A történelemhamisitásról és az igazságról:

Csapó Endre ünnepi beszéde Sydneyben, Szabadságharc évforduló, 2002 október 27.

Nagykövet úr! Elnök úr!
Hölgyeim és Uraim!
Nem jöttem vissza jó hírrel. 12 évvel a rendszerváltoztatás után, és 46
évvel a nemzeti forradalom és szabadságharc után nem egyértelmű ennek a nagy történelmi eseménynek elfogadottsága és jelentôsége. A bolsevisták újabb hatalomra jutása óta egyre mérgezettebb a légkör. Most még sikerült a kormányra jutásuk, de bizonyára érzik, hogy idejük ezt követôen lejár.Valamit tenniük kell annak érdekében, hogy megmaradjanak a politikai porondon mint meghatározó tényezô. Kitalálták, hogy ôk tulajdonképpen szociáldemokraták. Műsoron van nevük megváltoztatása. Ezt már megcselekedték számos alkalommal.

Most rávetették magukat az 56-os forradalomra. Azután, hogy börtönözték,akasztották, gyilkolták ahogy ôk mondták az ellenforradalmárokat, mostnagy hangon vallják magukat a forradalom örököseinek. Lehet hogy van egy széles réteg, amely közömbös e kisajátítási kísérlet iránt, hiszen a Kádár-világ végezetéig keveset, de inkább semmit nem hallott az ország többsége a forradalom lényegérôl, de egyre szélesebb az a tábor, amely
felháborodik ekkora arcátlanságon és történelemhamisításon.
A korábbi különbözô neveken szerepelt kommunista párt most Ötvenhatörököseként lép fel, és minden lehetô alkalommal megnyilatkozik azok ellen, akik ezt tagadásba veszik. Azzal vádolják a nemzeti oldal politikusait,hogyszétszakítják a nemzetet azáltal, hogy a legálisan megválasztott kormány elleni gyűlöletükben nem átallják azt állítani, hogy a forradalom ésszabadságharc nem egységesen mindenkié, holott abból már azért sem lehet senkit kizárni, mert törvény szól arról, hogy október 23-a nemzeti ünnep,annak az ünnepe, hogy akkor egy akaraton volt az egész ország népe. Szerintük ezt akarják felelôtlen elemek megzavarni minden alkalommal az
évforduló napján. Ilyen kenetteljes szólamokkal mérgezi most a bolsevista kormány a közérzetet.

Ötvenhat örökségének kisajátítása egyik aktusaként a kormány nagy sietve,szeptember 17-én elfogadtatta a parlamenttel a Nagy Imre Érdemrend megalapítását, és most a nemzeti ünnep alkalmával elsô alkalommal került ilyen díj átadásra. Errôl így szól a tudósítás: Medgyessy Péter miniszterelnök a kitüntetések átadása után tartott beszédében hangsúlyozta,hogy számára október 23-a a szabadság, a demokrácia és a nemzeti elkötelezettség ünnepe. Kijelentette: "Célunk, hogy ma hitünkkel és tetteinkkel is bizonyítsuk, a
nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormánya vállalja hagyományait és hű október 23-a eszményeihez, A miniszterelnök úgy fogalmazott: szeretné, ha lenne egy közös emlékhely, ahol a hôsök és az elôttük tisztelgôk közösen emlékezhetnének. "Terveink szerint 2006-ban, a forradalom ötvenedikévfordulóján méltó nemzeti emlékművel tiszteleghetünk `56 hôsei és áldozatai elôtt  közölte Medgyessy Péter. "Közös emlékezetünk ma is fontosabb, mint a különállás. Én azt szeretném, ha lenne egy nap, amikor félre tudjuk tenni ellentéteinket, amikor nemzeti sorskérdéseinkben megtalálnánk a közös hangot  mondta, hozzátéve, hogy nem lehet méltóbb napot találni erre, mint a forradalom ünnepének napját. Ami Nagy Imrét illeti, két dolgot említhetünk. Amikor október 23-án a Kossuth téren összegyűlt 300 ezer ember, a párt központi vezetôsége azonnal átlátta, hogy itt baj van: ez már nem az a szervezett felvonulás, amit óránként hol engedélyeztek, hol nem. Gyorsan elôvették a korábban a pártból is kitaszított Nagy Imrét, aki egy átmeneti enyhülési idôszakban népszerű lett, tôle remélve, hogy megmentheti a helyzetet a párt részére. Nagy Imre vállalta, kiment az erkélyre és így szólt: Kedves elvtársak. A tömeg felzúgott: Nem vagyunk elvtársak! Nincs többé elvtárs! Nagy Imrének az volt a feladata kezdettôl végig, hogy állítsa le a folyamatot, illetve amikor erre már nem volt lehetôség  álljon a forradalom élére azért, hogy azt eltérítsék a párt elleni irányából. Kádár nem azért végeztette ki ôt, mert ellenforradalmár volt, hanem mert Nagy Imre népszerűsége veszélyt jelentett számára. Utolsó szó jogán azt mondta:"Kétszer próbáltam megmenteni a szocializmus becsületét a Duna völgyében: 1953-ban és 1956-ban. Rákosi és az oroszok megakadályoztak benne. Ha most az életemre van szükség, azt bizonyítani, hogy a kommunisták nem mind a nép ellenségei, nagyon szívesen odaadom. Ezek után úgysem ér már semmit. Tudom,hogy lesz majd még egyszer egy Nagy Imre-per, amelyen rehabilitálnak, és háromszor annyian jönnek majd a temetésemre, mint Rajkéra. Csak attól félek, hogy azok mondják majd a gyászbeszédet, akik elárultak.2 És íme, nemcsak gyászbeszédet mondanak, de Nagy Imre Emlékdíjat is alapítanak azok, akik 1990-ig elvtársnak nevezték és érezték egymást, akik azonosultak azzal a Kádár Jánossal, aki kivégeztette Nagy Imrét, akik a szabadságharcosokat a társadalom perifériájára vetették. Ezt teszi az a Medgyessy Péter, akinek az volt a feladata, hogy jelentse, kik lennének azok hivatali környezetében, akik október 23-án kommunista ellenes hangulatot keltenének. A titkosrendôr, a besúgó most a kommunizmus leverésének ünnepén, a kommunizmusért az elvtársi akasztófáig hűséges Nagy Imre nevével szólítja fel a még élô szabadságharcosokat közös emlékezésre, közös tisztelgésre, úgy megnevezve önmagát és elvtársait, hogy a nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormánya és azt állítja, hogy számára október 23-a a szabadság, a demokrácia és a nemzeti elkötelezettség ünnepe. Ez az ember, aki a szülôi házban már kommunista szellemben nevelkedett, aki végig kitartott az oroszokat behívó párt mellett a szabadságharcosokat bebörtönzô, megkínzó, akasztó kommunista párt kebelében, arcátlanul odaáll az ország elé azt mondani, hogy ô testesíti meg a kommunista rémuralmat leverô nemzeti forradalmat és szabadságharcot. Ilyen ember beszél nemzeti elkötelezettségrôl, hűséges elvtársával Király Bélával egyetemben, aki most
ismét hitet tett kommunista elvtársai mellett. Meg is nyilatkozott a
jómadár, Király Béla, úgy is mint az egykori Nemzetôrség parancsnoka, mint legmagasabb rangú szabadságharcos.
Mi is volt ez a Nemzetôrség? Október 26-án tárgyalás kezdôdött a
napról-napra összetételében változó kormány és magasrangú szovjet
politikusok közt a szovjet csapatok kivonulásáról, ami csak annyit
jelentett, hogy visszavonultak körleteikbe, táboraikba. A szabadságharcosok fellélegeztek. A Belügyminisztérium forradalmi bizottsága kezdeményezte a rendôrség és a fegyveres csoportok közötti kapcsolatfelvételt. Most egy idézet következik: "A kormány is a rendôrség is abban látta a fegyveres csoportok feletti ellenôrzés lehetôségét, ha valamilyen közös szervezet jön
létre a szabadságharcos alakulatokkal. A sajtóban közölt felhívásokkal és a fôkapitányságon alakított szervezési részleg intézkedéseivel megkezdôdött Budapesten az 1948-49-es nemzetôrök példája nyomán a nemzetôrség megalakítása. Nagy Imre október 30-án bejelentette a Forradalmi Karhatalmi Bizottság elôkészítô bizottságának megalakulását, ezzel egyidôben megbízást
adott Király Béla vezérôrnagynak a megszervezésre, aki kezelés ürügyén egy szanatóriumban bujkált. Bányay Lászlótól tudjuk, hogy valójában a szabadságharcos csoportok feloldására, bevonására, sok esetben lefegyverzésére került sor az alatt a néhány nap alatt.
És mi történt, amikor az ég zengett? Király Béla fôparancsnok, három napmúltán, november 4-én hajnalban intézkedés nélkül tehergépkocsival, nagy létszámú fegyveres kísérettel ugyancsak eltávozott a fôkapitányságról.
(Forrás: Dr. Kiss István ny. rendôr vezérôrnagy, Népszabadság 1996 október 29.) A nagyszámú fegyveres kíséret Király Béla szökéséhez személyes védelmére szolgált. Ez az ember, aki a legnagyobb Rákosi-terror idején vesztôhelyre juttatta Czebe Jenô tiszttársát, jelentve róla, hogyimperialista hatalmak ügynöke (Demokrata 1998/8), az Egyesült Államokban telepedett le, majd 1963-tól hadtörténelmet tanított a New York-i BrooklynCollege-ban, miközben azzal szédítette az emigrációt, hogy leírta az általa véghezvitt "Nagykovácsi csata hôsi cselekedeteit 1956 november hónapban.Errôl emlékezett meg Antall József az MDF 1990 november 4-i frakcióülésén a következô szavakkal: "Nem értékelem korábbi működését, sem mint Beregffy Bergernek, a Szálasi-kormány honvédelmi miniszterének segédtisztjét, sem az 1945 februári tevékenységét, sem mint a Rákosi-díszszemle irányítójáét, sem a következô éveket. És 1956-os szerepe sokkal kisebb volt, sôt mondhatnám a szimbolikus értékén kívül ténylegesen a nullával volt egyenlô. Annak a bizonyos pesthidegkúti csapatnak és annak a bizonyos kitörésnek (nagykovácsi csatának Đ a szerk.) a résztvevôivel  melyrôl egyes emlékiratok szólnak  még sohasem találkoztam. (Demokrata, mint fent.) Király Béla mégis megjelenik a politika színterén, független képviselôként 1990-ben Kaposvár képviselôje lett, majd belépett az SZDSZ-frakcióba. Göncz Árpád vezérezredessé nevezte ki és a köztársaság aranykeresztjét adományozta neki. Szívósságára jellemzô, hogy Orbán Viktor személyes tanácsadójává fogadta. Ezek után hallgassuk meg a mai híreket: Király Béla, a nemzetôrség 1956-os parancsnoka kijelentette: nagyon is egyetért a mostani kormánnyal abban,hogy "egyenlôségjelet tett az 1956-os forradalom és Nagy Imre között.Király Béla a szabadságharcosok nevében kijelentette: a forradalomban képviselt nemzeti egységet szeretnék tovább vinni, ezért október 30-ára a Deák téri volt rendôr-fôkapitányság épületén lévô emléktáblához hív mindenkit egy "protokollmentes" találkozóra, hogy egy szál virágot vagy egy gyertyát helyezzenek el a tábla elôtt  mint mondta a magyar egység propagálására.

Egy másik érdekes eset történt egy héttel a szabadságharcos nemzeti ünnepelôtt. Boross Péter korábbi miniszterelnök valamilyen meggondolásból találkozót szervezett Medgyessy és szabadságharcos szervezetek vezetôi között.A miniszterelnök szerint az október 23-i ünnep elôtt egy héttel megtartott találkozó célja az volt, hogy a kormány kifejezze tiszteletét és elismerését az 1956 eszmeiségét képviselôk iránt. Pongrátz Gergely, az 56-os Magyarok Világszövetségének elnöke csak azzal a feltétellel lett volna hajlandó maradni a megbeszélésen, ha a miniszterelnök bocsánatot kér az 1956-ot követô megtorlásokért és az egymást követô kommunista utódpártok által elkövetett bűnökért. Medgyessy erre nem volt hajlandó, mondván: ô nem tagja az MSZP-nek, s bár nem ért egyet az elkövetett bűnökkel, ha bocsánatot kérne értük, akkor az azt jelentené, hogy azonosul velük.Tudjuk, hogy a szabadságharcosok meghurcoltatásuknak, minden érvényesülésbôl kitaszítottságuknak évtizedeiért az utóbbi 12 év során vajmi kevés jóvátételt kaptak. Ez sebezhetôvé, megvehetôvé teszi ôket. Mi volt tehát Medgyessy szándéka a szabadságharcos szervezetek vezetôivel való
találkozással? Pénzt ígért nekik. Lesz most már ezután a szabadságharcos szervezetek sorában olyan, amelyik kap pénzt, és olyan amelyik nem kap állami pénzt. Majd érdemes lesz nekik úgy értelmezni Ötvenhat lényegét és üzenetét, ahogy azt a bolsevisták kormánya megfogalmazza. Látjuk tehát, mennyire fontos ennek a társaságnak a forradalom kommunista értelmezése,aminek a kimunkálásán és érvényesítésén már vagy 15 éve külön tudományos intézet dolgozik.Várható volt, hogy ebben az évben is, mint ahogy a korábbi években megtörtént, a kommunistáknak nem lesz zavarmentes az álszent koszorúzása a301-es parcellában. Udvardy Zoltánt idézem ezzel kapcsolatban: "Hideglelôs nap ez azok számára, akik akár személyesen is részt vettek a forradalom leverésében, s ezt provokatív flegmatizmussal vállalják. S azoknak is, akik híven szolgálták azt a rendszert, mely szó szerint, fizikálisan is 1956 tagadására épült. Egy vérbe fojtott forradalom romjain, gödörbe hentergetett hullák és jól ôrzött temetôfalak fölött trónolva, kiszolgálták a megszállókat, a ránk kényszerített rezsimet. Az országban a rendszerváltás pillanatáig példátlan erôkkel állomásozó szovjet csapatok még 1989-ben is az 1956-os forradalom vérbefojtásának emlékét idézték fel bennünk. Ezen a
hűvös, hideglelôs napon az ország miniszterelnöke magánemberként ellátogat a 301-es parcellába, ahová a lemészárolt, törvénytelenül kivégzett áldozatok egy részét temették, évtizedekig egy köztemetô jeltelen tömegsírjában. Spiclik, igen, így kell mondani, hazaáruló spiclik igazoltatták az áldozatok családtagjait, ha az eltemetettek földi maradványaihoz igyekeztek. AD-209-es, legalábbis ezt állítja, nem volt spicli. Csak ügynök. A D-209-es mozgását, hogy a jelenleg miniszterelnöki küldetést is vállaló ex-ügynök mikor jelenik meg az objektumnál  október 22-én este még a kormányszóvivô sem tudta megmondani. Azóta tudjuk, hogy koszorúját kiküldte pirkadat elôtt. Nem akart úgy járni, mint azok az elvtársai, akikre rákiabáltak a temetôben a nyomorba taszított gyászolók, hogy: gyilkosok, gazemberek, mit kerestek itt? Errôl az esetrôl így szólt a Magyar Távirati Iroda jelentése:  Egy 150-200 fôs csoport fütyüléssel, és bekiabálásokkal zavarta meg a Szabad Demokraták Szövetségének '56-os megemlékezését a 301-es parcellánál. Az eseményt megzavarók "hazaárulók", "gyilkosok" és más hasonló bekiabálásokkal, skandálással illették a megemlékezôket. Az MSZP koszorúját valószínűleg ugyanez a csoportosulás széttépte és a bokrok közé dobta. A párt koszorúját még az SZDSZ rendezvénye elôtt ismeretlenek fehér lepedôvel letakarták, és arra a "gyilkosok" szót írták.
Ezzel kacsolatban a Magyar Rádió kérdést intézett Orbán Viktorhoz:  Mi a véleménye a 301-es parcellában történtekrôl? Orbán Viktor így válaszolt: Miután nem voltam a 301-es parcellánál jelenennél az eseménynél, ezért konkrétan arról nem mondanék véleményt. Van egy általános véleményem, ha megengedi, akkor azt megosztom a hallgatókkal. Azt gondolom, hogy minden olyan esetben, amikor embereket akasztottak föl, lôttek agyon, százak, meg ezrek veszítették el családtagjaikat, ültek hosszú-hosszú évekig siralomházban és börtönben, és annak a politikairendszernek az aktív cselekvôi, akik ezt tették, még jelen vannak a közéletben, nagyon nehéz megtalálni az együttélés módját. Én azt gondolom, hogy békés együttélésre kell törekedni, hogyha már egyszer sikerült megteremtenünk a demokráciát. De ennél többet senki sem várhat el amegkínzottaktól, megalázottaktól, meg a letaposott emberektôl. A békés
egymás mellett élést elvárhatjuk, de ennél többet nem. És azt gondolom, hogy a megbékélés több ennél, és a világon  amennyire vissza lehet gondolni az ilyen történelmi eseményekre, amelyek sok ember megkínzásával,bebörtönzésével és szenvedésével jártak a megbékélés gesztusai mindig csak a megszomorítottaktól és a megtaposottaktól indulhatnak ki. Ha a másik oldaltól indul ki, az provokáció. És Magyarországon ma az ötvenhatosokat
egyfolytában provokálják. Arra akarják ôket kényszeríteni, hogy békéljenek meg. Majd megbékélnek, ha akarnak. Addig érjük be a békés egymás mellett éléssel. Az is igen szép dolog tôlük, különös tekintettel arra, hogy 1990-ben, amikor lehetett volna forradalmat csinálni, azok, akiknek személyes veszteségeik voltak az 50-es és a 60-as években, mindent megtettek azért, hogy ne forradalom, hanem békés átalakulás legyen. Ezért köszönetet kell mondani az 56-os hôsöknek és áldozatoknak, és nem provokálni ôket újabb és újabb, és egyébként az ô nézôpontjukból kifejezetten megszégyenítô,
egyébként a közvélemény számára pozitívnak tűnô megbékélési gesztusokkal. Képzelje el fordítva. Másképpen beszélt a bolsevista oldalról delegált parlamenti elnök, aki néhány hét múlva ausztráliai látogatásra érkezik. Tehát Szili Katalin pártos véleményét halljuk: "A III. Magyar Köztársaság kikiáltása éppen október 23-án történt, mégis azzal kell szembesülni, hogy az 1956-ra emlékezô nemzeti ünnepet évrôl-évre botrányok kísérik, a forradalmat jelképezô lyukas zászló mára már pártok szaggatta szimbólummá vált, márpedig egy nemzeti ünnepen az egész zászlót kell lobogtatni. Mert 1956 októbere, 1989 ôsze a köztársaságé. Aki köztársaságpárti, az 2002-ben sem engedhet a nemzetet egyesítô 1956-ból. Aki kisajátítja 1956-ot, az nemcsak a nemzet ünnepét csúfolja meg, hanem a köztársasági eszmét is gyengíti.2 Amint látjuk, a kommunisták minden pozícióban pártemberek maradnak. Nem elég hogy kifosztották az országot, hogy címet és rangot is megszereznek, azt isel akarják venni a magyar nemzettôl, tôlünk is, amiben a kirekesztettek, a kizsákmányoltak lelki vigaszt találhatnának. Megfertôzik a maguk illetéktelenségével azt az eszmét, ami ennek a nemzetnek önbizalmat, tartást és reményt ad.
 

Hölgyeim és Uraim, ilyen a helyzet ma odahaza, és ez annak a következménye, hogy 1990-ben helytelen alapokra tették a megszállástól felszabadult jövôt. Nekünk, emigránsoknak ezt nagyon nehéz volt megérteni. Mi, akik részben már itt éltünk, keblünkre fogadott szabadságharcos bajtársainkkal együtt úgy képzeltük el a felszabadulást, hogy annak eszmei alapja 1956 nagyszerű és egyszerű üzenete lesz: Kommunizmustól mentes, idegen megszállástól és befolyástól mentes szabad ország. A többit a jogászok megfogalmazzák. Nekünk pedig folyamatosan és fáradhatatlanul az a feladatunk, amit eddig is tettünk: védelmezzük Ötvenhatot ugyanazon ellenséggel szemben más körülmények között, más eszközökkel. Minden körülmények között, minden eszközzel.