Jeretyán     A Kuma menti Magyar városának pusztulása

Sáfár István

Igen figyelemreméltó az is, amit László Gyula e rejtélyes" kangár" támadással kapcsolatosan kifejt. Szerinte a Volga-menti szállás
területek központi törzsei, akiket közvetlenül ért a támadás, nyugatra vonultak, s ezek lennének a hazánkban 670 körüli m griffes-indás" későavarok vagy korai magyarok. Önkéntelenül felvetődik itt a kérdés, hogy mi a különbség ezen ominózus,"kangár" (besenyő)  támadás és a Kovrát (Kürt)-féle onogur-bolgár birodalom. bomlásához vezető, végeredményben szintén ismeretlen események között? Nem vethetjük el eleve azt a meggondolandó lehetőséget, hogy ez a kangár támadás szorosan összefügg az onogu-bolgár birodalom bukásával, népeinek szétszóródásával. Ebben az esetben viszont Konstantin császár közlése tulajdonképpen Kürt fiainak tragédiáját, népeik szétvándorlását beszélné el, csupán nem onogur-bolgár, hanem "sabartoi asphaloi" megnevezés alatt. E gondolat az eddigiekben bemutatott számos hun-bolgár, hun- onogur- szabir ás egyéb idevágó összefüggés ismeretében szervesen beleilleszkedik a VII. század Délkelet-Európa történelmi körülményeinek
képébe. Kummagyarla
A nemzeti emigráció egy lapja, az "Amerikai Magyar Hang' 1955. július 25-i kezdettel folytatólagosan beszámolt egy roppant jelentőségű történelmi tanulmányról, Bendefy László: "Kummagyaria" című munkájáról, amely sajnos, úgy látszik feledésbe merült.
A Kummagyaria a kaukázusi magyarság történelmét tárgyalja. Lehetetlen ezen kérdés fölött átsiklanunk, az ügyet egyetlen kézlegyintéssel elintéznünk, hiszen őtőlük biztosan nem származunk. Bendefy - aki egy óriási anyagot tanulmányozott át - úgy gondolta,  hogy a magyar nemzet fele élhetett ott, a Kaukázus északi lejtőin a XV. század küszöbén. Hogy kerültek oda? Kapcsolatban voltak e a Kárpát-medencével? Tudtak-e róluk a magyar királyi udvarban! Ki tudott róluk egyáltalán? Miként
merülhetett ez a kérdés feledésbe? Égető kérdések, amelyek választ követelnek. Láttuk, hogy a magyarság ősei két hazában éltek. Az egyik Onogoria, a másik Dentumagyaria nevet viselt. Dentumagyariát a szabír eredetű összetevő képezte. Annak a bizonyos besenyő támadásnak a következményeként az onogur magyarság déli törzsei kelet felé, Perzsia irányába tértek ki, tehát Dentumagyaria irányába húzódtak. Az ő utódaikról tudósít - mint fent láttuk - AI Maszudi "Muruj al-Dhahab" című munkájában. Tehát Kummagyaria lakói zömmel szabír, részben onogur eredetűek voltak. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Konstantin császár szerint a nyugatra szakadt magyarság a Kaukázus vidékén maradt kummagyarokkal követek útján
sokáig szoros érintkezésben volt, de ez a kapcsolat később megszűnt. Bár a vezető szerepet játszó Megyeri törzs egy része a Kaukázusban maradt, nálunk egészen elfeledkeztek a kumaiakról és csak annyit tudott a XII-XIII. századbeli hagyomány, hogy egyáltalán élnek keleten is magyarok. Később, mikor az arab birodalom határa a Kaukázus gerincén húzódott, a kumaiak közeli szomszédságba kerültek az arab kereskedővilággal. A jövő-menő kereskedőkaravánok megismerték a hegységen túl élő magyar népet és beszámoltak róluk az arab és perzsa  tudósoknak. (így szerzett tudomást a kumai magyarokról Gardizi perzsa
író (1050 körül) és Al Bakri (meghalt 1094-ben), spanyolországi arab nagyvezír. A magyarokról Gardizi azt írja, hogy hadseregűk 20 000 lovasból azaz két töményből áll. Főkirályukat kündü- nek nevezték, de a parancsokat közvetlenül a gyulák adták és a nép azt cselekedte, amit a gyula parancsolt. Az arab írók magyar néven ismerik őket. Földműveléssel is foglalkoztak, öntözőberendezéseik is voltak. Egy 32 km. hosszú csatornájuk még ma is megvan.

Jeretyán

Azt unalomig ismétlik történelemkönyveink, hogy mi mindent nyertünk a "kereszténység felvételével". pl, hogy mindezért elvesztettük legősíbb, pogány vonatkozású népi hagyományainkat, hősi eposzainkat, regős dalaink
legnagyobb részét, ősi vallásunknak majdnem minden nyomát, sőt áldozatul kelfett dobnunk azokat a testvéri kapcsolatokat is, amelyek a Kuma mentén visszamaradt testvéreinkkel fűztek össze bennünket, azt nem
említik. A sorsnak csodálatos és szomorú játéka, vagy valami érthetetlen, felfoghatatlan célzatú céltudatos rendelés lett volna, hogy a pannontat magyarság soha többé - a Bíborbanszületett Konstantinos által említett
követjárások elmaradása után - nem jutott közelebbi érintkezésbe Jeretány magyar népével? Azt hihetnénk s természetesnek tartanánk, hogy II. Endre keresztes hadjárata kedvező alkalom lehetett volna a két testvérnép összetalálkozására. Ezzel szemben az egykorú okmányok és egyéb írott emlékek a kumamenti magyarságról egyetlen szóval sem tesznek
említést. Tehát II. Endrének, a "Jeruzsálemi király"-nak fogalma sem volt arról, hogy a Szentföldre vonuló hadai útjától nem messzire véreink éltek. Okmányszerűen bizonyítható, hogy III. Kázmér lengyel király levélben kérte a pápát: fr. Johannes Spceuli-t nevezze ki Magyar püspökének.
Lehetetlenség még feltételezni is, hogy fr. Johannes Speculi, ha a magyart püspöki székbe szeretett volna kerülni, ne tudta volna, hogy Magyar a Kuma mentén élő magyarság fővárosa és erről ne világosította volna fel Kázmér királyt is. Nem hihetjük, hogy - ha Lengyelországban tudtak Kummagyaria létezéséről és vallási viszonyairól - Magyarországon legalább is a legfelsőbb köröknek ne lett volna kamat véreinkről bármiféle tudomásuk. Mivel III. Kázmér királyról van szó, ilyen lehetőség még csak szóba se kerülhet. III. vagy Nagy Kázmér lengyel király {uralkodott 1333-1370) már fiafai korától kezdve igen szoros baráti viszonyt tartott fenn a magyar királyokkal. Már mint trónörökös megfordult Magyarország Róbert Károly udvarában. (A monda szerint Kázmér trónörökösnek Zách KIárával folytatott viszonya volt Zách Felicián merényletének kiváltója.) A későbbiekben Nagy Lajos magyar királlyal tar tolt fenn igen szoros baráti kapcsolatot. Többször is megfordult Lajos udvarában. Mivel Kázmér lengyel királynak 1363-ban tudnia kellett Magyar város, illetve Kummagyari létezéséről és az ottani viszonyokról is, Nagy Lajos királyunknak is feltétlenül tudomása volt a kumamenti véreink létezéséről. ~s ha így volt, mi a magyarázata annak, hogy a magyar kormányzat mégsem tett seftit sem a Jeretány népével megteremtendő kapcsolatok érdekében? Miért hallgatnak történelemkönyveink a "Notitia episcopatuum' létezéséről? Miért nem tanultunk Photius bizánci pátriárka kijei látogatásáról?
Ebben ír Photius Álmosról, a magyarok keresztény vallásáról és, hogy kievet ők alapították és Árpád is ott született. Mikor a Kárpát- medencébe bejöttek szerződés keretében átadták Kijev városát a normann uralkodóknak. Ez a magyarázata, hogy
az Árpád- ház kitűnő kapcsolatot ápolt a kijeviekkel.

 A PÁPAI BULLA
AzAlbros (Elbruszj hegy csúcsa környékén szintén magyar törzsek éltek nagyobb számban. A Magyarbeli kolostorok teljesen elpusztultak, az űgyeki és á Kliszinek nevezett romokról nem maradt részletesebb leírás.
Nem egy templomot szép domborművek díszítettek. Voltak tornyaik és harangjaik is. A mohamedánok ugyan szívesen ragadtatták magukat erőszakos lépésekre a keresztény templomok harangjai miatt, de a kipcsáki kánok-- közöttük a különösen méltányosan és barátságosan viselkedő Üzbég kán is biztosította a keresztény hittérítők szabadságát, harangjaik korlátlan használatát, felmentette őket mindenféle vám, adófizetés és hadiszolgálati kötelezettség alól. IIyen volt a kumai magyar kereszténység helyzete akkor, amikor Jeretány fejedelem katolikus püspökség felállításáért kérést intézett XXII. János
pápához. A pápa Jeretány kérését nem hagyta sokáig elíntézetlenüL Abban az időben hat dominikánus szerzetest szentelt püspökké, hogy a Távol-Keletre helyezze őket. Az egyiket legátusként Magyarba küldte, hogy a püspökség megszervezésének kérdését Jeretány fejedelemmel személyesen megtárgyalja. Választása MancasoleTamás-ra, Szamarkand új
püspökére esett. Tamás püspök 1330 júliusában megérkezett Magyarba és érintkezésbe lépett Jeretány fejedelemmel. Tárgyalásait sikerrel végezte s nemsokára megjelent a komai magyarok fővárosában az első katolikus püspök,
Thaddeus ferences szerzetes személyében. János pápa Tamás püspökkel küldte el nevezetes bulláját Jeretány fejedelemhez. Szövegét elsőnek Raynoldus ismertette. Két részből áll Az alsó rész (A) tulajdonképpen nem is a bullához tartozik, csupán rövid összefoglalása az előzményeknek.
(A) Beszámoltak (t.i. a pápának) az ázsiai magyarok a malkaiták és az alánok szilárd vallásosságának nagy dicsőségéről. Ezek - bár istentelen, babonás népek veszik körül őket - mégis megőrizték hitűk szeplőtelen tisztaságát. Tekintély dolgában kitűnik közöttük Jeretány, a magyar királyi vér ivadéka. Minthogy ő kitartóan katolikus elöljárót kért az Apostoli SzéktőI, a pápa lekűldötte a semiscanti püspököt hozzájuk, hogy erősítse bennük a hitet, mellékelt levelében pedig a vallásos férfiakat
kegyes figyelmeztetésének megfogadására intette."
(B) "Kedvelt gyermekeinknek, Jeretánynak és minden keresztény magyarnak, malkaitának és alánnak üdvözlet! Igen nagy és természetes őrömet okozott nekünk az, hogy a legfelségesebb. Égi Magvető, aki mindenkit, akit csak
könyörületességének megismerésére kiválaszt, mindig kegyelmeihez hív és ösztönöz s Egyszülöttjének az egész világra kiterjedő, szóval ki nem fejezhető szeretetével minden egyes keresztény családot folytonosan elhalmoz, titeket, kiket meghintett az igaz hit, az evangéliumi tarvitás és az apostoli igazság világosságával a keleti világrészekben azok kőzött, akik még nem fogadták el a kereszténység kegyelmét, összegyűjtött (t.i. magához).
Ezen felük mérhetetlen nagy örömet szerez nekünk az a tudat, hogy Te, Jeretány fiúnk, Magyarország katolikus fejedelmeinek leszármazottja vagy és hogy Te és más keresztények, akik az említett világrészeken tartózkodtok, telve vagytok a hit igazságával és szent tüzével s vágyódtok, hogy katolikus tanítótok legyen, ki üdvös szavakkal a
katolikus hitben kioktasson benneteket.
Kelt Avignonban a XIV. év okt. 3-án."
Ebből a bullából Jeretány személyére vonatkozóan több, igen fontos körülmény bontakozik ki. Legelsősorban az, hogy a fejedelem vérszerinti rokona a pannontat magyar királyoknak, tehát ő is Árpád családjának, illetve a Turul nemzetségnek egyik sarja. Másodsorban fontos az is, hogy a bulla szerint Jeretány a legtekintélyesebb fejedelem a környező összes ország fejedelmei között. Igaz ugyan, hogy hűbéres fejedelem volt, miként a kisebb kaukázusi fejedelmek is, tehát a mongol főhatalom
képviselői is ebből a szempontból részesítették tiszteletben. Magyar alsó püspöke személyének kiválasztásában "magasabb szempontok" kerültek előtérbe. Olyan férfiút kellett küldeni püspöknek Magyarba, akinek a keleti viszonyok és a keleti hittért' lés körül már gazdag tapasztalatai voltak.A választás a ferencrendi Thaddeus testvérre esett. 1331-1360 közötti időszakra vonatkozóan adataink hiányosak, de azt biztosan tudjuk, hogy 1360 táján Nicolaus testvér volt Magyar püspöke, aki 1363-ban Kummagyariában, székhelyétől távol meghalt. Utódjául V. Orbán pápa fr. Johannes Speculi lengyelországi ferences szerzetest
nevezte ki. János püspök kinevezésével kapcsolatban érdekes megvilágításokra nyílik alkalmunk.

Jeretyán
Batu és utódai szakértelemmel fogtak a Birodalom politikai megszervezéséhez. A birodalmat kerületekre osztották és minden kerület élére helytartót neveztek ki. A helytartók részesedtek az adójövedelmekből, ezért ha a kánok helytartóvá nevezték ki valamelyik kedvelt hívüket vagy rokonukat, az ajándékszámba ment. A falvakban és városokban mongol bírókat és törvénybírókat (kelanter) állítottak a nép élére. Megszervezték a kereskedelmet és megnyitották azutat a külföldi kereskedőkaravánok számára ~: A nagyobb helytartósági székhelyeken állami pénzverdéket állítottak fel. A meghódolt népeket lehetőség szerint meghagyták addigi élet. körülményeik között, csak az évi adó behajtására ügyeltek szigorúan. De azzal nem törődtek, hogy a hűbéres államok népe milyen politikai szervezetben él. Választhattak fejedelmeket, akik vagy megnyerték a mongolok tetszését, vagy ha nem, eltették őket láb alól. A mongol hódítók a népek vallásával szemben is nagy türelmet tanúsítottak: nem kényszerítették a meghódoltakat a mohamedán hit felvételére, sót még a kereszténységet is megtűrték a birodalomban.
Egyes kúttők szerint némelyik helytartó egyenesen kedvezett a keresztényeknek, mert becsületesebbeknek, hűségesebbeknek ismerték meg őket a mohamedánoknál. Ők maguk azonban nem szívesen változtatták vallásukat.
A mongol birodalom óriási kiterjedése miatt az egyes részbirodalmak közötti kapcsolat laza volt. A kipcsáki kán majdnem független úr volt a maga portáján. Ismerünk olyan kipcsáki uralkodókat - ilyen volt pld. Űzbég kán is - akinek hatalma a nagykánéval vetekedett. De hatalmukkal ritkán éltek vissza. A kipcsáki birodalmat tökéletesen megszervezték,
erőszakoskodásra nem volt okuk~ minél nagyobb rendet és jólétet akartak, mert ezzel az évi adójövedelmüket is emelhették. Ez volt előfeltétele Jeretány fejedelem sikeres tevékenységének.
Jeretány fejedelem
Árpád megválasztásáig a magyar törzseknek közös vezérlő fejedelme nem volt. Honfoglalóinknak az új honszerzés feladata parancsolta, hogy hagyjanak fel törzsi különállásukkal és az erők kihasználására egyesüljenek. A magyarság déli felét nem sürgette ilyen ok független törzsi rendszenek feladására. De teljes bizonyossággal tudjuk, hogy 1329-ben a kumai magyar fejedelemség már megvolt, mert abból az időből a fejedelem nevét egy pápai bulla megőrizte. Ez a nevezetes okmány XXII.
János pápának Avignonban, 1328. október 3-án keltezett bullája.
Azt a magyar fejedelmet, aki ebben az időben uralkodott, Jeretány-nak hívták. Jeretány magyar népek a Kuma partján, a Bujvola torkolatánk szógében feküdt szép fővárosa, Magyar. E város északi Kaukázia kereskedelmi és művelődési központja volt. Jeretány szerette volna, ha Avignon az ő fővárosában is katolikus püspökséget szervezne. Ebben az
ügyben szorgalmasan levelezett a pápával. Amikor Jeretány fejedelem püspökség felállítását kérte a pápától,
akkoriban már javában dolgoztak a hittérítők a kumai magyarok földjén. Az apostoli munka már a XIII. század legelején megindult. Szervezője a ferencesrendi Assisii Éliás testvér, a rend első szentföldi és keleti Minister provinciálisa. IX. Gergely pápától kezdve főbb pápa bullája is foglalkozott a keleti hittérítés ügyével. IV. Ince pápának 1245-ben kelt bullájából tudjuk, hogy a hittérítők milyen távoli területeken dolgoztak. 1253-óan ugyancsak IV. Incé-nek egyik bullája ismét felsorolja azokat az országokat, ahol erősütemű hittérítés folyik, kőztük a tatárok által magszálit területeket is. Ebben a bullában van előszór szó a Kumai
Magyarok földjéről is. A későbbi időkből IV. Sándor (1258) és IV. Miklós pápa bullái (1288, 1291) emlékeznek meg a kaukázusi magyarság országáról. A XIV. század elején - a legrégibb ferences zárdajegyzék szerint - Kummagyariában (így nevezik az egykori kútfők a kumai magyarok országát), két helyütt is volt kolostoruk a ferenceseknek: Magyarban, a fővárosban kettő, egy pedig az Albros {Elbrusz) helycsúcs tövében, a Nagy Szilindzsik forrásvidékén. Ez utóbbit Ügyek- nek nevezték.
A ferencesek nemcsak a síklakó magyar törzsek kőzött helyezkedtek el, hanem fészket raktak a hegyek között is, hogy a szintén tekintélyes számú hegylakó magyarság kőzött sikerrel dolgozhassanak. XXII. János bullái közül ismerünk három olyant, amelyeket a pápa az Albros hegység keresztényeihez intézett.

Jeretyán

Vallásukról Gardizi azt mondja egyhelyütt, hogy jézushitűek, AI Bakri ugyanott, hogy bálványimádók, alább pedig Gardizi azt közli, hogy tűzimádók. Az arab írók szerint a magyarok megnyerő külsejűek, délcegek, erősek, türkökre emlékeztető külsővel. Ruházatuk díszes, sőt az előkelőké pompázatos. Megjelenésük tiszteletet parancsoló, az ellenségben félelmet gerjeszt. A nép tekintélyes és gazdag. Sok állatjuk, lovuk, birkájuk, marhájuk volt.
A mongolok uralma alatt
A kaukázusi magyarság életét három évszázadon át semmi különösebb zavaró körülmény sem háborította. Annál jobban meg. lepte éket, amikor a XIII. század elején egy távoli rokon, de addig ismeretlen nép hatalmas hadereje jelent meg támadóként Derbend falai előtt, hogy a szorosokon át a Terek-Kubán síkságára rontson. Szubutáj Behadir és Csepe Nuján
félelmetes mongol hadai voltak.
Fentebb láttuk: Kara kán hű népe a Bajkál-tótól keletre húzódott és ott néhány ezer év alatt nagyon fölszaporodott. 1135 körül már a Kínai Birodalom északi tartományait háborgatták Budantszár hordái. Jisszudzsej mongol vezér a szomszédos tatár törzseket hajtotta uralma alá, elfogta Temudzsin nevű főnöküket és az akkoriban született fiának mongol szokások szerint a Temudzsin nevet adta, aki utóda is lett. A fiatal Temudzsin okos politikával félelmes hatalomra tett szert. Hatalmi körébe
vonta a szomszédos törzseket, akik az összes mongol fejévé kiáltották ki és a Dzsingisz kán címmel ruházták fel. A keletiek okossága jellemezte politikáját. A legyőzött népeket és uralkodókat nem mint ellenségeit, hanem mint szövetségeseit kezelte. Nem egy korábbi ellenséges uralkodónak leányát feleségül vette, hadaikat pedig saját hadseregébe osztotta. Miután így megsokszorozta erejét, Kínára támadt, de a hadjárat vezetését Mukuli nevű hadvezérére bízta. Ő maga visszahúzódott az Orkhon vidékén emelt fővárosába, Karakorumba. 1218-ban újabb hadjáratot kezdett: Nyugat ellen fordult. Csapatai megkerülték a Tien-san hegységet
s Bokhara, Taskent, Szamarkand sorra meghódolt a győztes mongolok előtt.
Döntő győzelmet arattak a kazárok felett is, majd az Aral- tó vidékét hódították meg. Feldúlták Balkhot, végigseperték Perzsiát, majd Médiát. Ezután Indiába tértek be.1223-ban a kalkamenti csatában tönkreverték a kunok seregét. Királyuk, Kötöny, Magyarországon talált menedéket.
1234-ben, Dzsingisz kán halála után, a mongol birodalomban a kán fiai lettek az urak, de főuralkodónak, nagykánnak a csendes és megfontolt Ogotájt ismerték el. Az Ő nevéhez fűződik a Kínai Birodalom végleges leveretésének és a karakorumi fényes, nagykáni udvar felépítésének emléke. A kúttők szerint a Kaukázus és a Kun- (Fekete-) tenger között a mongolok hét népet igáztak le. Igájukba hajtották a Fekete-tenger partján lakó abházokat és cserkeszeket, a volgamentí jászokat, a Terek
vidékén élő alánokat, a kumamenti magyarokat s még számos más törzset és népet. Ez a magyarázata annak, hogy a mongol seregben magyarok is szerepeltek.
Az 1237-1242. évi európai mongol hadjárat története közismert: végiggázoltak Oroszországon, Lengyelországon, seregük északi szárnya betört Németországba is, ahonnét visszakanyarodott hazánkba, hogy egyesüljön a déli szárnnyal. Teljes egy esztendeig pusztítottak a Kárpát-medencében, mígnem Ogotáj halálhíre meg nem állította őket. Erre a hírre vezérük, Batu kán elrendelte a visszavonulást. Batu-nak megvolt a reménye, hogy sikerül idejében hazaérkeznie és mint esélyes jelölt
vehet részt a nagykán utódját megválasztó kurultájon. De ez a remény nem vált be a nagy távolság és egyéb okok miatt: a legyőzött népek fellázadtak a mongol uralom ellen és a visszavonuló seregek ellen fordultak: újra kellett hódoltatni őket. Batu ezekben a harcokban nem vett részt, a legrövidebb úton a Karakorum felé igyekezett és még nem érte el a Volgát, amikor megtudta, hogy a nagykán megválasztása megtörtént s az ránézve balul végződött. Tábort ütött a Volga partján,
majd Sztálingrád tájékán várost épített s ez lett Szeráj néven az ő nyugati mongol helytartóságának fővárosa. Ez a helytartóság egész birodalommal ért fel. Batu külön nevet is adott neki: népét és hadseregét Arany Hordá-nak nevezte, birodalmát a történelem Aranyhorda Birodalma, vagy másképpen Kipcsáki Mongol Birodalom néven tartja számon.
Ennek az évszázadokig fennállott nyugati mongol részbirodalomnak lett hűbéres tartománya Kummagyaria is.

Jeretyán

E kérdések megválaszolásához elengedhetetlenül ismernünk kell a XII- XllI. századi magyarság társadalmi viszonyait, amelyet alább látni fogunk. De előbb ismerni kell Kummagyaria pusztulását, népe szétszóródását.
A lengyel János püspök mindössze rövid három esztek állt a kummagyariai egyház élén. Váratlan halála után a pápa az angol Fr. Nikolaus de Nuenburch személyében új püspököt kid Magyar városának. (Érdekes, hogy "magyart" sohase!) Ez a Miklós volt Magyarnak utolsó püspöke és egyben ő viselte leghosszabb ideig (1366-1377) ezt a tisztséget. Magyarból lübecki püspökké nevezték ki. Távozása után nem került sor a püspöki széknek Magyar városában való betöltésére: a megváltozott politikai- és
vallás viszonyok miatt a püspökségnek a városból menekülnie kellett. A katolicizmus Elő-Ázsiában csak a XV. század elejéig tudta magát tartani. Szerencse a szerencsétlenségben: a XI II. századtól kezdve a mongolok lettek Ázsia urai.Az ő vallási türelműk két évszázadon át többé-kevésbé megtűrte, sőt nem egyszer előnyben részes a keresztény vallást az
iszlámmal szemben.
Timurlenk
1380-ban kiáltatta ki magát Timurlenk a Csagatáj birodalom emírjévé. Ebben az időben a Kipcsák birodalom ura Toktamis kán volt, akinek ambíciói rövidesen háborúhoz vezettek a két mongol birodalom között. Ez a hadjárat keresztül viharzott a Terek és a Kuma síkságán is. Tehát ha előbb nem, 1395-ben feltétlenül menekülnie kellett volna a katolikus püspökségnek Magyarból, de okmányaink szerint erre a lépésre már 1380 körül sor került. Hová menekülhettek, hová helyezték át a püspökséget
Magyarból? Önmagától kínálkozik a kérdésre a felelet: a nehezen megközelíthető hegyekbe. A pápai bullák a komai magyar püspököket 1380 után már nem magvari, hanem "komai" vagy a "Káspi hegyek püspökeinek nevezik. Félszázadon át az Eibrusz alján húzódtak meg a kummagyarok püspökei. Miklós püspök utódja valószínűen Laurentius testvér volt, aki mint első
ügyeki püspök 1389-ben halt meg. VII. Kelemen pápa rendeletére Valle Aretza Jakab ferences testvár vette át az ügyeki püspökséget. Ő mindössze egy évig volt püspök, az utána következő, sorrendben a harmadik űgyeki püspök, Russo Márton testvér pedig hét évig {1389-1396) állott a hegyekbe visszavonult egyház élén. Timurlenk és Toktamis
kipcsáki kán ebben az Időben vívta sorozatos háborúit egymás ellen és a hegyek megteltek menekülőkkel. Martino Russo 1396-ban bekövetkezett halála után kaffai Bernát, ferences szerzetes került az ügyeki püspökség élére. Három év múlva ő is távozott az élők sorából. Utódja szintén Kaffából került ki, Fr. Joannes Gibiletus-nak, a helybeli ferences hittudományi tőiskola professzorának személyében. A ferencesek a temérdek nehézség ellenére is tartották a hegyek között jól kiépített
állásaikat,1420 táján még szilárdan álltak a vártán.1421-ben még egyszer és utoljára került sor a komai vagy Káspi hegységi püspök magnevezésére. Ezúttal a kaffai Fr. Ambrosius Scipio költözik be az ügyeld püspöki hajlékba. Ambrus püspöknek azonban már csak a dolgok felszámolásának szerepe jutott. Timurlenk és utódai a XV. század elején ismételt és mind erőteljesebb támadásokul intéztek a kaukázus vidéki hittérítői körzetek ellen. A szerzetesek utánpótlásáról szó sem lehetett. Róma is belátta; a helyzet tarthatatlan. A század közepére már a szonnamenti Kliszi és
Magyar Ügyek tornyában is elnémultak a harangok. Timurlenk (vagy Timur Gurgán) egy tatár törzsfőnők fia volt, aki a
történelem legnagyobb hódítói közé tartozik. Hatalmas sereget gyűjtött és ügyes diplomáciával, bámulatos stratégiai érzékkel meghódította Ázsia nagy részét. Bennünket életének az a tíz esztendeje érdekel, amely alatt négy hadjáratban a Kipcsák birodalmat semmisítette meg. Toktamis kán, a Kipcsák birodalom feje Timurlenk-nek köszönhette hatalmát. Timur
barátságára támaszkodva 1382-ben Oroszországra támadt, s bár Susdal és Rjezsan fejedelmei igyekeztek át feltartóztatni, mindent elpusztítva és felégetve, Moszkva ellen vonult és a várost 1387 augusztus 2&.-án földig
hamvasztotta. A sikerén elbizakodott Toktamis elpártolt jótevőjétől, Timur-tól, haddal ellene fordult s Aszerbidzsánba rontott. Timur Tebrisz felé sietett, mert a támadó már odáig jutott. Timur fia, Mirza Miransah vezette azt a sereget, amely- miután Toktamist a Kur folyón túlra szorította - Derbendig üldözte a megvert kipcsák hadat. Toktamis kénytelen volt békét kémi és Timur ezúttal hajlandónak is mutatkozott megbocsátani.
De Toktamis nem törődött bele a függőségi viszonyba, amely Timurlenk- hez fűzte. 1388 végén hadat gyűjtött és Timur ellen vonult. Toktamis egyike volt a történelemben ismert leghatalmasabb kipcsáki kánoknak. A tatár törzshad mellett tekintélyes számú hűbéres, vagy szövetséges nép fegyveres serege is támogatta vállalkozásában. A leigázott orosz fejedelmek Toktamis-hoz csatlakozni kényszerültek. Az oroszokon kívül Toktamist segítették a kaukázusi kisebb hegyi népeken kívül a
cserkeszek, alánok, a krkni tatárok és a kumai magyarok is. Egészen természetes, hogy a közös érdek Toktamis táborába szólította őket.

Toktamis tehát a kipcsák, orosz, alán, cserkesz, magyar, noján kalmük, krimi tatár, stb. lovasokból álló hadával Timur ellen vonul de ekkor sem került sor végérvényes leszámolásra. Egy év múlva, 1390-ben Timur újra Toktamis ellen hadba szállt: Khodzsenten át Taskentbe érkezett, de súlyosan megbetegedett. Felgyógyulása után három kipcsáki herceg útmutatása mellett indult tovább.1391. június 18-án a Káma-Bjelája torkolatánál megütköztek és Toktamis vereséget szenvedett. Mindamellett
ez a győzelem sem volt Toktamis-ra megsemmisítő hatással. Timur el is határozta a végérvényes leszámolást, de előbb Perzsiát és Georgiát akarta leigázni. Ez a nagy hódítónak háromesztendei hadakozásába került.
Végre 1395 februárjában adta ki parancsát Timur a Bagdad közelében lévő Szamara melletti gyülekezésre. Mihelyt együtt volt a sereg, megkezdődött az ötnegyedéves hadjárat, amely romba döntötte a Kaukázus vidékének egész kultúráját. A sereg a Vaskapunak nevezett erődnél lépte át a régi kaukázusi vonalat. Derbend előtt ezer kaiták harcos akarta feltartóztatni Timur seregét, de ezeket mind egy szálig levágták, Derbendet elfoglalták és felégették. Így nyitva volt előttük az útészak, azaz a Kuma síksága felé. Rövidesen elesett Tarku, majd Tarkhisz (Terki) is. Itt értesült Timur a vele szembenálló Toktamis csapatainak
helyzetéről. Április 15-én hajnalban Timur serege élén megrohamozta a szekértáborba zárkózott kipcsáki sereget, amely nem bírt ellenállni a rohamnak, hamarosan szétszóródott, így Timur hadainak az üldözés jutott feladatul. Az üldözésben Timur megosztott seregének egy részét Temir Kutluj Aghlen kán vezette. Pár nap alatt Magyarban voltak. 1395. április 17-20-a lehetett, amikor Timurlenk serege végigsöpörte Magyar környékét. Timur úgy tervezte, hogy az 1395-96. évi telet a kumai magyarok földjén
tölti. Azonban Omar Taban nevű alvezére, Mahmudi magyart népbíró (kelanter) tudósítása alapján, olyan értesítést hagyott hátra számára a város magyar lakosságának magatartására vonatkozóan, hogy addigi szándékától elállva, parancsot adott Magyarnak földig való lerombolására. Ez a szörnyű parancs 1396. január elején hangzott el Magyarban a kumamenti magyarok földjén, Jeretány fejedelem országában. Kummagyaria megsemmisült.
Mindazokat az utazókat, akik a XVIII. és XIX. század folyamán megfordultak Magyar város romjai kőzött, egyaránt foglalkoztatta az a kérdés, hogy hová lettek ennek az egykori pompás nagyváros lakói.