Mesterházy Zsolt

A Magyar Szent Korona, az első keresztény ikonosztáz

 

Az előadás rövidített változata elhangzott 2002. augusztus 12-én a VII. Miskolci Őstörténeti Fórumon

 

A 2000. év elején az etruszk történelem elemzésével voltam elfoglalva. A fellelt és látható régészeti anyagban különös képre bukkantam. A Kr. e. VIII. századi tarquiniai sírfreskón egy fehérbőrű nőalak és egy vörösalakos férfi látható. Ez utóbbi a kezében valamilyen tárgyat – tojást vagy gyöngyöt – tartott, így kézenfekvőnek látszott e tarquiniai freskó rokonítása a magyar Szent Korona Pantokrátorának kezében tartott Gyöngy történetével.


1. Tarquiniai falfestmény Etrúriából
Fehérlófia és Fehérló

A Kr. előtti VIII. században készült tarquiniai freskón érdekes részleteket figyelhetünk meg. A hivatalos tájékoztatás szerint a főszereplő tojást tart a kezében, - mint az örökkévalóság zálogát - ugyanakkor ez a tojás eléggé körszerű formát alkot. Akár tojás, akár Gyöngy, valamiféle szellemi kapcsolata látszik megfogalmazhatónak a magyar Szent Koronával. Akár tojást akár Gyöngyöt tart a kezében az etruszk fiatalember, azt ugyanazokkal az ujjaival teszi, mint a Szent Korona Pantokrátora, és a keleti (jézusi és ortodox) egyház későbbi Pantokrátor-ábrázolásai és szentábrázolásai is.

Tamás apostol, a keleti térítő evangéliumában található meg a Gyöngy-himnusz. E szép régi történet elbeszéli, hogy a pártos király legkisebb fiának feladatul adja az Egyiptomban található Gyöngy előkerítését, megszerzését. A felmutatott Gyöngy csak kisebb részben igazolja az uralkodásra való alkalmasságot, lényegében az égi és földi lét egyesítéséről szól a történet. Ez nem más, mint a szakrális uralom létrejöttének korszakos eseménye. De vajon milyen uralom vagy uralkodás az, amelyről szó lehet? Tábori László és Kiss Irén nyomán[1] közelebb kerülünk a megoldáshoz.

„A történetben … két szülőhazáról van szó: a földi Párthia[2] az éginek csupán anyagi tükre. Az igazi Atya nem emberi személy, hanem fénylő láng, amely az örök tájakat világítja meg. És ez a mennyei Atya, a földi küldetés sikerének elismeréseként a jobbjára ülteti a hazatért Fiút, aki ezentúl a legnagyobb mennyei dicsőségnek örvend. Mint mondja:

A béke és méltóság örök tájaira / felemelkedtem. / Atyám fénylő lángja előtt a fejemet / mélyen meghajtottam, / ezzel bevégeztem rendelkezéseit: / ő is hasonlóképp megtette mit ígért. / A magas királyi csarnok kapujában / hatalmasságai közt elvegyültem. / Magasztalt engemet, / királyi házában jobbjára ültetett: / alattvalója mind himnuszt énekelt.

A Gyöngy-himnusznak két olvasata is van. A gnosztikusok számára kézenfekvőbb: a lélek küldetéssel leszáll a földre, anyagi testbe zárul, vagyis álruhát ölt, és megpróbál az előle elrejtett isteni tudás birtokába jutni. Ha nehéz harcát a Gyöngyöt őrző démoni hatalmakkal sikerrel vívta meg, akkor visszajuthat a mennyei hazájába, és így páratlan dicsőség lesz a része: mindezt a Szentlélek kegyelmének köszönheti, hiszen magára hagyva, az anyag tompaságában, könnyen megfeledkezne magasabb hivatásáról.

Mindamellett az apokrif himnusz kétségtelenül egy egyedi eset leírása is: egy párthus királyfi története, aki – megközelítőleg Krisztus korában – talán máguspapként vagy gyógyító terapeutaként lement Egyiptomba, hogy kiszabadítsa az igazi tudást a feketemágusok rabságából. Munkáját a Szentlélek-forma sas és egy párthus fejedelmi rokonának jelenléte is segítette. A királyfi a szellemi beavatáson átesve, a sárkányt az igazi isteni személyek nevének mágikus kimondásával győzte le. Ezután a minden földi kincsnél értékesebb igazgyöngyöt elvitte Párthiába, amely az égi Ország földi tükre volt. Így lényegében a mennyekbe vitte föl azt, s az Atya jobbján ülve folytatta a dicsőséges világkormányzást.”

Az etruszk összeolvadás (etnogenezis) folyamatának ismeretében a gondolat eredete az etruszk elszármazók területéhez köthető lehet és egyben korábbi még a pártosoknál is. Itt nyilván a kaukázusi hurrita hagyományokra kellene gondoljunk, mint időben egyeztethetőre, hisz a hurriták is megjelentek az etruszk összeolvadás folyamatában. Az iráni elszármazás lehetősége csak földrajzi értelmű lehetőséget takar, valójában pártos-szkíta eredről kellene beszéljünk. Ha a tarquiniai sírfestményen szereplő személyeket meg akarnánk nevezni, akkor Uni istennő és Herkle jönnek komolyabban számításba, akik amúgy azonosak Fehérlóval és Fehérlófiával, a görögöktől Héra és Heraklész néven is ismertek még. Az egyik etruszk tükrön nem véletlenül ábrázolják a már felnőtt Herklét szoptató Unit, hisz a Tejút éppen az ő kicsurgott tejéből keletkezett. A szereplők isteni személyként való felemlegetését az ülő helyzetű ábrázolás segíti, hiszen nekik ez Ó-Magyarországon mindenkor kijárt legalább a magyar újkőkortól kezdve. Az Alföldi Vonaldíszes Kultúra népe csak a szent uralkodókat ábrázolta ülő helyzetben. Elég, ha az ún. Sarlós Isten vagy a Kökénydombi Vénusz több ábrázolására gondolunk. Fehérlófia emiatt nemcsak népmeséink népszerű és dicsőséges alakja, hanem szakrális Világkormányzó, szent nagykirály. Az etruszk Herkle ugyanennek az isteni eredetű uralomnak a megtestesítője, aki majd a görög mitológiában alaposan félreértett – pontosabban meg nem értett - mivoltában szerepel tovább.


2. A Szent Korona Pantokrátora kezében a Gyöngy.

3. Ugyanez közelebbről

Az etruszk freskó és a Szent Korona ábrázolása megegyezik abban, hogy a kézben Gyöngy (vagy tojás) szerepel rajta. Eddig nem találtam ehhez hasonló ábrázolást a művészettörténet anyagában. A kéztartás azonban megmarad, csak üresen úgy, hogy az ujjak tartandó tárgy híján összeérnek. Nézzünk meg néhány képet ebből a gyűjteményből.


4. A trónoló Krisztus. Mozaik a Hagia Sophia Székesegyházból, Bizánc, 560 körül.


5. A kéz közelebbről

A trón a Szent Korona Pantokrátorának képéhez képest elnagyolt, az alak ruháinak redői mesterkéltek, ugyanakkor a szerkesztés rokonsága nem vitatható. A főalak két oldalán a Szűzanya és Mihály arkangyal képe van, míg a földön valószínűleg a székesegyházat építtető Justinianus császár alakja látható, aki a megalázkodás pózában mutatkozik, miközben egy, a Szent Koronát idéző kereszttel díszített boltozatos fejéket visel. Justinianus ugyanakkor viseli a szenteknek kijáró aurát is, amely szentségét hivatott tudatni a nézővel, ami nyilvánvalóan nem illik a képbe. Egy valódi szent így sohasem alázkodik meg, emiatt az ábrázolás mesterkélt és hamis.


6. A Pantokrátor Jézus bizánci előadásban a Hagia Sophia székesegyházban IX. Konstantinos Monomachos és Zoé császárnő között.[3]

A bizánci Pantokrátor-képeken valódi bizánci programtörténelmet látni. Az isteni személy mellé állított császári pár isteni eredetűnek tekinthetőségét sugallja. Bizáncban ez több alkalommal is előfordult, amint a közreadott mozaikokból is látható. A Pantokrátor baljával feltehetően a Bibliát – vagy valamilyen Szent Könyvet – tart a kezében, míg jobbjával különös dolgot művel. Vélhetően utánozza a Szent Korona Pantokrátorát. A szerb ortodox tanítás szerint – nemcsak Zomborban, de a székesfehérvári rác templom pópája szerint is - az IC – XC hagyományos görög nyelvű Krisztusjel betűit formázza meg a már ismert kéztartás.


7. A Szent Szűz karján a Gyermekkel.[4]

A Gyermek itt is a gyöngyöt – netán a tojást - fogná, ha a kezében lenne, baljában papírtekercset tart (könyv helyett). Ugyanakkor a Szent Szűz két oldalán állókról is kiderül valami. A nőalak – Piroska, bizánci nevén Iréne császárnő, aki áldott emlékű Szent László királyunk édes leánya - pártás koronában áll, ami hun (szkíta) eredetű koronatípus, a férfialakon - aki Ionnész Komnénosz - viszont a Szent Koronához hasonló fejék díszlik szintén a konstantinápolyi Hagia Sophia székesegyházban. Az ábrázolás megfogalmazása egyben újra azt sugallja, hogy a bizánci császári pár is isteni eredetű lenne. Előző képünkön egy másik bizánci császári pár volt látható a Pantokrátor két oldalán, nyilván ugyanezen szándéktól vezetve. A művész itt ráadásul különösen nagy hibát vétett, mert a szentnek sugallt férfialakot jókora zsák pénzzel ábrázolta, miközben láthatóan a testiség anyagi régiójába taszítja Komnénoszt.


8. A palermói Monreale katedrális szentélye: a Pantokrátor és az ikonosztáz[5]


9. A kéz közelebbről[6]


10. Monreale szentélye: Az isteni személyek – a Szent Szűz a Gyermekkel, angyalok - görög szöveg kíséretében[7]


11. Monreale szentélye: Az apostoli személyek latin szöveg kíséretében[8]

 

Ehelyütt olyan képet adok közre, amely szépségén túlmenően döntő és meglátásom szerint kikezdhetetlen bizonyíték a magyar Szent Korona eredeti, ráadásul igen korai egybeszerkesztettségére nézve. A palermói Monreale katedrálisának szentélyében díszlő mozaik nemcsak a Szent Koronához képest rontott kéztartású Pantokrátor Krisztust mutatja – akinek hiányzik a kezéből a gyöngy, - de egy-egy görög és latin nyelvű szövegektől kísért alaksort is ábrázol egymás alatti szinteken. Az isteni és angyali személyek sora görög nyelvű feljegyzésekkel kísért, míg az apostolok soraiban latin nyelvű feliratokat láthatunk. Ez a szerkesztésmód azonos a magyar Szent Korona szerkesztési elveivel. A keleti kereszténység eszerint azonos elvei szerint a késői középkorban készült palermói szentély azt mutatja be, hogy a görög és latin feliratok együttes jelenléte nyelvhasználatát tekintve tökéletesen megfelel a Magyar Szent Korona által is ábrázolt isteni és angyali ill. apostoli kör görög és latin szövegezésének. Mindez arra utal, hogy a bizánci rítusú egyházban (is) a kétnyelvűség ilyen megnyilvánulása bevett gyakorlat a rendelkezésre álló leletek szerint.[9] Valószínűleg soha senkinek nem jutott még eszébe, hogy eme egyidőben készült pazar mozaik egyes részleteit „Mosaik Latina” és „Mosaik Graeca” néven különböző korokból és helyekről eredeztesse. Ezzel szemben a támogatott kutatók mind a mai napig Corona latina és Corona graeca fogalmakkal szeretnék Szent Koronánkat időben és térben feldarabolni. Érvelésük hihetőbb lett volna, ha a világtörténelemben legalább egy olyan koronaábrázolást tudtak volna bemutatni, amelyben koronának neveztek volna egy olyan alakzatot, mint a Szent Korona általuk elnevezett ún. felső latin része. Ilyen azonban soha nem volt azon egyszerű oknál fogva, mert a korona szó a kör szógyökből fogant a magyar nyelvben, ezért legalább abroncsformájú kör, és nem félgömbszerű pántokból készült valami, ami önmagában sem áll meg a kör szóbokrán belül. Az amit ők koronának lát(tatná)nak, az nem egyéb, mint a pártosok nagykirályok koronáinak boltozata, görögösen (kameleukion). A valódi korona a pártosoknál is kézzelfogható, egy a fej köré font kör alakú szalag, amelyet angyal hoz. (Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a Sacra Corona c. magyar filmben eljátszott koronaegyesítési jelenetben is kénytelenek voltak az alkotók a koronaként használhatatlan felső részt valamiféle abronccsal összekötni, hogy egyáltalán korona-alkatrészként lehessen kezelni. A felső rész ugyanis nem áll meg önmagában sehogy sem. Ugyanebbe a kényszerű hibába esett Aba Novák Vilmos is Székesfehérváron őrzött nagyszabású történelmi pannójának egyik tábláján. Ő is összekötötte a felső rész sehová sem vezető íveit egy abronccsal, emígyen önállónak tekintve azt. Nagy kár, hogy sem a filmesek (Koltay Gábor), sem Aba Novák ábrázolása nem szól arról, hogy - finoman szólva – képtelenséget szerettek volna a közönségnek bemutatni. Sajnálom emiatt az egyébként talán jószándékú alkotókat, de sajnos tudva-tudatlanul sokat ártottak a Szent Koronának naív megközelítésükkel.)


12. Mai szerb ortodox Krisztus[10]


13. Apostolok Monrealéből[11]

 

A feltehetően másolt Pantokrátor- és apostolábrázolásokon a Bibliák[12] kifejezetten téves perspektívából készültek szemben a Szent Koronán látható eredetivel és itt fontos hangsúlyoznom a Szent Koronához történő hasonlítást. A Szent Koronához képest hibás a kéztartás is, a kisujj és a gyűrűsujj összeér. Más esetekben a helyes tartás is előfordul éppen Palermóban az apostolok között, de a Cappella Palatina Pantokrátora esetében is.


14. Cefalú katedrálisának ikonosztáza[13]


15. A Cappella Palatina Pantokrátora, Palermo[14]

 

A Szent Korona abroncsán Monreale és Cefalu analógiái szerint isteni és angyali személyek lehetnének csak, így a hátsó oldalon oda a jelenlegiek helyett hasonlókat lehetne elképzelni. E feltételnek egyik, primitív módon későbben felszerelt gyatra kivitelű kép tulajdonosa, VII. Dukász Mihály, Géza-Geobitzasz(?) és Konstantin[15] sem felel meg, még akkor sem, ha a bizánciak fentebbi ábrázolásaikon a Pantokrátor két oldalán előszeretettel szerepeltetik és ünnepeltetik a császári párokat azt sugallva, hogy ők is isteni eredetűek lennének. Ők azonban nem isteni személyek, de még csak nem is szakrális uralkodók, ezért őket odaszerelni nem illik, az egyszerű plágium csupán. A magyar Szent Korona hátsó oldalára egyetlen hiányzó személy illik csak a magyar keleti, jézusi kereszténységben, és ez az isteni hármasság harmadik tagja, a Boldogasszony, a Babba Mária vagy más nevén a Világ Királynője. Ha Bizáncban valaha egyetlen valódi szakrális uralkodó is élt volna, bizonyára értesültünk volna róla.

A bizánci ábrázolásokkal szemben Magyar Szent Korona időbeli elsőbbségére utal az etruszk gyöngyös-tojásos párhuzam, így a művészettörténetnek igazából arra a kérdésre kellene megtalálnia a választ, hogy Bizáncban és máshol miért és mikor tűnik el a gyöngy? Úgy tűnik azért, mert a Tamás evangéliumot – sok más korai irattal egyetemben - időközben nem kanonizálták, így tanítása is háttérbe szorult, de legalábbis kívül maradt a kereszténység fősordán. Eszerint a Szent Korona még a kanonizálások előtti időkből való lehet, míg a gyöngy nélküli ábrázolások későbbiek. A mai szent evangéliumok kanonizálásának ideje ismert, 325-ben a niceai zsinat döntött erről. A Tamás evangéliumot ettől kezdve tekintik apokrifnak, nem kanonizáltnak. Emiatt feltételezhetjük, hogy a Szent Korona 325 előtt készülhetett valahol keleten ott, ahol nemcsak Tamás apostolnak, de az ősi szakralitásnak is még hitele volt. Ebből adódik a következtetés, hogy a keleti ortodox egyház a magyar Szent Korona programjának másolt, de rontott – gyöngy nélküli - változata alapján szerkeszti szentélyeiben a mozaikokat, amelyeket azonban jobb, ha ikonosztáz névvel illetünk. Éppen erről van szó, a magyar Szent Korona a világtörténelem első keresztyén ikonosztáza, és mint ilyen példaként szolgált minden későbbi fejleménynek. A Szent Koronához képest a felvázolt helyzetben minden későbbi Pantokrátorábrázolás a kéztartással együtt rontottnak tekintendő. Mondjuk ki végre érthetően is, hogy a magyar Szent Korona által egybefoglalt és Keleten elterjedt hitvallás a rómaiak által pogánynak nevezett magyar jézusi keresztyénség eszmekörét testesíti meg. Mondjuk ki azt is, hogy lényegében bizonyos változtatásokkal ugyan, de ők a jézusi magyar kereszténység folytatói, csak közben az Istenanyát a Szentlélekkel helyettesítették. Ezért azt is ki kell mondanunk, hogy a keleti ortodox egyház eredetét tekintve sokkal közelebb áll magyar őseink jézusi keresztyénségéhez, mint más keresztény egyházak, még akkor is, ha időközben jórészük elszlávosodott. Emiatt van az, hogy Bizánc Árpád népét soha nem akarta megtéríteni – holott a bizánci császároknak főpapként is kötelességük lett volna minden pogányt a jó útra terelni, - mert vallásuk szinte ugyanaz volt. VII. Konstantin hátrahagyott irataiban erre vonatkozóan nem találni adatot. Emiatt tisztelik Bizáncban ma is az Árpádok szentjeit, így Szent Istvánt is, és emiatt haboztak Árpád-házi királyaink nem egyszer kelet és nyugat között végleges állásfoglalás megtételére hitbéli ügyekben. Úgyszintén emiatt folytatott évszázados térítési versenynek látszó vetélkedést Bizánc Rómával az Árpádok Magyarországán. Végül pedig ne ijedjünk meg attól sem, hogy a jövő kereszténységének kulcsa Magyarországon található a Világkoronaként működő magyar Szent Korona létezésével. Szent István szentté avatásával Bizánc elárulta magát, mert egy alávetni szándékolt nép királyának adta volna meg a tisztességet. Mégsem erről lehet szó. A kisajátítani szándékolt magyar szakralitást személyében hordozó szent királyunkat akarja talán Bizánc közelébe vinni, hogy később majd hivatkozási alapként szolgálhasson. Ezek persze nem tekinthetőek barátságos lépéseknek, éppúgy, mint II. János Pál magyarokkal szembeni tevékenysége. Miről is van szó?

Szent István hagyatéka olyannyira erős, hogy kerek ezer évre rá - 2000. október 8-án - II. János Pál már az egész világot ajánlotta fel az Istenanyának. A római pápa felajánlásával – amely egészen különös módon a Magyar Boldogasszony és mellesleg Koppány napján (!) történt - egy komoly gond van csupán azon kívül, hogy a „Szerzőt”, a Magyar Boldogasszonyt meg sem említette. A római pápa nem volt és soha nem is lesz abban a jogi helyzetben, hogy a világot vagy híveit bárkinek is felajánlja, mert erre nem lett volna joghatósága. Még jelképesen sem. Ő sem tulajdonosa, sem képviselője a kerek világnak, sem nem az uralkodója, de még kevésbé szakrális uralkodója, és végül emiatt semmilyen kizárólagos képviselete nincs a régi napvallásúak népének nevében. A pápa ezúttal alaposan túllőtt a célon és magyar szempontból eljárását nem tekinthetjük jóindulatú lépésnek. A magyar hagyományok szerint erre csak a nép által is jóváhagyott szakrális uralkodónak van lehetősége. Vagyis Szent István (és Atilla, Szent László, Mátyás, a többi szakrális magyar király) sem uralkodhatott volna a népfelség elve nélkül, magyarul a nép jóváhagyása nélkül. Ez az igazi erő a magyar koronázásokban, amely hol a Duna jegén, hol a mezőkön mutatkozik meg. Hol van e magasságoktól a római pápa? Őt csak százegynéhány összezárt ember választja meg, emiatt törvényessége és joghatósága a Szent Koronával megkoronázottakhoz képest semmi. Nem választott, nem abszolút és nem szakrális uralkodó lévén ő ilyet nem tehet, de ezt neki is tudnia kell. Az általa elkövetett plágium azonban a világon senkinek sem tűnik fel, hisz rajtunk, magyarokon kívül erről szinte senki sem tud semmit. A Boldogasszony személye rajtunk kívül csak keveseknek volt fontos, legfeljebb átvett helyi kultusz tárgya. A nyugatiaknak mindez semmit sem mond, valószínűleg csak egy szép gondolatot látnak benne, olyat, amely a Jó Pásztor pápához tartozó gondolatkörben fogant. Gondolhatunk még ezenkívül a világegyház megvalósulására is, de ezzel is ugyanaz a baj, mint az előbbiekkel, vagyis hiányzik belőle a szakrális uralkodó, a valódi isteni felruházással bíró, hatalommal rendelkező (szent és magyar) király, aki intézkedésre alkalmas lenne. Akárhogy is csűrjük csavarjuk a dolgot, a római pápa nem illetékes ebben a kérdésben.

            Ezek után számunkra csak az marad, hogy a művelődésünk szerves részét jelentő gondolat átörökítését hasznosnak avagy szellemi eredményünk eltulajdonításának, netán a magyar Világkorona elleni újabb merényletnek tekintsük-e? A Nagyboldogasszony napján történt kihirdetés okán – bár a szerzőt a pápa sajnos nem nevezte meg – esetleg, jóindulattal előbbinek tekinthető. A tisztánlátáshoz azonban további nyilatkozatra lenne szükség, mert enélkül csak a szentistváni felajánlás gondolatának eltulajdonítására utaló lehetőség valós.

            Ezek után 2001. augusztus 15-én újabb esemény történt Esztergomban. Ezúttal Paskai László esztergomi bíboros volt az, aki a pápa nyomában újra megerősítette az ezer éves felajánlást. Nem hivatkozott senkire és semmire, csak felajánlott. De vajon a pápa és az esztergomi bíboros hivatala felér-e Szent István szakrális hatalmával? Tehetnek-e ők az apostoli és szakrális uralkodóhoz hasonló felajánlásokat? Az évezredes hagyaték ismeretében a válasz csak nem lehet. Kérem az Olvasókat, történeti szempontból gondolják csak végig, mit tennének a helyemben, ha a szakralitás eltulajdonítását fedezik fel? Ugyanis éppen erről van szó. Nemcsak Szilveszter, Ottó és Konstantin voltak az ősi szakralitás elszerzésére szervezettek, de eszerint ma is ugyanezt teszik a Vatikánban! Ha tudnak követni, most meg is állhatunk, mert az Európai történelem számunkra leghúsbavágóbb kérdésére bukkantunk rá. Európa utolsó ezer éve a szkíta-pártos-magyar szakralitás eltulajdonításáról szól. Van-e olyan köztünk, aki még mindig nem érti, mitől vagyunk útban, miért vagyunk barbárok, finnugorok, stb.,  és miért retteg az egész világ a Kárpát-medence egész-ségétől? Heribert Illiggel szólva nem a kitalált középkor a mi bánatunk, mert kit érdekel Magyarországon néhány költött, kitalált álhős Kölnben – vélhetően pl. Nagy Károly és a karolingok, - sőt mégis hálásak lehetünk neki, hogy felfedezésével lehetőséget adott saját ügyeink újólag történő átgondolásához. Úgy gondolom, Szent Imre herceg Világkirályként szándékolt leendő uralkodásának lehetősége cselekvésre késztette a sátáni egyszerűeket. Vélhető meggyilkolása egy gondosan kitervelt történelmi tolvajlás sikerre vitelét szolgálta.


16. A wieselburgi ikonosztáz[16]

 

A wieselburgi Szent Ulrich templomban látható az Ottó-féle Oktogon. Képzeljünk el egy négyzetes alapú építményt, amely - sarkaiban a padlószint fölött kb. 4 méterrel sarokboltozás segítségével - nyolcszögletűvé alakul. A pécsi dzsámiban ugyanígy néz ki a sokszögletesítés. Ennek ellenére semmi köze a törökökhöz, mert a wieselburgi Oktogon 975-ben épült Ottó német-római császár alapításaként. Mindkettő közös elődjét valószínűen Bizáncban kell keressük. Ez a szép építmény egyik fontos érvem magyar történelmet keresnünk éppen itt, Alsó-Ausztriában is. De hát mit keres Wieselburgban bizánci kapcsolatokat mutató építmény, amely hely mai tudásunk szerint nem a keleti kereszténység fellegvára? A templom falait freskók díszítik viszonylag jól felismerhető állapotban, sőt egy kisebb méretű maketten be is mutatják eredeti állapotában. A kupolában egy a magyar Szent Koronáról, majd Bizáncból is ismert kivitelű Pantokrátor Krisztus látható kör alakú keretben, ahogy az összes többi kép is ilyenben látható. A Pantokrátor baljában könyvet tart, jobbját felmutatja úgy, hogy hüvelyk- és gyűrűsujját összeszorítja. Alatta, már a függőleges falakon nyolc angyali személyt látni feliratok nélkül. Még egy szinttel lejjebb újabb képsorban nyolc apostolt látni. Ez egy nyugati területen lévő ikonosztáz! Földbe gyökerezett a lábam ahogy mindezt megláttam. Ugyanezt a szerkesztést követve készült a XII. században a palermói Monreale és a közeli Cefalú székesegyházainak szentélyében az a két hatalmas mozaikkép is, amelyek segítségével korábban a magyar Szent Korona eredeti egybeszerkesztettségére nézve találtam vaskos bizonyítékot. Tudomásul vettük azt is, hogy Szicíliában és Bizáncban is kétnyelvű szövegek kísérik a szentélyek alaksorait, görög nyelvű feliratok kísérik az angyali és isteni személyeket, míg latin nyelven közlik az apostoli képek neveit, ugyanúgy, ahogy a Szent Koronán. Ugyanezzel Wieselburgban újra szembe kerülni bizony nem akármilyen meglepetés. Ugyanakkor nem kizárt további idevágó ábrázolások megléte Európában, de egy néhány oldalnyi terjedelmű cikk miatt talán nem róják fel nekem, ha nem nézek végig 10000 templomot. Amit viszont bemutathatok, azok éppen jelenlétükkel hívták fel magukra a figyelmet.

16a. Örmény felajánlási templommakett Kr. u. V-VII. század [17]

Alsó-Ausztria területe nemcsak a bronzkori magyarországi kapcsolatok miatt, de kelta, majd hun és avar tulajdonként tartozott Magyarországhoz, népességének jelentős része is az volt, illetve már az újkőkortól kezdve magyarral rokon lakosságot bírt. Jó kérdés lehetne, vajon melyik nép hozta magával az ábrázolások rendjének hagyományát. Esetünkben most mégis a hunokra és az avarokra kellene gondoljunk, akik Pártosország közeléből érkeztek Magyarországra. Ezenkívül a Bizáncra nagy hatást gyakorló pártosok hagyatéka is ebbe az irányba visz. De Bizáncban az urartui hurriták által feltalált sokszögesített oktogon-formájú templom jelenik meg, többek közt emiatt épít Bizánc ezrével olyan kupolákat, mint amilyenek pl. a Hagia Sophia székesegyházat alkotják, ráadásul könnyű tufából teszik ezt.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a Szent Korona, Bizánc, Monreale, Cefalú, Wieselburg, Zombor, a székesfehérvári rác templom három kupolájában megjelenő Atya, Fiú és Anya személyéhez kötött ábrázolások és a többi itt nem ismertetett ikonosztáz lényegét tekintve máig tovább él a görög gyökerű – görög katolikus és ortodox – más egyházak ikonosztázainak szerkesztési gyakorlatában, bár érzékelhetően más hangsúlyokat követve. Itt az isteni és angyali szint a földszintre megy - mintegy közelebb hozva az istenségeket az emberi megértéshez, - felette Jézus nevezetes tetteinek képei sorakoznak, míg az apostolok a legfelső szintre kerülnek. Az Istenanya ugyancsak megbecsült helyen szerepel minden ortodox ikonosztázon, teljes összhangban a bizánci ábrázolásoknak.

Most megérthetjük azt is, hogy miért nem tudtak az Árpádok jó szívvel választani a nekik felkínált keleti és nyugati kereszténység között. Mindenesetre le kell szögezzük azt a tényt egyúttal, hogy a jézusi kereszténység örökségének javarészét az elmúlt 2000 évben a keleti kereszténység eszmekörében és ábrázolásaiban találhatjuk fel kimutathatóan. Ennél már csak egy további feltételezésünk adódhat a fentebbi képsorokhoz fűzött ismertetésekből. 325 előtt Keleten Pártosországon (Párthus Birodalom) és Örményországon kívül nem volt más olyan keresztyénségben hívő, elegendően erős hatalom, amely annak elkészítésére megrendelést adhatott. Emiatt feltételezhetjük, hogy a magyar Szent Korona a pártos királyok beavatási koronája volt és emiatt már IV. Artabán, az utolsó pártos nagykirály meggyilkolása előtt (226) léteznie kellett, ugyanis Keleten a szkíta eredetű pártos uralkodóház leszármazottjai Örményországon és Bizáncon kívül máshol már nem jutottak uralmi helyzetbe. Örményország azonban nem volt sohasem nagyhatalom, és bár a világ első keresztény állama lett, hagyatékában ott a Szent Koronának sem tartalmi, sem formai előzményeit nem fedezhetjük fel. Tény ugyanakkor, hogy Örményországot a Pártos Arszakida uralkodóház vezette 428-ig, emiatt a pártos szakrális hagyaték áthagyományozódhatott oda. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy III. Tiridat arszakida származású örmény király Világosító Szent Gergely hatására a római kereszténységet vállalja fel országa államvallássá tételében, szemben a pártosokkal, akik a jézusi térítőket fogadták szeretettel. A két katonaszent, Szent Damján és Szent Kozma 303-ban bekövetkezett halála mégiscsak errefelé tereli gondolatainkat, illetve keltezési lehetőségeinket.

Ha csak a pártos hagyományok alapján igyekeznénk meghatározni a Szent Korona készültének idejét, természetesen korábbi időkbe tennénk azt. A Szent Korona legkorábban a korona pántjain ábrázolt apostolok halála után készülhetett, ez az első század végén volt. Ezért a magyar Szent Korona pusztán a párthiai adatok alapján feltéve a kb. 100-226 közötti időben készülhetett a Párthus birodalomban a méd-pártos szakrális nagykirályok rendelkezése nyomán, mert nekik megfelelő szakrális hagyományaik és mértékű hatalmuk volt ilyen hitvallási jelvény elkészíttetéséhez. Pártosország királyai eszerint a Krisztus utáni időszakban médiai illetőségűek voltak, így a Szent Korona készíttetőit köztük kellene megkeressük. Az ebben a korban uralkodó médiai illetőségű pártos királyok:

Oszró 106-134
IV. Mitridat 130-147
II. Bologes 134-149
III. Bologes 149-191
IV. Bologes 191-208
Pacor 199-209
V. Bologes 209-216
IV. Artabán 216-224
VI. Bologes 216-226

                                                    

A pártos királyok pénzérméin látható ábrázolások messzemenően alátámasztják feltételezésemet a Szent Korona pártosországi kapcsolatáról. A Nap és a Hold megjelenése – mint az Atyaisten szakralitásának jelképe - már a babiloni határköveken látható, az ún. kameleukion típusúnak nevezett boltozatos koronaforma széles elterjedése szintén keleti eredetű, kiterjedten mégis a pártosoktól (szkítáktól, keltáktól) származik. A boltozatos korona II. Mitridat (123-88) pártos nagykirállyal jelenik meg, a Nap és a Hold ábrázolása pedig II. Orod (57-38) nagykirály pénzérméin tűnik fel és attól kezdve következetesen használják. Gyakorta előfordul a koronát hozó angyal ábrázolása is. A legmegdöbbentőbb párhuzamot a pártos történelemmel kapcsolatban mégsem az előbbi három vonulat adja, hanem Fratak (Kr. e. 2- Kr. u. 4) király érméje. Itt két angyal jelenik meg a koronát Fratak fejére helyezendő ugyanúgy, ahogy a magyar Szent Koronát vivő angyalok képét lentebb is bemutatom. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni a görög forrásokban említett Niké alakjának felemlegetésével, hisz a szkíta hagyaték nyilvánvaló félreértése miatt nézik koronát hozó angyalainkat görög istennőnek.

A bizánci arszakida eredetű császárok lehettek az egyetlenek, akik megfelelő hatalom birtokában tovább vitték az ősi jézusi keresztyén hagyományt Bizáncban, így az ott teljesedett ki új köntösben. Az átvétel a fentiek alapján szinte bizonyosnak tekinthető. A keletieknek eszerint elegendő erejük volt hitük és a római birodalomban jelenlévő népességük révén a római birodalom kettészakítását végrehajtani, mindezt a keleti mediterrán térségben élő görögség aktív részvételével és vallási ügyekben tapasztalható támogatásával is keresztülvinni. Amikor a római birodalom kettészakadásának körülményeit taglalják majd a jövő történészei, erre is figyelemmel kell legyenek. Ugyanakkor Atilla királynak és utódainak, de legfőképpen Árpád népének Bizánchoz fűződő kapcsolatait is a korábbinál sokkal jobban kell árnyalni a jövő történeti munkáiban.


17. A thébai kopt Atyaisten. Nemcsak az ábrázolás hasonlósága, de a Nap és a Hold megjelenítése is mutatja az azonosságot Szent Koronánk Atyaistenével. A Vörös Győzőt ért korábbi támadások jelentős része valószínűleg e felfedezésnek köszönhető. (A képet is tőle kölcsönzöm bemutatásra.)

A magyar Szent Korona tartogat még más meglepetéseket is.

Pap Gábor azt mondja a Kitalált középkor c. munkájában, hogy a nyugatiak Köln-Róma-Bizánc alakulata Magyarország ellenében írt volna magának új történelmet. Nos, ez feltehetően így történhetett és nemcsak azért amit e honlapon is olvashattunk. A honlap címképén a vélhetően mesebeli királyfit, Nagy Károlyt a magyar Szent Koronával koronázzák. Fentebbi bizánci császáraink ugyanebben a koronában feszítenek Európa szentélyein mozaikba fagyva.


17a. Arthur elszenderülése


17b. Arthur fejéke közelebbről

 

Ehhez hozzávehetjük még Arthur elszenderüléséről készült (Tábori László szívességéből átadott) képeket és feleszmélhetünk a látottak miatt. Nem utolsósorban Szászországban járva láttam az annaberg-buchholzi Szent Anna parókia karzatán egy domborművet. A Weltenrichter, a Világkormányzó is a magyar koronaékszerekbe öltözve látható. Úgy tűnik, egész Európa pontosan ismeri a magyar Szent Koronát és eszükbe sem jut valami mással, mondjuk a nálunk gyakorta használt halotti koronákkal beiktatni az uralkodókat. Mindig is pontosan tudták a Szent Korona erejét és beavató voltát. Ha pedig igaznak bizonyul a 300 éves történelemhamisítás, akkor a Szent Korona már a feltehető legkorábbi időben Európában lehetett, sőt az azóta az ismert elhurcolásoktól eltekintve a hunok megjelenése óta mindig is itt lehetett, mint a pártos-örmény nagykirályok beavató koronája, amelyet jogos örökösei, a szkíta hunok hoztak Magyarországra. Van is jelöltem rá, ez Balambér lenne, akiről már A magyar őstörténet kincsestárában is beszámoltam Csomor Lajosra hivatkozva a 370-es év eseményeként: Balambér, az ázsiai Hun birodalom királya kiterjeszti hatalmát a Fekete -tengerig. A szabir-magyar Nimród fia, Hunor (Arszakida) feleségül veszi Balambér lányát. Létrejön a Hun-Szabir Birodalom, szkíta-pártus és hun-szabir dinasztiaegyesítés. Hunor leszármazottai: Kattar (Karaton, Charaton, Kedrehon, Ketrehon, Kara tanhu?), Uptar, Ruga, Buda és Atilla. Akkor a nagy időtávolság miatt sem Csomornak, sem nekem nem állt össze a folyamatos kép. Most Illig segítségével viszont nagyon is.

Nézzünk néhány példát a Nap és a Hold magyarországi ábrázolásaira.


18. Az Atyaisten a Szent Koronán. Mellette a Nap és a Hold.


19. Az Aranybulla pecsétje


20. Magyarországi megyék címerei I.


21. Magyarország megyék címerei II.


22. Erdélyi pénzérme 1600-ból


23. A Szent Koronát hozó angyalok ábrázolása. A koronás nagycímerben Erdély is a Nap és a Hold jegyében él.

 

Az előképek könnyen felderíthetők Keleten a pártos királyok ábrázolásain. Menjünk sorjában.


24. II. Mitridat pártos nagykirály (123-88)


25. II. Orod pártos nagykirály (57-38)


26. IV. Frahát pártos nagykirály (38-2) A Nap és a Szent Koronát hozó angyal ábrázolása


27. Fratak pártos nagykirály (Kr. e. 2 – Kr. u. 4) A Nap és a Hold, a koronát az angyal hozza


28. II. Bonon pártos nagykirály (Kr. u. 51) Méd király, kivételesen szemben ábrázolják két Nappal együtt


29. Partamaspad vagy Partamasir (Kr. u. 116) Ellenkirály, II. Mitridat (123-88) koronáját viseli oldalán a Nappal


30. II. Bologes pártos nagykirály (51-78) Gyöngyökkel rakott boltozatos koronát visel


31. IV. Bologes pártos nagykirály (190-207) Boltozatos koronát visel


32. IV. Artabán pártos nagykirály (216-224) Gyöngyökkel vagy kövekkel kirakott boltozatos koronát visel


33. VI. Bologes pártos nagykirály (216-226) Négyes osztású, gyöngyökkel rakott boltozatos koronát visel


34. A puccsista szaszán-perzsa Ardasir II. Mitridat koronájában pompázik


35. Az érem hátoldalán a zoroaszteri tűzoltár látható, mint a mindent bevilágító isteni Atya megszemélyesítése.


36. I. Koszró szaszán-perzsa király

 

 

Vannak csoportképeink is, ott még többet látni a korona használatáról.

 


37. III. Mitridat (57-54), II. Mitridat fia, I. Orod (90-80), II. Mitridat testvére és II. Artabán (10-38) képei. Az érmék hátlapján a palástban trónoló Arszák szkíta visszacsapó íjat nyújt át jobbjával.[18]


38. II. Mitridat (123-88), I. Artabán fia, I. Gotartz (95-90), II. Mitridat fia és Szanatruk (77-70), I. Mitridat fia.[19]

 

A történet kulcsszereplői mégis a médek lesznek. Azonban a pártos királylistát alaposabban tanulmányozva kiderül, hogy Pártosország nagykirályait kezdetben valóban a szkíták adták, - háttérben a pahlavi-baktriai királyok második vonalával - de Krisztus születése után az uralom átcsúszik a méd illetőségű nagykirályok kezébe. Nos, a médeket a perzsák történelemhamisításai miatt ma a perzsák elődjének tudjuk, ez azonban egyszerű hazugság. A perzsák pontosan ugyanúgy gyűrték maguk alá a médek egy részét, ahogy a rómaiak az etruszkokat annak idején. Ellopták tudásukat, történelmüket és ráadásul asszonyaikat is, majd az agymosott, nyelvét és önazonosságot vesztett néppel megindultak a világot kifosztani. A perzsák által el nem ért médek megtartották egyenes gerincüket, őslakos mivoltuk miatt a pártos hatalom oszlopává váltak. A pártos történelem során ők, a médek képviselték a megtartó, a hagyományokhoz ragaszkodó, ősi jogon újra levegőhöz jutó erőt a nehéz Krisztus utáni időszakban. A Rómától visszakapott királyi leszármazottak között – akiket túszként vittek oda a megalkuvás századaiban – egyre gyakrabban tűntek fel a régi hagyományokat megtagadók, egyre többször fordult elő a megalkuvás. Ilyenkor mindig a médek, esetenként az ország északi határán élő szkíták álltak a sarkukra a törvényes és legfőképp a nép számára hasznos megoldások támogatására. Épp a pártosok bukására is különös fényt vet, hogy IV. Artabán Média[20] királyaként háborúzott a perzsa szaszán Ardasirral 224-226 között, miközben VI. Bologes a pártos-szkíta nagykirály továbbra is Pártosország királya maradt 228-ig. A pártos főhatalom megszűnése egyúttal korlátozza Szent Koronánk létrejöttének igazolható idejét is, mert a niceai zsinatot megelőző 100 évben már Pártosország újra perzsa uralom alatt él. A pártos hatalom megszűnésével az örményországi események kerülhetnek előtérbe, ezzel az Arszakida uralom a Kaukázusba húzódik. Itt látszik az urartui hagyományokat követő korai örmény állam rokoníthatósága a későbbi magyar történelemmel. Mindenesetre a wieselburgi nyolcszögletű templom (oktogon) őshazája itt van, amely egyben őse a töröknek hitt pécsi dzsáminak is, de Bizánc kupolaerdői is itt gyökereznek 3000 éves hagyaték képében. Ne csodálkozzunk hát azon, ha a sztyeppét elhagyó népeink jelképeibe botlunk Keleten szinte mindenütt, csak eddig nem volt merszünk megfogalmazni az amúgy látnivaló tényeket. A pártos uralom méltán kelt figyelmet nemcsak közvetlen magyar párhuzamaival, de az attól keletre történt szkíta hódításokról már további hírek híján szívesen megfeledkezünk. Pedig a Kr. e. 1800 táján egységesülő andronovói műveltség régészeti anyaga nemcsak a magyar bronzkor földrésznyi területén azonos, de egyúttal egyik őse a későbbi szkíta-hun műveltségeknek is. Amikor leszármazottaik elhagyva a sztyeppét Bukhara, Tokharisztán, Pandzsáb, Afganisztán és Pakisztán, majd később az Indus völgy területére törnek be, a pénzérméken ott is megjelennek a Nap és a Hold, a zoroaszteri tűzoltár képei és mindazok a koronaformák, amelyekről eddig itt szó volt. Sőt, a fehér hun hódítások területein létrejött államok uralkodóinak pénzérméin a pártás korona is tömegesen alkalmazott uralmi jelkép lesz, emiatt az ősi sztyeppei szkíta jelképrendszer é népek művelődésébe is beépül olyannyira, hogy Bukhara és Tokharisztán területén még a VIII. században is tömegesen alkalmazzák. Többek között emiatt is nagyon egyetértek Bakay Kornéllal akkor, amikor a sztyeppei szkíták hagyatékát Közép-Ázsiában felleltározza és a közös eredetre mutat rá.[21] Azon még elmélkedhetünk, hogy szétválaszthatóak-e a magyar vonatkozású régészeti anyagban az eredeti, andronovói szkíta elemek azoktól a leletektől, amelyek a közép-ázsiai szkíta uralmak során létrejött új, elkeveredő műveltségek közvetlen hatásaként jelentek volna meg Árpád népének kézzelfogható hagyatékában és nem közvetlenül. Ez a kérdés Pártosországnak a magyar történelemre gyakorolt feltételezhető hatása miatt fontos. Pártosország a fentiekhez hasonlóan a magból a héjba kicsapó szkíták alapítása ugyan, de népességében nem tiszta képlet.

Pártosország éppolyan isteni eredetű szakrális hatalom volt, mint az Árpádok Magyarországa is. Nagykirályaiknak az égiekkel ismert viszonyáról kivételesen pontos ismereteink vannak a pártos pénzérmék hátoldalain megjelenített szövegek jóvoltából. Nézzünk az önazonosítást szolgáló címekből néhányat.

 

(ΒΑΣΙΛΕΩΣ ΒΑΣΙΛΕΩΝ) királyok királya
(ΒΑΣΙΛΕΩΣ ΜΕΓΑΛΟΥ) nagykirály
(ΒΑΣΙΛΕΩΣ ΒΑΣΙΛΕΩΝ ΑΡΣΑΚΟΥ)  Arszák, királyok királya
(ΔΙΚΑΙΟΥ) nép vezére, királyi herceg
  Vö. dux, duce, scythodoko, Perdikkas, stb.
(ΦΙΛΕΛΛΕΝΟΣ)  görögbarát
(ΘΕΌΠΑΤΩΡΩΣ, ΕΥΠΑΤΟΡΟΣ) isten (atya) fia
(ΑΥΤΟΚΡΑΤΟΡΟΣ) korlátlan úr
(ΦΙΛΟΠΑΤΟΡΟΣ) atyatisztelő

 

(Forrás: a www.parthia.com.  és www.grifterrec.com éremgyűjtő honlapok. Az itt fentebb közölt érmék közlésére írásos engedéllyel rendelkezem az érmék tulajdonosaitól. Ezek Douglas Mudd, Busso Peus, Victor England, Dr. Farhad Assar, Henry Delger, Fred Knust, valamint Thomas K. Mallon éremgyűjtők és Edward Hopkins, a www.parthia.com honlap szerkesztője.)

A címek mögött meghúzódó jelentés egy isteni hatalom földi másának önmeghatározása. A szakrális pártos nagykirályok az alapító Arszák szentségéből nyerték hatalmukat olyannyira, hogy saját nevüket feladva szinte mindannyian Arszák név alatt kormányozták az Isten földi országát. Ugye ismerős, Árpád utódai is nemegyszer tették ezt az elődök nevének felvételével. Amikor Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában c. könyvében elemezte árpádi királyaink oklevelein talált önazonosító szövegeit, ugyanezt tette, amire most e néhány görög szó ismertetésével magam is teszem. Mi, Isten kegyelméből…stb... És hogy a görög nyelvű tájékoztatásokat olvashattuk Monreale és Cefalu mozaikjain és a Szent Koronán, az ugyanarról szól a pártos pénzérméken is: a görög nyelvű magyarázatok kizárólag isteni személyeknek járnak ki. Emiatt semmilyen nehézségünk sincs és nem keressük pártos szövegek hiányát sem.

Keleten a héjban megjelenő hódító szkíták[22] Pártosországon kívül sehol sem tudtak 500 évig fennálló uralmat megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy a volt perzsa birodalom jelentős számú ragozó nyelvű népességet bírt. Az ettől keletebbi szkíta uralmak Pakisztánban, Afganisztánban és Indiában is a vélhetően csekélyebb létszámú hódítók fellépése miatt sokkal rövidebb idein tudták népi azonosságukat fenntartani. A szakák, fehér hunok, tochárok, masszagéták mindannyian kicsaptak a magból, a sztyeppe vidékéről. Kivételek persze vannak, ma Pandzsábban vannak olyan falvak, ahol ötfokú dalokat énekelnek, őrzik a hun származás hagyományát és nem hasonlítanak a bennszülött indiaiakhoz.

Pap Gábor felismerése – amely a német Heribert Illig és kutatótársai által közzétett középkori történelemhamisításokon alapul – már régen messze jár a németektől. Ők csak anyagelvű forradalmárok maradnak, a szellem világát messze elkerülik, ezért soha nem mondják ki azt, ami számunkra nyilvánvaló ebben a történetben. Pap Gábor viszont feltételezi az ősöktől örökölt szakrális magyar uralom elleni indoeurópai szövetség létezését. Vélhetően emiatt adtak a Német-római birodalomnak Szent jelzőt is, hogy az átvett szakralitás létezése igazolható legyen. Kezükön ez sajnos profanitássá silányodott. Atilla nagykirály, aki mindkét római birodalmat hódoltatta, emiatt lett barbár a nyugatiak történelemkönyveiben. Ma sem látszik semmilyen megbocsátás vagy enyhülés irányában. A Rómát fosztogató germánok ezzel szemben már régóta tisztára mosott és fényesre csiszolt indoeurópaiként, és lelkesülten tanítják a világtörténelmet a lemaradottaknak, és persze nekünk, megraboltaknak Az indoeurópai bosszú képtelen volt a szakrális Magyarországot felszámolni, annál is inkább sem, mert ezt kis híján Árpád és utódai tették meg ővelük. Nem maradt más hátra, mint kitalált történelem segítségével eltulajdonítani az egészet, közben szép új történelemmel is megajándékozni a szerintük Európába befurakodó magyarokat. Itt tartunk most, lélekben gazdagabban a tennivalók felismerésével. A valós helyzet nyilván nem festhető fel ilyen leegyszerűsített képben, de további kutatások híján erről nem lenne szerencsés feltételezésekbe bonyolódni.

Ha az eddig elhangzottakat mérlegre tesszük, feltételezhetjük, hogy a magyar Szent Korona feltehetően Karatonnal vagy Atillával, de legkésőbb Álmossal és Árpáddal bekerült Magyarországra és később – leszámítva az ismert és nevezetes eseteket – sohasem tartózkodott azon kívül. A Szent Korona hiányában temérdek esemény nem következhetett volna be. Sem az országfelajánlás, sem a szakralitás számtalan megnyilvánulása Árpád utódainak cselekedeteiben, amelyek a Szent Korona uralkodó jelenléte nélkül jelentéktelen események lehettek volna csak, hiszen nem állt volna királyaink tettei mögött a tekintélyt kölcsönző isteni-égi ego. Ha ugyanis Bizánc vagy Róma, ne adj isten Köln urai a korai középkorban megszerezték volna a Szent Koronát, létezésünk jelentősen megnehezült volna.

Összegzésképpen mondjuk el, hogy a magyar Szent Korona formai és tartalmi előzményeit a szkíta gyökerű Pártos (Párthus) birodalomban leltük meg. A pártosok államának bukása miatt 226 után már nem számíthatunk tevékeny pártos uralomra, amely a korona elkészítésére megrendelést vagy parancsot adhatott volna. Figyelembe véve a Gyöngy-himnusz tanulságait és a katonaszentek halálának idejét is, legvalószínűbbnek a 303-325 közötti idő adódik a Szent Korona elkészítésének idejéül. Hangsúlyozni kell ezzel együtt a pártos Arszakida hagyaték mindennél erősebb hatását, beleértve természetesen a szakralitás eszmeformáló erejét is. A nyugaton általánosan elterjedt koronaábrázolások ténye ugyanakkor feltehetővé teszi a Szent Koronának igen korai európai, magyarországi megjelenését, egyúttal a szakralitást utánzók számára a szent kincs láthatóságát.

©Mesterházy Zsolt - 1999-2002

 

 


[1] www.c3.hu/scripta/nagyvilag/99/0304/15/tabor.htm. Tábori László – Kiss Irén: Apokrif gondolatok egy apokrifról. A Gyöngy-himnusz.

[2] A Párthus Birodalom. Kr. e. 250 – Kr. u. 226. Az Achaimenida perzsa birodalom utóda.

[3] Alpha Histoire de l’art. Paris, 1975/37. 100. o.

[4] Alpha Histoire de l’art. Paris, 1975/37. 100. o.

[5] Palermói útikönyv. Casa Editrice Plurigraf S. p. a. 1995.

[6] Palermói útikönyv. Casa Editrice Plurigraf S. p. a. 1995.

[7] Palermói útikönyv. Casa Editrice Plurigraf S. p. a. 1995.

[8] Palermói útikönyv. Casa Editrice Plurigraf S. p. a. 1995.

[9] Dolgozatomban nem tudok hivatkozni eddig nem ismert, vagy eddig nem közzétett leletekre, emiatt csak a feltárt képanyagért tudok felelősséget vállalni.

[10] Krisztusábrázolás. Az ikont a székesfehérvári rác templomban vásároltam.

[11] Palermói útikönyv. Casa Editrice Plurigraf S. p. a. 1995.

[12] A kézben tartott könyv lehet a túlvilági Élet Könyve, de saját evangélium is. Kiss Irén szíves szóbeli közlése.

[13] Palermói útikönyv. Casa Editrice Plurigraf S. p. a. 1995.

[14] Palermói útikönyv. Casa Editrice Plurigraf S. p. a. 1995.

[15] Ld. Pap Gábor: Angyali korona, szent csillag. Kézirat, Jászberény, 1997. 16. oldaltól.

[16] Helyszínen árusított képeslap

[17] Örményország kincsei. Kiállítási útmutató. Károlyi Palota Kulturális Központ. 2002. július í – október 31.

[18] Dr. Farhad Assar: Recent Studies in Parthian History. www.parthia.com

[19] Dr. Farhad Assar: Recent Studies in Parthian History. www.parthia.com

[20] Média a médek országa. Mint fogalom és földrajzi név semmi másra nem használható. Amit manapság a magyar sajtó szó kikerülésére használnak, az a médium szó egyik mellékjelentése a hatás alá vont tömegek befolyásolásáról. Emiatt a Média szót a médek országának megnevezésén kívül másra is használni szörnyű tudatlanságot takar.

[21] Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai. Miskolci Bölcsész Egyesület, 1997.

[22] Pap Gábor a sztyeppei szkíta-hun népeket tekinti a magban élőknek. Azok a szkíta-hun törzsek, amelyek elhagyván a mag területét az ókori indoeurópaiak területén jelennek meg, a héj területére érkezőknek nevezi. Ebben az esetben a viszonyítási pont a mag népek elhelyezkedése.