- Belovai Istvan teljes felmentést érdemel !
Az Apácáról indult NATO-hírszerző bízik erkölcsi jogai
helyreállításában
Az utolsó politikai fogoly
Forrás: Békés Megyei Napló, 2002.2.4.
Ismét a hazai és a nemzetközi érdeklődés
középpontjába került Belovai István egykori NATO-hírszerző, akinek
kálváriájáról lapunk korábban
rendszeresen beszámolt. A csanádapácai
származású, jelenleg Az USA Coloradó államában élő férfi két köztársasági
elnöktől kapott már amnesztiát,
illetve kegyelmet, ő azonban nem kegyelmet
akar, hanem azt, hogy rehabilitálják, azaz a Magyar Köztársaság állítsa
vissza teljes erkölcsi és anyagi
jogait. Erre egyébként parlamenti úton csak akkor lát esélyt, ha a
jelenlegi kormánypártok nyerik meg a választást.
Az utóbbi napokban-hetekben Belovai több külföldi lapnak és hírügynökségnek
nyilatkozott, s felkeltette a magyar sajtó érdeklődését is, kedden
például a Duna tévé reggeli műsorának nyilatkozik, a leglátogatottabb
magyar portál, az Index fórumán pedig élénk vita folyik róla annak kapcsán,
hogy Fedőneve: Scorpion című könyve immár ingyen hozzáférhető magyarul
és angolul saját honlapjáról (http://home.attbi.com/~belovai/).
"Megakadályoztam a világháborút"
Belovai István a katonai hírszerző
szolgálat tagjaként 1975-től olyan, a NATO-ra vonatkozó információ birtokába,
jutott, mely visszaemlékezései
szerint világosan tartalmazta, hogy az
Észak-atlanti Szövetség nem tervez támadást sem a Szovjetúnió, sem a Varsói
Szerződés ellen. Ezeket az
anyagokat Belovai a szovjeteknek
továbbította, majd 1978-ban döntött úgy, hogy a növekvő háborús
készülődéseket és a NATO ellen tervezett szovjet
támadást megakadályozza. Végül a legerősebb
tagország, az Egyesült Államok kormányát kereste meg 1984-ben, amikor
Londonban katonai
attaséhelyettesként szolgált. Arról
tájékoztatta őket, nagy mennyiségű, - ahogy fogalmazott - kozmikusan titkos
hadműveleti tervek és anyagok jutnak
ki az Európában állomásozó amerikai katonai parancsnokságtól és ezek
azonnal Moszkvába kerülnek. A megszerzett információk alapján a
Szovjetúniónak hatalmas mértékben megnőtt
az esélye arra, hogy egy váratlan támadással sikeresen előretörjön a nyugati
NATO-erők ellen. Belovai
István megítélése szerint ezzel a III. világháborút, sőt egy atomháborút
akadályozott meg.
Kuklinski, Pacepa, Belovai
Az apácai származású hírszerző
lapunknak elmondta: soha, semmilyen anyagot nem adott át az amerikai
hírszerző-szolgálatnak, csupán fejből
ismertette az által ismert és a szovjeteknek átadott anyagok listáját.
Végül egy év múlva egy CIA-n belül működő szovjet ügynök tevékenysége
következtében bukott le, 1985-ben Budapesten tartóztatták le.
Öt évet töltött börtönben, a rendszerváltáskor szabadult, a köztársasági
elnök kegyelmi határozatával. Azóta az Egyesült Államokban él. Három
kormánynál próbálkozott jogai isszaállításával, mindezt azonban nem
koronázta siker. Tíz év múlva, 2000 december 4-én annyi
történt, hogy Mádl Ferenc ugyancsak
kegyelemben részesítette Belovai Istvánt, ezzel eltörölte a büntetett
előélethez fűződő joghátrányokat, vagyis erkölcsi bizonyítványa ismét tiszta.
A kegyelmi határozatot Dávid Ibolya igazságügy-miniszter ellenjegyezte.
A helyzet rendkívül érdekes: míg a rendszerváltás idején a lengyelek
rehabilitálták a lengyel Kuklinski ezredest, illetve a román Pacepa
tábornokot, addig nálunk Belovai István esetében ez elmaradt. Az elutasítás
oka,
hogy a katonai diplomataként elkövetett
hírszerző tevékenységet - ahogy ő fogalmaz: a kommunista büntető
törvénykönyv alapján még mindig -
hazaárulásnak minősítik, holott állítja:
mindezt ideológiai meggyőződésből tette, nem pénzért, s tevékenysége
hozzájárult a kommunista önkényuralom bukásához.
"Érzem és tudom"
Élményeit vaskos önéletrajzi kötetében hozta nyilvánosságra, melyet
hazánkban is forgalmaztak, ám a piacra dobott ötezer példány elfogyott.
Ezért
döntött úgy, hogy az internet segítségével bárki számára ingyen
hozzáférhetővé teszi azt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezzel is
előrelendítse
törekvéseit, azaz minél szélesebb kör számára váljon ismeretessé
vitatott tevékenysége és a vele szemben még mindig fennálló igazságtalanság.
Az Indexen a múlt héten általa indított
topikban például a túlnyomó többség
mellé állt. Ugyanezt tette korábban Kőszeg Ferenc volt SZDSZ-es politikus,
ismert emberi jogi aktivista, aki azt írta: "Az amerikai kormánynak meg
kellene kérdeznie a magyar kabinetet: hogy is van az, hogy önök megbüntetik
azokat, akik már akkor velünk voltak, miközben ellenünk voltak azok, akik ma
vannak hatalmon."
- Ha népszavazást tartanánk, akkor a szavazók 98 százaléka arra szavazna,
hogy állítsanak vissza teljes jogaimba és kapjam meg az engem jogosan
megillető elismerést. Ez be fog következni,
én érzem és tudom - nyilatkozta lapunknak a hétvégén Belovai István. Ez
azonban csak úgy lehetséges, ha a
jelenlegi koalíció nyeri meg nagy többséggel a választásokat, ugyanis
akkor megszülethet az a kétharmados törvény,
mely ezt lehetővé teszi. A hazai
eseményeket folyamatosan figyelemmel kísérő
férfi úgy látja: egyértelmű a
Fidesz-MDF pártszövetség győzelme, melyhez
a MIÉP társulhat koalíciós partnerként. Ez utóbbiról kifejtette: sokat
változott az utóbbi időben, mint
fogalmazott: "Csurka már nem akarja felakasztani a bankárokat, és más
kérdésekben is visszafogta magát. Kell a bank, itt is, ha nem lennének a
bankok, az emberek nem tudnának kölcsönt felvenni, az új házasok nem
tudnának elindulni".
- Amíg a NATO-tag Magyar Állam (amely már nem a szovjetek csatlósa és
már nem kommunista állam), nem oldja meg ügyemet igazságosan, nem
törli le rólam a megtorlás bélyegét, addig nincs béke és igazság -
hangsúlyozta végezetül Belovai István, aki egyébként két év után az idén
ismét
magyarországi látogatásra készül. - Ha megkapom a teljes jóvátételt, az
igazságot, akkor honlapom nagy betűkkel fogja hirdetni, több nyelven: már
bízhatnak a magyarokban, mert megoldották az utolsónak szabadult
politikai fogoly jogi helyzetét és igazságot szolgáltattak neki.
Korbely György
*
Névjegy:
Belovai István
1938. január 4. - Csanádapáca
1958-1960 - sorkatonai szolgálat
1960 -1962 - katonai tisztiiskola
1962 - a katonai hírszerzés állományába kerül
1973 - elvégzi a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát
1981 - elvégzi a legmagasabb katonai hadműveleti tanfolyamot
1982 - külszolgálat kezdete Londonban
1984 - kapcsolatba lép az Egyesült Államok kormányával
1985 - letartóztatás, börtön
1990 - amnesztiával szabadul, az Egyesült Államokban telepszik le
1998 - megjelenik a
Fedőneve: Scorpion című önéletrajzi kötet
1999 - Magyarországi látogatás, szülőfaluja mellett a fővárosban,
Békéscsabán, Orosházán jár
2000 - Mádl Ferenc kegyelemben részesíti
2002 - Honlapján szabadon hozzáférhetővé teszi emlékiratait