegen kézbe adását. Ez az egyetlen garancia arra, hogy nem végzed ott, mint Hitler!

D. Holokausztvallás

Amennyiben a zsidó hangadó körök szerint mennek a dolgok, a kereszténységet föl kell váltania az új holokausztvallásnak. Ez a vallás rendelkezik már az összes szükséges attribútummal (dogma, szentély, hittételek, fõpapok). Idézzünk itt néhány sort a mítosz prominens haszonélvezõitõl:
Elie Wiesel: A zsidó népen végrehajtott tömeggyilkosság központi helyet foglal el életünkben a világ történetében... A holokauszt egy láthatatlan misztérium, ahol az ember és Isten rémülettel néznek egymás szemébe, az Istentõl elhagyott és elfelejtett zsidók egyedül voltak, egészen egyedül harcoltak és haltak meg... A holokausztról írni és beszélni szinte istenkáromlásnak számít...
Treblinka, Auschwitz - szent félelemmel kell közelíteni.
Steiner szerint a holokauszt óta nincsenek szavaink és mondataink, hogy az Istenrõl szóljunk, mert nincs többé okunk Istenhez vagy Istenrõl beszélni, akinek fõ tulajdonsága a hallgatás és távollét. Isten kilépett a nyelvbõl és az emberi megtapasztalásból.

Jerzy Rawicz számára Isten megõrült, McAfee Brown szerint Isten maga is a tömeggyilkosság áldozata lett.
Ferdinand Camon azt írja, ha Auschwitz tény, nem létezhet Isten.
Mindezen kijelentésekben közös, hogy a holokauszt egy abszolút vonatkoztatási ponttá válik, amely különleges viszonyban van Istennel.
Ugyancsak E. Wiesel szerint egy megértõ keresztény tudja, hogy Auschwitzban nem a zsidó nép halt meg, hanem a kereszténység.
Emil Fackenheim zsidó filozófus pedig így vélekedik: A szenvedés a keresztfán semmi ahhoz képest, amit egy anya érzett, amikor gyermekét gúnyos röhögések közepette vagy a Bécsi keringõ ütemeire gyilkolták meg.
Fentiekbõl következik, hogy a holokausztvallás szükségszerûen konfliktusba kerül a kereszténységgel. A holokausztvallás képviselõit ismerve és a jelenlegi tendenciákat látva logikusnak tûnik, hogy õk már kijelölték a kereszténység helyét az új világrendben. Peremegzisztencia, létjogosultsága annyi, hogy hirdesse a bûntudatot a nem zsidó tömegeknek.
Ugyanígy (jó esetben) peremegzisztenciát szánnak az új világrend játékosai és haszonélvezõi a magyarságnak saját hazájában.

Záró következtetések

Ezen nem túl rózsás kilátások miatt fontos a fenti tények ismerete képviselõink és a közvélemény számára. A képviselõkön áll, hogy nevüket adják-e a mítosz büntetõjoggal támogatott fenntartásához, vagy az általános emberi jogokkal összhangban engedik az érvek válaszát az érvekre.
Amennyiben a magyar parlament mégis megszavazná a holokauszt tagadásának büntetését, szükségesnek tartjuk

hogy a törvény ne csak a zsidó népirtásról szóljon, hanem tételesen sorolja fel, mely népirtásokat tilos tagadni. Ennek a fölsorolásnak feltétlenül tartalmaznia kell a Trianonból kiinduló, magyarságon elkövetett népgyilkosságokat, valamint a palesztinokon Izrael által elkövetett népgyilkosságot 1948-tól napjainkig

a különbözõ népirtások pontos definícióját, azaz a törvény tételesen határozza meg, mennyi áldozatban kell hinnünk az egyes megsemmisítési helyekre vonatkozólag (nem okozhat nehézséget az áldozatok száma pontos ismeretének hiánya, ebben az esetben egy intervallumot kell a törvénynek megadni). Az írásunkban példaképp említett bizonytalanságok kérdésében is foglaljon egyértelmûen állást a törvény

a törvény vonatkozzon mindenkire, ne kövesse azt a jelenlegi nemzetközi gyakorlatot, hogy zsidóknak háborítatlanul lehessen az áldozatok számát csökkenteni vagy növelni, míg nem zsidó történésznek reszketnie kelljen, börtönbüntetéstõl kelljen tartania, ha kutatási eredményeit publikálni szeretné, és ezek nem föltétlenül egyeznek a hivatalos állásponttal.